Ez valahogy nem áll össze

Csapatbemutatkozó: Night Riders Racing Team

2019.06.11. 12:48 Módosítva: 2019.06.11. 13:10

A komótosan hulló esőcseppeken vissza-visszatükröződött a kék-piros villogók fénye. A helyszínt biztosító rendőr fázósan húzta össze magán az esőkabátot. Társa a sárga műanyagszalagot tekerte épp egy fa köré, amikor a sarkon befordult egy fekete Crown Victoria.

A nyomozó magában káromkodott. Tegnap vette a cipőjét, ami most teljesen el fog ázni. Kiszállt, kinyitotta ernyőjét, és odasétált a testhez. Harmincas nő feküdt a földön, arccal lefelé, mellette táska, sebes karján arany karkötő. „Ez így nem áll össze” – gondolta magában, „nem áll össze”.

No, hát nagyjából mi is így vagyunk, az idei év valahogy nem áll össze. Egyrészt Krisztián bokros teendői miatt nem tudta vállalni a részvételt. Azt gondoltuk, nem gond, a sorsolás után majd halomban állnak a csapatot kereső pilóták. Tévedtünk, egyetlen szabad vegyérték nem sok, annyi sem maradt parlagon. Másodszor, a tavaly irigyelt módon szárnyaló SR idén nem akar menni. Egy kecskeméti edzésnapon pont úgy motoroztak körbe minket a többiek, ahogy mi tettük velük tavaly ugyanezt. És hát ugye már csak két hetünk, nem két hónapunk van megtalálni az elveszett lóerőket.

A csapat nagy része azért megmaradt tavalyról, már csak a sebességet és a lelkesedést kellene megtalálnunk valamelyik fiókban.

Szabi

A szép emlékű PwC Nyélgáz csapatban ő volt az adószakértő. Ha megkérded tőle, mennyi 2+2, nem négyet mond, inkább megkérdezi, mennyi legyen. Most is azon töri a fejét, a köridőkből hogyan tudná visszaigényelni az áfát. Pedig nincs nagy szüksége rá, tavaly az abszolút második időt nyomta, 1.04.6-tal. Annyira megy neki a kanyarsebesség, hogy idén már nem is edz, még szétesne a mozgása. Persze könnyű neki, övé a motor, amit balga módon a többieknek is oda mer adni. Meg is teszünk mindent, hogy úgy rendesen amortizáljuk szegény Villámot. Tavaly nemcsak a kormányt és a fékkarokat, de az első villát is sikeresen elgörbítettük.

Zoli

Senkit ne tévesszen meg, hogy Zoli garázsában egy méltán népszerű Quianjiang chopper áll (egyébként eladó). Igazából MZ-nek kellene, hiszen fénykorában azzal kupázott. Stílusán ez ma is meglátszik, ráadásul a pályás múlt számokban is mérhető, edzésnapon, üres pályán fél másodperces szórással hoz le akár 50 kört is. Talán ő készül legjobban az idei versenyre, mindenesetre azóta ég benne a tűz egy revánsra, amióta tavaly, a célegyenes végi visszafordítóban egy ismeretlen hős elszabadult motorja kiütötte alóla a sajátját. Jelenleg nála tároljuk a csapat összes – verseny- és edző – motorját, és mivel nemrég saját kezűleg telepített napelemfarmot a háza tetejére, az is lehet, hogy legnagyobb meglepetésünkre a végén elektromos kategóriában indulunk...

Miki

A (vissza)fejlődés mintapéldája. Visontán a csapat legjobb köreit rótta, azóta sok edzés árán elérte, hogy a leglassabb legyen. Igaz viszont, hogy ezért cserébe a legnagyobbakat ő tudja borítani, ami 2018-ban sajnos fél óra szerelésébe került a csapatnak. Ugyanakkor rendkívül lelkes, jön-megy, szervez, csak motorra nem kellene ülnie, de senkinek nincs szíve kitenni. Illetve egyszer volt, aminek köszönhetően indult meg 2018 legnagyobb osztódásos-átigazolásos átalakulási és igazolási hulláma. Ráadásul fel is szedett pár kilót, amitől gyorsabb biztos nem lesz. Táblázatkészítésben viszont istenkirály.

Ádám csapatunk benjáminja. Olyan fiatal, hogy többségünk már leérettségizett, mikor megszületett. Motorozás terén viszont mindenkit beelőzött, 16 évesen már gyorsulási versenyeken indult egy Aprilia RS 50-nel. Szerintem észre sem veszi majd, hogy a versenygép oldalán felcseréltük a két betűt... A kétüteműek füstjéről annyira nem tud lejönni,hogy kitanulta a motorszerelő szakmát, de szelepekhez csak rémálmaiban nyúl. Hidegvérű fickó, az utolsó pillanatig kivárva, a verseny hetében csatlakozott hozzánk. Ha a féktávot is ilyen rövidre veszi, megnyugodhatunk. Bár így visszaolvasva a bemutatkozóját, kicsit elbizonytalanodtunk. A gyorsulási versenyeken nem csak egyenesen kell menni? Azért reméljük, befordul a célegyenes végén...

Kicsit altattuk a népeket. Múlt héten valóban lassan gurulgattunk az edzésen, de azóta arany kezek rakták rendbe Villámot, ami ismét elemében rótta a köröket a mai edzésen. Olyannyira, hogy Aszalós Zoli fel is pattant rá, és olyan körökkel kergette a négyszeres győztes BigHero versenyzőjét, hogy pár kör után egy trükkös jobbosban hibázott, és lefeküdt pihenni a fűbe. Utána oda is ment Zolihoz, hogy elmondja, rémálmaiban sem gondolta volna, hogy egy SR így meg tudja szorongatni évek óta tökéletesített SP-jüket. Zoli ki is adta a taktikai utasítást a versenyre: 1:05-ös köröket kell mennünk folyamatosan, akkor láthatóan hibáznak. Nos igen, az elmélet szép, Zoli meg is tudja valósítani, mi már kevésbé. Az viszont biztos, hogy a technikára nem foghatjuk, ha poroszkáláson kapnának a kecskeméti aszfaltcsíkon

Back office

Sajtó és lecsó: Viki

Tyúkanyó és roston csirke: Piroska

Táblázás és aggódás (csapatfőnök): Endre

Szerviz és tankolás: Zsombi

Gyorsulás és végsebesség: Villám

Kövesd őket Facebookon!

Támogatók:

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.