Volt egyszer egy Firestarter

Keith Flint interjú

2014.08.12. 06:10 Módosítva: 2014-08-12 07:21:51
"Ötödikben beválasztottak az iskolarádió műsorkészítőinek csapatába. Az álommeló két hónapig tartott. Egyszer bepattintottam a Prodigytől a Voodoo People-t, az igazgató bejött és bezárta a bazárt."

Ezek után külön izgalommal töltött el, amikor Man-szigeti kiruccanásom során az együttes frontemberével, Keith Flinttel beszélgettem. Azóta úgy gondolom, hogy az Angliában egyébként piszok gyors amatőr versenyzőként is elhíresült Flintet a motorversenyzésen kívül aligha érdekli bármi. Csapatáról büszke apaként nyilatkozott, és a TT ideje alatt ő nem a  rocksztár, hanem egy őrült rajongó, aki akár még egy sörre is meghív, ha megdicsérjük versenymotorjainak fényezését.

– Meséljen valamit a motoros múltjáról.

– A két bátyám fertőzött meg, de ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. Tizennégy lehettem, amikor mindkettő hazaállított egy-egy motorral. Hirtelen mindent elleptek az alkatrészek, imádtam, de ennél kicsit korábban, tizenegy évesen is pöfögtem a környékbeli földeken. Az egyik barátom apja kis triálgépeket épített Yamahákból, így mindig kölcsönkaptam egyet, hogy együtt lógjunk a város szélén.

– Mégis, hogy jött a versenyzés?

– Régóta versenyzem, 1998-ban még egy Ducatival indultam kisebb futamokon, és 2002 óta Suzukival megyek. Amikor a kétezres évek elején megjelentek az új GSXR-ek, kipróbáltam egyet, és azonnal beleszerettem. Nemigen motoroztam még jobb szériamotorral. A motoros múltamhoz tartozik, hogy amikor Ausztráliában jártam, sikerült összebarátkoznom a legendás GP-versenyzővel,Barry Sheene-nel. Boldog vagyok, hogy még ismerhettem. A versenyzés megmaradt, időközben felépítettem egy csapatot, és az elmúlt években kétszer is megnyertük a Brit Endurance bajnokságot, ott én is motoroztam. Bitang motorjaink voltak, két EVO-kategóriás, ezres Suzukit használtunk. Az egyik úgy kétszáz, a másik kétszáztíz lóerő. Ezek után azt gondoltam, kicsit komolyabb tervekkel vágok neki az idei évnek. Mivel ismertem Steve (Steve Mercer, Flint jelenlegi versenyzője) múltját, és lenyűgözött, hogy tavaly az Endurance világbajnokságon harmadik lett, és a TT-n is remekül motorozott, úgy döntöttem, megpróbálom leszerződtetni. A terv bevált, az idei évet már együtt kezdtük.

Mindig is érdekeltek a motorversenyek, különösen a TT. A köré teremtődött Joey Dunlop-legenda engem is megbabonázott és rajongóvá váltam. Csodás esemény, varázslatos helyszínekkel, teljesen magába szippantó atmoszférával. A hosszú távú Endurance versenyeket is régóta kedvelem. Jártam már a Bol D'or-on, Le Mans-ban, de Spában is. Leírhatatlan, hogy milyen heroikus munkát végez mindenki a jobb eredményért.

Végül, az utcai versenyeken kívül idén mégis inkább a rövidpályás futamokra koncentráltunk. Két remek versenyzőm van, James Rispoli és Steve Mercer, akik csodákat művelnek a motorjaimon. Steve régóta lenyűgöz, James pedig versenyről versenyre fejlődik. A múltkor volt egy teszt Cadwell Parkban, ahol mindenkit elkápráztatott. Az USA-ból érkezett, ott Dunlop gumikat használt, itt Angliában meg mindenki Pirellit. Eleinte szokatlan volt neki, de nagyon hamar alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez.

Egyszóval éhezem a sikerre, és nagyon szeretném, ha a zárt pályás versenyeken is szépen szerepelnénk. Manapság sokan kérdeznek, mennyire hiányzik a rendszeres versenyzés. Erre azt szoktam felelni: hiszen most is versenyzek, folyamatosan csatázunk. Nyilván, egy másik pozícióból követem az eseményeket, de ez ugyanúgy verseny. És ha őszinte akarok lenni, el kell árulnom, hogy ez a szerep sokkal stresszesebb és több idegeskedéssel jár. Óriási felelősség kiküldeni egy versenyzőt a pályára, hiszen onnantól kezdve én felelek mindenért, nincs mese. A döntéshozásra készen állok, húsz év zenekarvezetés mellett ezt már volt időm megtanulni, nem okoz gondot, de a felelősség itt bizonyos tekintetben emberfeletti.

– Minden versenyre elkíséri a csapatot?

– Sajnos nem, dolgoznom kell, de minden repjegyfoglalásom a csapat köré épül. Minél több versenyen igyekszem ott lenni, a fellépések közötti szüneteket szinte a versenypályákon töltöm.

– A fontos döntések előtt kikérik a véleményét?

– Nem, erre egyáltalán nincs szükség. Paul (Paul Bolwell – csapatvezető) nélkülem is képes meghozni minden komolyabb döntést, ő a jobbkezem, és a csapaton belül teljes hatalommal rendelkezik.

– Mégis, hogy tudja menedzselni mindkettőt? Hogyan lehet valaki egyszerre sikeres csapattulajdonos és világhírű rockzenész?

– A megfelelő embereket gyűjtöttem magam köré, ezen múlik minden. A legfontosabb a bizalom, és csak olyan emberekkel dolgozom együtt, akikben maximálisan megbízhatok. Mindenki megérti, hogy dolgoznom kell, értem ezalatt a koncerteket, így amíg távol vagyok, mindent sajátjukként kezelnek, és olyan gondossággal intézik a teendőket, amennyire csak lehet.

Ez az egész mára bőven több mint hobbi lett. Annak csak akkor nevezném, ha betömnék két motort egy furgonba, hogy elmenjünk valami pályára döngetni egyet. A legszemélyesebb vágyaim egyike, egy álom megvalósulása, amit a szenvedély hajt. A következő cél, hogy azért egy kicsit még én is visszatérjek a versenypályára, de a legfontosabb, hogy tovább fejlődjünk. Nem szabad megállni, és úgy sejtem, jó úton járunk. Két remek versenyzővel és versenyképes motorokkal dolgozhatunk együtt.

– Könnyebb volt világhírű emberként összerakni egy csapatot?

– Kétségtelenül igen, egyszerűbben nyíltak meg bizonyos ajtók. Viszont a Monsterrel való együttműködésem már legalább öt évre nyúlik vissza. Egy olyan megaszervezetről van szó, amelyik másképp kezeli a dolgokat. Szívesebben fektet emberekbe és segíti őket, ahelyett, hogy csak a pénzt adná oda. Náluk ez úgy működik: „gyere, oszd meg velem az álmaidat, és ha tetszik, segítek megvalósítani őket.”

Viszont a népszerűség szempontjából kissé ambivalens a téma, nehéz megtalálni az egyensúlyt. Amikor a versenyzés kapcsán tárgyalok, azt csapattulajdonosként teszem, és az ismeretségem többféleképp is elsülhet. A partnerek tudják, kivel ülnek le, míg én nem, s ez néha vicces helyzeteket szülhet. Egy rajongóval talán könnyebben megegyezünk, mint egy olyannal, aki utálja a zenénket, de végül úgyis az üzletről szól az egész. Nekem pedig nagyon fontos, hogy egy jó, és erős márkát képviseljek.

Mint minden komoly projektnek, úgy a csapatnak is professzionális módszerekkel kell működnie. Nem lenne jó, ha valaki csak azért szeretne nálam versenyezni, mert az mennyire klassz. Ez nem erről szól, de szerencsére nagyon jó emberekkel sikerült megismerkednem. Tisztán meg kellett fogalmaznom az elvárásaimat, amelyekkel mindenki tisztában van. A legfontosabb, hogy a Team Traction Control nagyon elhivatott csapat, ezért mindig, mindenkit óvatosan közelítek meg, akit esetleg szeretnék alkalmazni. És az együttműködés csak akkor jó, ha a kiválasztott személy is az életünk részévé akar válni, mert úgy lehetünk igazán hatékonyak.

– Azért azt kijelenthetjük, hogy a kívánságlistáján előkelő helyen szerepelt a Tourist Trophy.

– Ebben csak az mulatságos, hogy rengeteg történetet hallottam Steve-től az egész TT-ről, megosztotta velem a tapasztalatait, de elsősorban a zárt pályás bajnoki futamokat részesítettük előnyben. Természetesen szerettem volna Steve-vel eljönni a TT-re, de abban nem voltam biztos, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Viszont a Monster megállíthatatlanul gyarapszik, így erre már az idén lehetőségünk nyílt, mi pedig éltünk vele.

Elképzelhetetlenül kemény a szigeten motorral versenyezni, óriási kihívás, és a legnagyobb tiszteletet parancsolja. Steve egy éve minden áldott nap azért edzett, hogy idén itt lehessen. Nincs még egy olyan futam, amelyért ekkora áldozatot hoznának a pilóták.

– Mik a hosszú távú tervei? Szeretné, ha egyszer a TTC válna a Tourist Trophy legjobb csapatává?

– Igen, a legjobbak akarunk lenni. Viszont, ha jól körbenézünk, itt a Man-szigeten kizárólag olyan csapatokat láthatunk, akik tizenöt-húsz éve ide járnak, úgy váltak élcsapatokká. Ehhez rengeteg idő és energia kell, folyamatos fejlődés, építkezés és tapasztalatszerzés. Mondhatom, hogy ezekre a csapatokra példaképként kell tekinteni. Nagyon tisztelem őket. Ez nem az a hely, ahol gyorsan felemelkedhetsz, mert könnyen elveszítheted a hitelességed. Ezért mi inkább a tanulás mezejére lépünk.

Nem szeretek a távoli jövőn gondolkodni, értelmetlen álmokat és reményeket kergetni, sem magánemberként, sem együttesvezetőként. Ezért most is óvatosan fogalmazok, mert soha nem tudhatod, mit hoz a jövő. A következő szezonban egészen biztosan itt leszünk, és azt is garantálom, hogy megőrizzük a hitelességünket, mert nekem ez a legfontosabb. Persze azt szeretném, ha évről évre fejlődnénk, mert pontosan tudom, hol akarunk lenni a csapattal.

– Tervezi, hogy jövőre még több versenyzővel álljon rajthoz?

– Nem, az ideihez hasonlóan jövőre is kétversenyzősre tervezem a felállást, két ütőképes motort szeretnék harcba küldeni. A változás annyi lesz, hogy sokkal nagyobb koncentrációval készülünk a TT-re. Steve (Mercer) egészen kivételes képességű versenyző, mindenképp azt szeretném, ha velünk maradna, és ha a másik pilótánk, James (Rispoli) is hozza formáját, a versenyzőkőn sem változtatunk.

– Más kategóriákban is tervezi az indulást? Úgy, mint a MotoGP, vagy a Superbike világbajnokság?

– Semmiképp! Mi egy olyan hazai, angol csapat vagyunk, akik főként az angol bajnoki futamokat és az Angliában megrendezendő versenyeket helyezik előtérbe, és szeretném, ha ez így is maradna. Nem akarok kilépni nemzetközi színtérre, inkább az angol bajnokságokat akarom népszerűsíteni. Mindent magunk intézünk, együtt pakolunk, szervezünk, utazunk, ami nagy meló, de ez így van jól.

– A jövőben láthatjuk esetleg még versenyzőként, akár itt a szigeten?

– Imádnám, igazából minden vágyam, hogy egyszer én is elinduljak a TT-n, de azt hiszem, ezzel mindenki így van, aki idelátogat. Majdnem mindenki úgy is gondolja, hogy menne neki. Azt hiszem, a legmegfelelőbb emberekkel vettem körbe magam, a legjobbaktól tanulhatok, lépésről-lépésre. Először szeretném megismerni a pályát, a környezetet, az összes kanyart, szőröstül-bőröstül, majd elkezdenék motorozni rajta, de a versenyzés még akkor sem biztos. Talán, majd egyszer, de jövőre még tuti, hogy nem.

– A Sziget fesztiválra hoznak magukkal esetleg versenymotort is?

– Nem, sajnos nem, a Prodigy mint együttes teljesen elkülönül ettől az egésztől. Félre ne értse, a banda szereti ezt a felhajtást, akár a motorokra, akár a versenyzésre gondolok, de nem szabad összemosni a két dolgot.

– Elképzelhető, hogy a jövőben titkos Prodigy koncertek lesznek a Man-szigeten?

– Szintén megjósolhatatlan. Nem kizárt, megígérni nem tudom, de cáfolni sem akarom. Az együttes komoly üzleti alapokon nyugszik, a technikai igényeinkről pedig nem is beszélek. Olyan hangtechnikára, és egyéb kiszolgáló háttérre van szükségünk, ami alaposan kontrollálva van. Az élő koncertekért felelős menedzser dönt ezekben a kérdésekben, de azért elég menő lenne, ha még egy show-t is be tudnánk ide préselni, másnap meg nyugiban nézhetném a versenyt.

– Hétköznapokon szokott motorozni?

– Igen, napi szinten egy hatszázas GSXR-el járok, a városban is azt használom, van egy Moto2-es versenymotorom is.

– Ön volt az első magánvásárló, ha jól emlékszem. Gyakran hajtja?

– Néha megyek vele egy-két kört, de inkább csak nézegetem.

– Szerelni is szokott?

– Az túlzás, akad egy-két villáskulcsom, de nem értek hozzá, ritkán használom őket. Szívesebben tekerem a gázmarkolatot, és szerencsére ismerem azokat a fickókat, aki igen jól bánnak a szerszámokkal.