Két erős csapat idén összeolvad

Csapatbemutatkozó: ProCaMoto28

2019.06.09. 10:02

Az idei évünk kicsit másképp indul, mint az elmúlt három év. Idén egyetlen csapattal indulunk a már-már szokásosnak mondható kettős felállás helyett. Nem a nevezés fogott ki rajtunk, hanem a csapat egyik fele felsorolhatatlanul sok egyéni ok miatt nem tud jelen lenni.

A ProCaMoto és a Moto28 csapatok régi barátaink, így fájt a hír, amikor láttam, hogy csak egy nevezést adtak le ProCaMoto28 néven. Ők azok, akik bulibáró néven lettek ismertek a paddock-ban, irgalmatlan bulit tartva, ahol tavaly két kilót dobtak össze a többi bulizóval a Tűzoltó utcai Gyermekklinika számára.  Ilyen srácok ők, este buli, másnap a versenyen gyorsak, a szívük pedig aranyból van.  - Zombi

Ez természetesen nem szegte kedvünket és egy szuper dream-teamet sikerült összeraknunk. A versenygép marad idén is a vízhűtéses Aprilia SR, amiről már tudjuk, hogy az utolsó utáni alkatrész is gépátvétel kompatibilis, Lojzi (Gépátvétel Gábor beceneve) legnagyobb örömére. Lássuk a hőseinket:

Juhász Viktor

TB24 legenda, az első verseny óta minden évben velünk tart, ő a csapatunk megmondó embere, aki legalább olyan velős gondolatokat oszt meg velünk, mint amilyen hibátlanul motorozik. Viktort kifinomult kommunikációs készsége miatt kedvelik a versenyzőtársak: ha duda szóra nem húzódik le előle a lassabb versenyző, akkor a sisak alól képes hangosan tájékoztatni a versenyzőtársakat, hogy “Elnézést, gyorsabban érkezem, kérlek húzódj le, köszönöm!” Idén négy éves a klasszikus, álljon itt hát 2019-ben is: 

Turai Ferenc

Feri egy szardíniai túramotorozás és egy erdélyi pápalátogatós endurózás után érkezik Kecskemétre, nem mondhatjuk, hogy nem készült fel... Várhatóan idén se hagyja otthon a közvetítő kocsit, ennek köszönhetően 2019-ben is olyan élő közvetítést rak össze, hogy a CNN munkatársai sírva könyörögnek a receptért...

Kovács Norbert

Norbi évek óta titkos fegyverünk, végtelen sokat tud egyhuzamban a versenyben eltölteni, és az idő múlásával csak gyorsul. Neki még nem árultuk el, de vár rá egy 22:00-06:00 etap.

Kovács Csaba

Két gyermek boldog édesapja, a két kis Csibi minden évben elkíséri aput a versenyre, és közben segítik a csapat munkáját is. Csaba idén majdnem meglepte a csapatot egy Zip SP2-vel, de végül úgy döntött, hogy nem zavarja össze a többieket :)

Sajtó fronton Sára Laci állja a sarat, aki szintén az első TB24 óta igyekszik támogatni a csapat sikereit.

Videók:

Ott vannak Facebookon is, kövesd őket!

Támogatók: