Villanybringát 700 ezerért?

Villanybringa összehasonlító: Smart vs. Riese Und Müller blueLABEL

2014.07.30. 07:14
Szkeptikusak voltunk. Mégis, minek egy biciklire villanymotor? A hibrid bringa még csak nem is gombnyomásra indul, a rendszer csak szigorúan annyival segít be, amennyire mi tekerünk. A fárasztó a bringás közlekedésben amúgy is a sok elindulás-megállás, nem pedig a tényleges haladás. Aztán kipróbáltunk két hibrid kerékpárt és megszerettük őket. Hogy van-e létjogosultságuk a mai világban? Azt mindenki döntse el maga.

Smart hibrid kerékpár, Bion-X hajtássalPerkó Rudolf

Amikor megláttam az irodaház aljában, ahonnan el kellett hozni, csak az jutott eszembe, hogy mi ez a nagy, nehézkes dög. Le kellett vinnem néhány lépcsőfokot, és ez alá is támasztotta a feltevésem. Gondolataim elkezdtek akörül járni, hogy vajon mennyivel leszek lassabb ezzel, mint a saját öreg országútimmal. Aztán ráültem és kissé kedvetlenül elkezdtem tekerni. Az első saroknál viszont már fülig ért a szám.

Hogy miért? Nem gondoltam volna, hogy ennyire jópofa dolog tud lenni maga a rásegítés. Egy tekerés, aztán megjön az erő, mintha hátulról meglöktek volna. Lassítás után pedig kezdődik előröl. Mint egy kevés köbcentis motoron egy nagy turbó, hatalmas turbólyukkal. És, hogy gyorsabb voltam-e mint a vékony gumis, króm-molibdén vázas saját biciklimmel? Meglepetésemre igen. A legjobb a dologban mégsem a néhány perc időnyereség volt, hanem az, hogy nem izzadtam és nem fáradtam.

De mi az a Bion-X? A Bion-X hajtás egy villanymotor a hátsó agyban, ami tekerés hatására küldi rá a plusz erőt a kerékre. A tesztelt Smart biciklin négy fokozatban állítható a rásegítés. Az első két fokozatban még nem lehetett érezni, itt még inkább a hajtás és az akku súlya okozta hátrányt dolgozta le, de a harmadik és negyedik fokozatban már meglepően nagyot tol. A hibrid autókhoz hasonlóan itt is van visszatáplálás a fékből, de ez olyannyira jelentéktelen, hogy a tesztidőszak alatt nem is sikerült láthatóan semmit visszatáplálni. Talán egy downhill veretéssel a Budai-hegyekben lehetne, de ez a bringa nem arra való.

A váz vonalvezetése már önmagában is érdekes. Nincs meg a két klasszikus háromszög, helyette egy, az egész akkut körbeölelő vastag alsó, és egy hajlított felső cső van csak. Nem kérdés, a környezettudatosság hirdetése mellett a fő szempont az egyediség volt. És ez a bicikli minden részletén beigazolódik, még a sárvédőn is. Szemből, a harapni készülő, kígyófej-szerű, ledes első lámpatest határozza meg az összképet. Képen talán bóvlinak tűnhet, de a valóságban nem az. Egy lapon sem említhető a gumis kis ledlámpákkal, amikkel inkább csak látszani lehet, látni pedig nem. Ez rendes fényt ad, és attól sem kell félni, hogy lelopják. Egyébként egyedül a kis kijelző-irányító panel leszedhető a bringán, erre viszont érdemes odafigyelni, mert enélkül nincs se lámpa, se rásegítés. Az egyetlen dolog ami zavart, szintén ehhez a kijelzőhöz kapcsolódott, mégpedig az, hogy ha a rásegítésen akarunk változtatni, mindig a kormány közepére kell nyúlkálnunk.

