Gumicsere hat perc alatt

Totalbike24: Magamura Team

2017.06.27. 16:24

Na ez idén könnyen ment. Semmi extra ráizgulás, lazán 5 másodperces frissítéssel a totalbike.hu, azt' lesz ami lesz. Mondjuk dél körül kezdtem már izgulni, de Detti (grid girl) és Castro (versenyző) is be volt izzítva, ők is folyamatosan figyelték a kiírást.

Nagyon tisztán emlékszem az első találkozásra a Magamura Teammel, Pistával egymásra néztük, és ugyanarra gondoltunk: teljesen bolondok. Aztán megismertük őket, és egészen biztosan állíthatjuk, hogy teljesen bolondok. Mindemellett ők az OEM-Parts csapatának az utánpótlás nevelői, az első verseny után egy grid girl igazolt át, idén pedig egy versenyzőt veszítettek.

Legkésőbb 12:40-kor indulnom kellett az orvoshoz. Aztán megjelent a kiírás fél körül, a nagy kapkodásban a plusz infókat fejből írtam, a csíkos zászlóról el is feledkeztem, mert annyi eszem nem volt, hogy a belinkelt kiírásból másoljam be...

De mint később kiderült, a női kezek sokkal gyorsabbak és pontosabbak, Detti levele nyert... Az orvosok – egy fül-orr-gégész és egy aneszteziológus – nem igazán értették, hogy lehet egy orrsövény kalapálásra készülő páciens ennyire boldog.

Az eddig is vallott elvünkhöz hűek maradunk, mely szerint "nem a győzelem, a részvétel, hanem a fontos". Tapasztalt levisontások (ugye-ugye?) lévén már semmin nem lepődünk meg, az évek, meg a rutin, szóval ha kell, mi megyünk akár a metróalagútba is versenyezni. Végül is van még egy csomó idő a versenyig. A célunk a jobb helyezés, mert nem vagyunk telhetetlenek, és nem vennénk a nyakunkba a legjobbaknak jutó felelősséget. Remek csatákat vívtunk a pályán tavaly is, az utolsó 6-8 órát konkrétan fék nélkül, és azt hiszem, a küzdőszellemünkről mindent elárul, hogy 0,6 másodperccet rávertünk az utánunk jövő csapatra. 24 óra alatt. Naugye.

A csapat megint változott egy kicsit, Boxi, a tavalyelőtti szerelő, aki aztán versenyző lett tavaly, és a húgát (grid girl volt a hivatalos pozíciója Visontán) elvitte egy másik csapat, szóval Boxi áruló lett. Konkrétan lusta, mert csak a mellettünk tanyázó csapathoz igazolt. Csupa szeretetből.

Szóval nálunk ez így megy, szerelőkből versenyzők lesznek, versenyzőből konkurens (Gábor már dörzsöli a tenyerét, jövőre neki áll a zászló, ha a hagyományokat nézzük).

Itt éppen az OEM Parts-szal meccselnek... az OEM felméri, melyik pilótát igazolják le
Itt éppen az OEM Parts-szal meccselnek... az OEM felméri, melyik pilótát igazolják le

Végül örömmel beszállt Attila, aki a szerelő volt tavaly, és Boxival 6 perc (!) alatt cseréltek a Jog-on hátsó gumit, mert Lalibá', a technikai igazgató Úr úgy döntött, inkább egyben érjünk be. Sajnos Lalibá' idén csak vendégként jön, mert öreg ralisként nem tudja már vállalni a 3 napos őrületet. De ott lesz, mert a benzinszag megfertőzte. Majd tartja bennünk a lelket hajnali háromkor, és az aranyat érő tanácsaira most is számítunk.

Ha már a hagyományoknál tartunk, kíváncsian várjuk, melyik csapat lesz a szerencsés idén, aki megörökli az Elszabadul A Zégergyűrű 20 Perccel A Vége Előtt” vándordíjat, tavaly sikeresen átadtuk, ha jól emlékszem a Viharsarok csapatnak. Most rajtuk a sor.

Jabba a rangidős: Visontán egy kicsit átrendezte a Centro-val a bokszutcát, majd mint később kiderült, törött bordával tolta végig a versenyt. Idén is lazán a legjobb köridőket fogja futni.

Castro, alias Migráns: 10 centivel hosszabb szakállal jön (és növeszti addig is!).

A leigazolt sofőr, még a JogHézaggal
A leigazolt sofőr, még a JogHézaggal

Attila az új versenyzőnk, aki nem emlékszik pontosan, hogy mikor és ki tépte le tavaly a péntek éjszakában a csapatpólót róla. Ő a titkos favoritunk, egy Triumph-ot hajt másodállásban. Meg robogót szerel.

Ott lesz Lombi is, a hadtáp, idén teljhatalommal a kaja felett, tavaly versenykörülmények között kigyúrt mindent a grill-bogrács-rántotta vonalon.

Sajtósunk, fotósunk egy személyben Balázs, a testvérem, de ő nem kedveli a reflektorfényt, szóval róla csak ennyit.

Jómagam most Poljot néven, mert az még nem volt. Talán nekem van a legjobb dolgom, én használtam a JogHézagot, a tavalyi versenygépünk, szóval van néhány hét előnyöm a többiekhez képest. Mondjuk Attila kezelésbe vette, valószínűleg nem fogok ráismerni, az új részing matricákról nem is beszélve.

És végül, de nem utolsósorban: számtalan barát és jóakaró, akik jelenlétükkel emelik a hétvége amúgy is magas színvonalát, szóval sokan leszünk, jól fogjuk magunkat érezni, akármi is lesz.

Kövesd őket Facebookon is!