Figyeld meg, idén ránk fognak vadászni

Csapatbemutatkozó: SatuFAKE

2019.06.14. 08:33

A csapat a 2018-as TB24-re alakult. Azt gondolná az ember, hogy egy 24 órás pályázás még egy robogóval is kikészíti az embert. Igaza van! Kikészíti, nem kicsit!

Ide a rozsdás bökőt, hogy idén nem titkolt céljuk, hogy megfúvassanak minket! Egy hellyel mögöttünk, a huszonegyedikként (a rajtszámukra rímelve!) értek célba, mindössze hét körrel lemaradva. Aprilia SR50 Viperrel jönnek, amit a köznyelv old SR-nek is hív, és elég jó tempót tudtak vele menni, legalábbis a legjobb körük 1:08.453 volt! - Zombi

Nálunk mégis folyamatosan azért ment a harc, hogy ki lesz a következő aki meghajtja az olaszt. Néhány körrel a rajt után a kormányt kissé elferdítő eséssel megtaláltuk a verseny beállításokat is, és a csodával határos módon sikerült szerelés nélkül végig mennünk. Végig! Mind a 24 órát! Azóta se érti senki hogyan. A leintés pillanatában egyik szemem sír, a másik nevet, mert várhatok egy évet a nirvánáig.. vége! Srácok a huszonegyes huszonegyedik lett! Az AMSG Team es TB24 csapattal voltunk nagyjából pariban, végig mentünk, cél teljesítve! Na de mikor lesz már a következő??

“Itt van, hallod, nézted Totalbike-on?! Végre kiírták! Váááá!”

Jó tapasztalat volt a 2018-as hétvége, már tudjuk, hogyan készüljünk a következőre. Még a verseny utáni hónapban összeült a csapat egy rögtönzött kickoff-ra, és mondanom sem kell, az előzőn is mindenki menni akart pályázni. Ez 2019-re sem változott. Vagyunk egy csomóan, viszont csak négy versenyző indulhat, és vas is csak egy van. Amikor blokkgenerál után bejárattuk a digót (egy kellemes éjszakai Veszprém - Budapest - Veszprém távon), Agárd környékén megállítottak a rendőrök, hogy túl gyorsan mentem. Több mint fél órás standup és telefonálgatás után előkerült a kétütemű versenygép Aprilia SR50 Old biztosítása és adásvételije is, így tovább engedtek, jó arcok voltak.

Még rendőri kíséretet is kaptam egy szakaszon, hello mi?! Ha a rendőrök szerint se lassú és bevált, a versenyen is jöhet belőle még egy! Feri és Bazsi el is ment az egyetlen épkézláb 1996-os vízhűtéses fekvőhengeres SR50-ért, amit itthon árultak. Közösen helyre tesszük mindkét robeszt, majd ketté osztjuk a brigádot esélyt adva mindenkinek. Szükség lesz a felkészítésekre a huszonegyes is igényli a törődést. Legvégső esetben is segít az epres 2T olaj! :)

Idén Feri, Bundi, Bazsi és Máté csapatják:

Bundi

Régi új tag. Palócföld szülötte, a szécsényi fenegyerek, ősrocker. Csak akkor beszél, ha muszáj. Zsebében mindig akad egy multiméter, vagy egy marék hatos anya.

"Motoros pályafutásomat egy Romet Kadéton kezdtem, azóta megtanultam becsülni a jót..."

A lengyel szörny hatására hozta össze a sors korábbi csapattársunkkal, idei ellenfelünkkel ZC-vel, akinek hatására Bundiból is veszprémi egyetemista lett.

"Gyermekkoromban a bárányhimlőn kívül két dolog fertőzött meg igazán: a csöves rádiók és az autók/motorok. Míg más gyerek a Donaldkacsát nézte, addig engem lekötött az Akai orsósmagnó, mesekönyv helyett pedig "Jaroslav Andrt - Škoda 105, 120, Garde, Rapid" című könyvét olvastam. Azóta is minden érdekel, amiben elektronok és/vagy gépelemek mozognak. Így lettem Mechatronikai mérnök."

Jelenleg Budapesten él, főként autóipari teszteléssel foglalkozik. Természetes előfordulási helyei a mélygarázsok, félreeső parkolók, ahol laptoppal a kezében vallat egy 30 éves A Vectrát, vagy épp autószerelő műhelyek, ahol VW Bogarat restaurál. Ha épp nem a Simsonjával csapat a fővárosban, akkor egy IS200-at hergel. Nem ismer megoldhatatlant vagy lehetetlent. A 2018-as csapatunk beugró embere volt.

"Tavaly a legnagyobb nyugalomban lejöttem Kecsóra, hogy segítek szerelni-pakolni a srácoknak. Félóra múlva már Bazsi kölcsön motoros szerkójában a pályán köröztem."

Bazsi

A SatuFAKE keresztapja és a csapat menedzsere. Tavaly még sajtós volt, idén versenyzővé avanzsálódott - valakik szerint motoron kevesebbet beszél. Nem igazán robogózott vagy versenyzett ezelőtt. Előzőleg főleg azért felelt, hogy folyamatos legyen a táblázás, simán menjenek a csapat dolgai és, hogy mindig időben kész legyen a következő versenyző. Egy 650-es SV-vel közlekedik, és valószínűleg ő az egyetlen ember, aki motorral még soha nem feküdt el, de bringával bérletes a traumatológián, igaz, idén még csak zúzódás miatt röntgenezték. Még annó a veszprémi Continentalban Mátéval ABS szoftver tesztelés közben született meg egy lehetséges TB24 csapat ötlete, ebből lett az első SatuFAKE.

Jelenleg épp a versenyre felkészülése zajlik mind testileg mind lelkileg, hogy beférjen a gerincprotektor is a bőrszerkó alá, és hogy a különböző technológiai megoldásaival kompenzálja a csapatnak a miatta bukott másodperceket.

Feri

Ha összeragadt flexel, ha szétesik hegeszt! A verseny előtti 24 órás szerelő szessönben hajnali fél három körül rögtönzött nekünk instant esztergált lendkerékleszedő szerszámot. Gyakorlati arc, nem pofázik feleslegesen, csak csinálja amit kell. Tavaly ő futotta a legjobb köröket és abszolvált egy 2 óra 30 perces etapot hajnalban.

Máté

Újdonsült Moto Guzzis apuka Veszprémből. A motor is a gyerekkel jött, vagy fordítva, ezt már senki nem fogja megtudni, de biztosan nem véletlen. :) Ő is alapember volt tavaly, de akkor egy hirtelen vírus keresztülhúzta a számításokat, ezért Bundinak kellett helyettesítenie (szerencséjére). Ősmotoros, Simsonról indulva többek közt GS500-on és V-Stromon kersztül kötött ki a Guzzinál. Egyébként Máté fektette meg a huszonegyest először és idén próbálja behozni a körökbeli lemaradást is, remélhetőleg több sikerrel.

Ez az idei kompozíció. Egyébként mivel annó a házgyári úton alakultunk, mi vagyunk az Aprilia hivatalos házgyári csapata. Idén már jóval felkészültebbek leszünk (aha :D) és reméljük most is simán hiba nélkül végig száguld velünk a vipera!

Kövesd őket Facebookon!

Támogatók: