Nem lesz gáz a versenyen. Vagy mégis?

Csapatbemutatkozó: Gas Hole Racers - Level 3

2019.06.04. 12:58

Ugyan tavaly is a top10-be készültünk, idén teszünk is érte.

Tavaly egymás mellől rajtoltunk - erre onnan jöttem rá, hogy Gas Hole Tomi mellett az én hátam látható az egyik képen, ahogy tartom a robogót a rajtnál - aztán ők valahogyan mégis hat hellyel előttünk értek be a leharcolt, léghűtéses Stalkerrel, szóval ügyes srácok. De nem is ezért érdemes velük jóban lenni, hanem mert amolyan paddock-kedvenc csapat címet vívtak ki maguknak, amikor az elmúlt két évben már péntek este rávilágítottak az országban lévő szakemberhiányra, és szerelték más csapatok gázzsámolyait, hogy azok ne haljanak éhen. - Zombi

Elsőnek, megvettük az ország egyetlen eladó Zip SP2-jét. Finoman szólva megszívtuk. Ráski Robinak hála TB24-kompatibilis lesz, és sportolásra alkalmas. A megállás nélkül becsülettel szolgáló Stalkert idén pihentetjük, a versenyen a pálya széléről fog figyelni.

(Azt el kell mondanunk, hogy szerelőt csak a tavalyi verseny előtt látott először, főtengelycsapágy-csere miatt. Minden mást Gázos Tomi és Villany Bandi szerelt, az Infósok asszisztálásával. Nem nagyon volt edzés, finomhangolás, csak téptük neki.) A 14. helyre volt jó.

Másodszor, végre a PC-guruk intézték a nevezést.

„Győzni megyünk, de jó lesz a kettes is”

Csapatunk, nagy része változatlan, de a tavalyi bemutatkozót mégsem küldhetjük be.

Andris, a csapat legnagyobb segítsége. Háttérmunkája nélkülözhetetlen. Szállít, tankol, szerel, a PIT-áramellátás és -világítás fő felelőse. Viharos időben sem jelentene neki akadályt egy villámhárító kiépítése.

M. Dani, a villámkezű, a nevezés győztese (vagy Karesz), harmadik kecskeméti versenyére készülve megtanulta, melyik végén kell fogni a csavarhúzót. Edzések és gyakorlások fő buzdítója, a kakucsi parkoló legnagyobb királya. Arc van, termet nincs, amit jól használ a versenyen, hisz csapatunk leggyorsabbja.

Karesz, a rendkívül higgadt és megfontolt. A 2017-es TB24-en ült először robogón, tavaly másodjára. A motor vásárlásánál jelen volt, de elveivel szembementünk, megvettük a lista elejéről a legolcsóbbat (mondjuk az egyetlen volt). Tempója és technikája stabilan felfelé ível. Évről évre, körről körre gyorsabb, így kihagyhatatlan versenyző. Életét kockáztatta a csapatért a nevezésnél, mert reggeli hiányában el sem mert mozdulni a gép elől.

Tomi, a csapat veteránja, logisztikusa, mert csak az ő autójába fér a motor. Visontán fertőződött meg igazán a benzingőzzel. A szíve mélyén még arra a woodstocki hangulatra vágyik, de már csak a péntek estéje maradt olyan. Harmadjára vág neki a Birizdo-Kart kanyarjainak, így a pályával nem lesz gond, csak a lederesedett gyephézagos kővel, mert ott nem annyira tapad már. A súlyfeleslegtől nem sikerül szabadulnia, így ő is a könnyebb motor mellett döntött.

Végére maradt a tavalyi újoncunk, V. Dániel, a csapat humorzsákja. Önbizalma hatalmas, így rábíztuk a bemutatkozóját:

Dani vagyok, a telefonos, és nem utolsósorban a legjobb motoros. Bár tavaly még csak beugrósként kezdtem, idén nem indul a csapat nélkülem. Persze nem volt nehéz dolgom, Rossi is az én tanítványom. Régen az egykerekezés mestere voltam, amíg anyám Csepeljével el nem taknyoltam. Erős vagyok és bátor, én vagyok a Sörminátor.

Kövesd őket Facebookon!

Támogatók: