Ennél a csapatnál nagyobbat még senki nem tudott fejlődni

Csapatbemutatkozó: HNKN Club

2019.06.07. 14:57

A HNKN club 2019-ben immár a harmadik versenyére készülhet. Soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire az életünk részévé válik Kecskemét, de nincs mit szépíteni, ahogy sokan közületek, úgy mi is egész évben ezt vártuk.

A HNKN Club volt az a csapat, akik két éve egy tetűlassú Aprilia Habanával csapatták végig a 24 órát, iszonyatosan nagyot bulizva közbe. Nem lettek utolsók, de a robogójukhoz képest a gleccser egy gyors dolog. Aztán tavaly már egy versenyképesebb harcossal érkeztek, és hirtelen a mezőny első felébe katapultáltak. Bizonyították, hogy a bulika és a verseny jól elfér egymás mellett. Nekem mondjuk hiányzik a vánszorgó Habana. - Zombi

 És most hogy itt van újra, ugyanazt a lelkesedést érezzük, mint az első alkalommal. Ahogy az esemény, úgy mi is egyre inkább felnövünk. Egyre többen jönnek segíteni, és ezúton is szeretném megköszönni a support team-nek azt a lelkesedést és kitartást ami az egész verseny alatt mutattak. Nélkülük nem értünk volna célba és nem is lenne értelme csinálni.

Tavaly ezt írtam: „Célunk, hogy idén végre versenyképesek legyünk, ami annyit tesz a mi esetünkben, hogy tudjuk tartani a középmezőnnyel a tempót”.

Tulajdonképpen, sikeresnek nevezhetjük a váltást, egy kínai robogóval elért 12. helyezés, full amatőr motorosokkal, ennél több nem volt bennünk. Azt láttuk, hogy nem a motor, hanem képességbeli hiányosságok eltüntetésével lehetne gyorsulni, de mivel ez nem történt meg, ezért maradnánk a realitás talaján. Fussunk egy jó versenyt és vigyük be a gépet. Többi majd adja magát.A motor változatlan -egy kínai Motowell Crogen RS -, idén is elvittük szerelőhöz átnézni, de sok gond nem volt vele. Kapott új kormánycsapágyat, szíjat, és egy új kipufogót, aztán ennyi. Ja, és az eltelt egy évben sikerült vagy 3-szor elesni vele. Szebb biztos nem lett tőle.

Bócsa Gergő: alapító és elnökünk, ennek megfelelően csak irányít és kritizál.

Tiszperger Tamás: évek óta a leglelkesebb tag, és ha valaki szeretné fokozni a tempót akkor ő az!

Fodor Ákos: mivel én írom ezt, ezért sokat nem akarok mondani.

Bócsa László: benne bízhatunk, félelem nélkül teszi a dolgát, mint alvás igény olyan számára nem létezik.

Sajtós: Magyar Vivien

Mint látjátok, pilótafronton nincs változás, ez a csapat minden előnyével és hátrányával úgy kerek, ahogy van. A 60 soros to do lista csak tovább bővült, és a tavaly szerzett tapasztalatokból kiindulva, még két kocsit meg tudnánk tölteni kiegészítőkkel. Közben tudjuk, hogy nagyon közel van a verseny, de csak nem tudjuk azt a bizonyos zajt kiverni a fejünkből.

ui: újoncokank üzenjük, pénteket tessék megnyomni!!!

És kövessétek facebook oldalunkat is! 

Támogatók: