Én megfagytam, ők lyukat vágtak az égen

Beszámoló: Nitro Circus Helsinki

2015.06.01. 08:11

Ha az amerikaiaknak van időjárás-befolyásoló csodafegyverük, akkor azt egészen biztosan kölcsönadták Pastranáéknak, ugyanis az elmúlt három napban folyamatosan esett az eső Helsinkiben, aztán a Nitro Circus elő bemutatója előtt egy órával kisütött a nap. Ettől meleg nem lett, én például erősen kilógtam a helyiek közül, akik szandálban rohangáltak, amikor vacogva húztam magamon össze a kabátot.

Mi a rosseb ez az egész?

A Nitro Circus egy elképesztő show, valahol félúton van egy motokrossz-bemutató és a Jackass között. A világ legjobb motorosai magukhoz édesgették más sportágak elmebeteg mániákusait, és hatalmas rámpákon ugrálva dobálják a trükköket. Röviden ennyi, a bővebben meg kifejtve pedig a szórakoztatóipar egyik legjobban megkomponált darabja. Ha többet tudna meg, már írtunk róla:

- Utálnám, ha a bohócokon múlna az életem- Ki a tököm: Travis Pastrana
- Komfortzóna a szörnyhalál peremén
- A világ legparább motoros mutatványa
- Dagadt bolond vagy? Tök mindegy, imádni fognak!

Bemelegítésnek egy kis hülyéskedéssel spanolták fel a közönséget – nem mindegyiket tudtam követni, például amikor a srác a rajzszögekkel teleszórt trambulinon dobott félmeztelenül egy hatalmas hátast, annak az apropójáról teljesen lemaradtam. Ezután a műsor egy pillanat alatt begyorsult, annyira pergő lett, hogy nehéz volt követni fényképezőgéppel. Hopp, egy roller száguldott bele a szaltó után a felfújt párnába, aztán már záporoztak az égből a motorosok.

Jól eltalálták a gigantikus ugrások és a hülyéskedős műsorszámok váltakozásának ritmusát – sehol nem tűnt sem soknak, sem erőltetettnek, sem unalmasnak. Pedig a freestyle motokrossz egy látványos történet, de elég hamar megunható, hiszen hagyományos értelemben nincs benne harc, hanem bazi nagy rámpákon bemutatott öncélű bravúroskodás. Ráadásul kevesek fejében van meg az élvezethez szükséges ismeretanyag, én például a hátraszaltón, a supermenen és a dupla hátraszaltón kívül nem is tudok megnevezni más trükköt. Ők pedig százas nagyságrendben mutatták a figurákat. Aztán ott van még, hogy mindez képen visszaadhatatlan, ilyen szempontból pont olyan, mint egy olimpiai tornagyakorlat, amit megnézni nagyon jó, de szakmai ismeret híján nem köt le tartósan, négyévente éppen elég a dózis.

A Nitro Circusnál ezt úgy hidalták át, hogy nagyon durván túladagolják a nézőket, annyira pörgő a műsor, hogy igazából felfogni sincs nagyon idő, nem hogy ráunni. Amikor egyszerre négyen vannak a levegőben, és úgy pörögnek és köpik le a fizikát, az minden szakértelem nélkül élvezhető. A látottak megértéseben segít, hogy a kivetítőn egyből ment a lassított visszajátszás, aztán ahogyan visszatér a tekintet a pályára, jön is a következő. A közbe belökött hülyülés pedig olyan, mintha egy komoly szertorna világverseny számai között pankrációval dobnák fel a hangulatot.

A svung tehát kiadja, az egész kétszer egy óra, közte húsz perc szünet, szerencsére nem húzták túl, nagyjából ez az a mennyiség, amit fészkelődés nélkül végig lehet ülni. Nem volt üresjárat meg felesleges betétek – ez fontos, voltam már olyan motorsport-rendezvényen, ahol táncosokkal meg felvonulással töltötték ki a futamok közötti időt.

Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy az izgalmassági faktor mellett a balesetek foglalkoztattak leginkább. Esnek egyáltalán ezek a srácok? Most már megvan a válasz: igen, mint a büdösbogár, a műsor jellegéből fakadóan ráadásul irgalmatlan nagyokat. Elvégre az időjárás-generátor mellé nem férhetett már be Széles Gábor szekrényéből a gravitációt kikapcsoló motyó. A neccesebb trükköket eleve úgy vezetik fel, hogy a kivetítőn levetítik azokat a felvételeket, amikor nem sikerült a mutatvány, és azok között jó pár rendkívül durva becsapódás is van, például amikor a csaj becsúszik a hátsó kerék és a sárvédő közé, és úgy ér földet.

Aztán élesben vagy sikerül, vagy nem – a motoros trükkök azért simán mentek, de például ott volt, amikor jött a gyerekkrossz motorral beadott hátraszaltó, és míg a roadok rendezték a nagy érkezős szivacsot, a srác azért megpróbálta mellettük, és nem jött össze. Az rámpa aljában aztán felpattant, nekifutott még egyszer, és másodjára tökéletesen landolt.

A kárörvendő alkatoknak extrában ott voltak a biciklis mutatványok, amiknél a végére az az érzésem támadt, hogy az a ki tud nagyobbat pofára esni háziversenyt a műsor részévé tették – megvolt a triplaszaltó és a vázpöri, de kilandolni már nem volt idő, és ez egymás után tízszer. Nyilván megszokták már, ráadásul annyira gyorsan pattantak fel, hogy megijedni sem volt idő, így inkább olyan volt, mint egy szigorú fail válogatás a youtube-on, aminél párszor azért felszisszenünk, de a szemet nem kell eltakarni.

Elképesztő volt a pörgés, a menetekben nem volt üresjárat, legfeljebb egy kis hatásszünet a durvább trükkök előtt, hogy meglegyen a műsor íve. Az egészen látszott, hogy nagyon kiforrott műsor, de még annyi lendület van benne, hogy nem érződik végelgyengülés előtti hakninak – persze, hogy nem, ereje teljében van a banda, nemrég mutatta be Josh Sheehan a tripla hátraszaltót, ami érezhetően lökést adott a többieknek is.

Egész biztos, hogy Budapesten repetázni fogok.

A Nitro Circus Moto Mayhem 2015. június 14-én érkezik Magyarországra a Groupama Arénába, ahol Travis Pastrana és társai bemutatják egyedülálló mutatványaikat.