Végig bérelt helyük volt a dobogón

Totalbike24: Kimle Scooter Team

2017.07.12. 10:14

A csapat 2015-ben alakult az első Totalbike 24 órás versenyre. Le Visontán küzdöttünk, kemények voltunk és majdnem győztünk, elhoztuk a nem várt ezüst érmet. Ezután nem volt megállás, és a tavalyi versenyen is mindent beleadva a 3.helyen végeztünk. Ez alatt a 2 év alatt már megedződtünk, túléltünk eséseket, sérüléseket és a rozé megfagyását is.

 

Éppen ezért a dobogó majdnem minden fokát bejárva idén is érezzük magunkban az erőt. Az aranyig meg sem állunk.

A kimlei srácokat nagyon megkedveltem az elmúlt két évben. Kőkeményen, de korrekt módon versenyeznek, a pálya mellett segítőkészek és jó fejek, és eddig mindkét alkalommal dobogón végeztek – tavaly a procamotós és moto28-as srácokkal akkorát meccseltek, hogy a végén már jobban izgultam miattuk, mint a saját helyezésünkért. Idén rohadt nehéz dolguk lesz, a top10-ért lesz olyan harc, mint tavaly a dobogóért.

Sáling Gábor (Gaben): 7 éven át űzte a motokrosszt, két gyerek után azonban a motort nyárra lecserélte babakocsira, de ősztől visszatér a krosszpályára, ahol már két gyermek fog szurkolni neki. A robogóval eddig csak kétszer volt dolga, a Totalbike 24 órás versenyein, de már alig várja, hogy harmadszorra is megülhesse a paripát. Egy második és egy harmadik hely után mindent meg fog tenni azért, hogy végre először a dobogó legfelső fokára állhasson a csapat.

Sáling Tamás (Tomika): Testvéréhez hasonlóan ő is a motorozás nagy szerelmese, azonban ő az utakat rója. Több országot is megjárt már motorral, és szinte mindent elvezet, aminek legalább két kereke van. Képes akár kormánycsutkáig dönteni a motort, és persze a gyorsaságtól sem riad vissza. A robogós korszak az ő életéből is kimaradt, de idén már ő is harmadszorra fog bizonyítani a Totalbike versenyén.

Grundtner Máté (Matyesz): Először 5 éve fedezte fel a motorok világát, és azóta is űzi. Az utcai motorok kimaradtak az életéből, kivéve a versenyparipánk. Ha 3 évvel ezelőtt valaki azt mondta volna neki, hogy versenyezni fog, ráadásul robogóval, ráadásul 24 órát, na azon még mindig röhögne. Pedig ez már a harmadik lesz.

Schmuk László (Smuki): Apó, a mi Yoda mesterünk és szerelőnk. A Pannónia ring aszfaltján szerzett már korábban tapasztalatokat, ha kell, a könyökét is lerakja a kanyarban. Az eddigi 24 órás versenyek alatt többszöri esések és sérülések sem tartották vissza. Szóval benne van a rutin az öregben, vigyázni kell vele!

Csendes Attila (Ati): A sajtósunk, a mindenünk, aki főz ránk, itat minket és legfőképp saját magát. Buzgón végzi sajtós dolgát, viszont asszisztense, Dorina nélkül elveszne az internet világában. Az eddigi versenyeken megmutatta hűségét a csapat felé, és alvás nélkül nyomta végig. Egy igazi főnyeremény!

A csapat már nagyon készül és léghűtéses MILF versenygépünk is nagyon várja már a tempós kecskeméti versenypályát.

Kövesd őket Facebookon!