Lyukat csak kipufogón láttak

Le Visonta 2016: MSP Team

2016.07.13. 10:44

Tavaly Robogomagazin.hu néven indult csapatunk új névvel, friss tagokkal, és újult erővel lép ismét a Brezova -Gokartland pályájára a 24 órás Le Visonta versenyen.

Nem titok, nélkülük nem lenne Le Visonta – ők ugyanis a verseny főszponzorai. A Moped91 Kft. karolta fel az első Le Visontát is, és továbbra is kitartanak mellettünk. Szívesen írnám, hogy tavaly nem is mentek rosszul, de az a helyzet, hogy úgy mentek, mint az ördög, aki a nagy tál kovászuborkát egy vödör kaukázusi kefirrel és narancslével öblítette le. 1011 körrel, a negyedikek lettek, a dobogóról öt körrel maradtak le – ha behozták volna az előttük menőt, a leggyorsabb kör (1:14,573) nekik kedvezett volna. És mindezt úgy, hogy a gumijuk teljesen elkopott, a motorból úgy itta a hűtővizet, mint kalóz a rumot, a fék már vason volt, aztán a motor a célba beérve valószínűleg atomjaira is hullott. Idén pedig még tapasztaltak is lesznek, nem túlzás betippelni nekik a dobogót. 

A fiatalos csapatunk fele Visonta szűz, a másik fele meg maximum csak kipufogón látott lyukat.

Ennek ellenére tökéletesen felszerelt motorral (minden szabálynak megfelelve) indulunk neki a 24 órának. A Bajnok gépünk egy Piaggio NRG 50 MC2, robogó egy orvos házaspártól származik, garázsban tartották, esőben-hóban nem használták, 5000 km-rel vette meg tőlük egy kaszkadőr, aki csak a munkájához használta, tőle került hozzánk, mint 3. tulajdonoshoz, megkímélt gyári állapotban.

A megkímélt állapotát a 2015-ös Visontai 24 óra alatt fényét vesztette. A verseny során több vizet ivott, mint benzint, majdnem átalakult hybriddé, de a hosszú szabadsága után most újra útnak indítjuk, és ezzel a robogóval alázunk meg mindenkit a versenypályán!

Csapatunk tagjairól

Ágics János Ivó: Már a bölcsibe is Simsonnal vitték 6 éves kora óta motorozik kisebb megszakításokkal, jelenleg a garázsa tartalma több mint 10 Simson, egy Yamaha DT125, egy Etz 150 (eladó) és egy Italjet Dragster 180. Otthon csak szakinak hívják, mivel szerintük (csak szerintük ) neki ha valami jó, akkor rögtön szét kell szednie. Nem értik meg, hogy soha nincsen kész egy motor, mindig van újabb, jobb és más (akárcsak nőből).
Fekete-szürke bőr lesz rajta, csak hogy tudd mit fogsz látni, miközben megelőz! Az arcánál csak a csapata profizmusa nagyobb a boksz utcában. Tankolás közben szívesen ad autogramot, de csak ha hozol magaddal tollat és papírt, sajnos meló közben nincs nála semmi olyan, ami munkára tudná kényszeríteni. Fél éve dolgozik a Moped91 Kft. csapatában.

Szalai Duzmath József: 22 éve motorozik, Babetta után egyből egy erőgép Simsonra ült, ezek után az összes japán belpiacos robogót és motort kipróbálta, Yamaha Jog, Honda Dio, Kawasaki KX 80, Suzuki RM 125, 500…. 13 éve végzett motorszerelő szakember, mostanában azt hazudja, hogy vadásznak tanul, ezért mindenkiben a prédát látja. Mi elhisszük neki. Ha versenyről van szó, nem ismer tréfát, tavaly is 1000 körből 400-at a magáénak tudhatott, vagy legalábbis elhiszi, hogy így volt! 3 éve a Moped 91 Kft munkatársa.

Hortobágyi Bence: a csapatunk legfiatalabb tagjaként lép majd a pályára. Ötéves kora óta motorozik, először egy kis Romettel kezdte a pályafutását, majd gyors váltásban egy Yamaha Jog és egy Aprilia AF1 vált a legjobb barátjává. Felcseperedése után négy éven keresztül robogott Budapest utcáit szelve, miközben a forró pizzát szállította házhoz, ez alatt tanult meg tökéletesen manőverezni és biztos kerekeken gurulni. Most egy CBR-rel és egy Honda Leaddel éli az életét, mellyel igyekszik minden Robogó Roadshown elérni az első helyet. Néhol sikerül neki, néhol meg nem, de a dobogó második helyénél rosszabbat nem ismer. Már hetek óta 2T olajban fürdik, hogy könnyebben feljöjjön a bukó a hatalmas arcára. Már most előre félhet mindenki a pályán, mert gyakran látják majd a hátát, miközben mindenkit leelőz! Fehér púpos bőrben húzza majd neki, mint a nagyok.

Mihály Ferenc „ FERKÓ”: egészen kicsi korában született meg, a motorozás iránt viszont elég későn kezdett el érdeklődni, lehetett már vagy este fél tizenegy. Az első szárnypróbálgatásai biztatóak voltak, hiszen tudott már menni pár métert, mielőtt szájra esett édesapja Komár mopedjén. Ez nem szegte kedvét, sőt a motorok iránti érdeklődése egyre csak fokozódott. Első paripája egy Romet volt, kezdetben inkább csak szerelte, mert indulni nem akart. Bár lehet, hogy azért nem indult, mert szerelte? Ezt a mai napig nem sikerült kideríteni. A lényeg, hogy lelkesedése nem csökkent! Szerelési ismeretei elég szélesek, hiszen pumpált már gumit 0,5 bar-tól egészen 6 bar-ig, igaz, ez utóbbi fel is robbant, szóval nincs számára lehetetlen! Végigment a szamárlétrán, a kis lökettérfogatú kávédarálóktól a nagy köbcentis térgörbítő szörnyekig. Versenyzői tapasztalata is igen nagy, mert játszott már konzolon, valamint nagyon sok motorversenyt látott a tévében! Ezért ismeri a jó köridő titkát: több gázt és kevesebb féket! Hajrá!

Szami Kármen: sajtósunk az egyedüli hölgy tag a csapatban, igazi szájkaratés, nem fél a magasröptű poénoktól, sőt, jobb szereti, ha ő marad felül az ilyen csatákban. Egész éjjel kattogni fog a kezében a gép. Amit megörökít, biztosan a világhálóra is ki kerül, ha ciki, ha, nem! Lehet rettegni tőle, nehogy lekapjon egy kínos pillanatot, például amikot az egyik csapattársa előz titeket! Mivel egyedül ő nem vezet aznap, alkohollal nyugodtan lehet kínálni!

A bogrács ellátó, felügyelő egységet a mélyen tisztelt Főnök úrra bíztuk, és bízunk benne, hogy a néha figyelmetlen munkánkért nem most áll bosszút.

Kövesd őket Facebookon!