Apple termék két keréken

A Smart nagyon tetszett, főleg a láncvilla kialakítása miatt. Persze ez a megoldás nehezebb, mint a hagyományos, támasztott vázaknál, de a leendő vevők pont a kinézete miatt fognak kompromisszumot kötni. Az volt a legfurcsább, hogy a Bion-x némi késéssel követi a tekerést: jó 1-1,5 másodperc eltelik, mire megjön a kraft. Ez önmagában nem lenne akkora baj, de ha befejeztük a mozdulatot, a rendszer tovább dolgozik, és az utat ugyan nem szedi fel, de a löket ahhoz épp elég, hogy kibillentsen az egyensúlyunkból.

Annak ellenére, hogy a középcsapágy itt alacsonyan van, mégsem olyan jó vele kanyarodni. Talán azért, mert motor-akku kettős magasan van. Amikor kigyorsítunk egy kanyarból, könnyen leérhet a pedál, ez pedig méretes zakóhoz vezet. Ennek ellenére megértem, aki Smart bringát vesz, hiszen ezek a dolgok összeszokás után nem zavarnak, és állati jól néz ki. Kicsi a hatótávja? A vásárlók valószínűleg úgysem a Balaton-kerülők közül kerülnek majd ki.

- Sturcz Antal -

A Smart tervezői a színeket is jól érzik. Évek óta divatszín a fehér, és a hibrid bringát nem valószínű, hogy bárki is összesarazza. Ezen kívül kevés, de hangsúlyos a zöld részlet, ilyen a nyeregcső-bilincs, a markolat, a csengő, a szelepsapka, és a pedálbetét. A funkcionális elemek feketék, még a küllők is. A prospektus szerint létezik szürke-narancssárga-fekete összeállításban is, de az közel sem hat ilyen vagánynak, legalábbis képről.

Az egyetlen színben elütő részlet a szürke akkupakk, pontosabban a háza. Ez a formatervezett műanyag szerencsére kivehető, és kulccsal zárható. Tölteni mindkét formában lehet. A csatlakozója az alján van, ami annyiban problémás, ha esetleg a műanyag és a váz találkozásánál befolyik a víz, az itt köt ki. Ilyenkor kész a baj. Hogy előfordult-e hasonló eset azt nem tudom, de az az érzésem, hogy itt a design problémát generálhat. Az akku papíron öt óra alatt töltődik fel, és akár 100 kilométert is bír, nálunk ez nyolc óra volt, és olyan 50-60 kilométer.

Bár a külső alapján még terepezésre is alkalmasnak tűnhet, de amikor ráülünk, klasszikus krúzer pozícióba kerülünk. Széles a kormány, hátul ülünk, nincs is ingerünk nagyon hajtani. Az autók melletti előregurulást elfelejthetjük. Magasabbak kérhetik nagyobb kiemelkedésű kormánnyal is, nehogy elvesszen ez az érzés. Ezen kívül rendelhető még hátsó csomagtartó, és első iphone-tartó is. Lehet, hogy más típusú telefont is megtart, de aki ilyet vesz, annak úgyis iphone-ja van. A bringa egyébként háromsebességes, de ez függetlenül a rásegítéstől, kézzel kapcsolható. Síkon jó, komolyabb emelkedőn már kevés lehet.

A Smart bringát lehet hipszterezni, sznobozni, de egy nagyon minőségi és szerethető tárgy. Üde színfolt a hétköznapokban a vele való közlekedés, és emellett rendesen vonzza a tekinteteket is. A konkrét példány 700 ezer forint körül volt, de korábban 900-ért is árulták. Magyarországon jelenleg nem forgalmazzák. Valószínűleg nem tolongtak a megrendelők. Az ár persze húzós, de ez az egész kategóriára jellemző. Ha stílusról van szó, a Smart mindent visz, és rendes műszaki tartalom is van mögötte, de a Bosch rendszerű bringa kipróbálása után már nem tudtunk őszintén lelkesedni érte.

Lapozzon és olvassa el, hogy miért szerettük jobban a Bosch rendszerű Riese Und Müller blueLABELT!