Miért sokszorosan veszélyes ez a kereszteződés?

2020.12.21. 08:40 Módosítva: 2020.12.21. 08:53

A vacsora második harapását szakította félbe egy hatalmas csattanás: baleset, már megint. Az utcára lerohanni segíteni már utált rutin a környékbelieknek, a Kacsa-Fazekas sarok a pesti közlekedés egyik megfejthetetlennek tűnő Bermuda-háromszöge, ami hatalmas étvággyal nyel el visszapillantót, sárvédőt, kerékpárt, de most sajnos egy emberéletet.

Nem telt el a csattanástól három perc, amikor az utcára leérve már a fél kereszteződést beterítette a szerencsétlenül járt robogós vére. Már páran ott térdeltek mellette, én meg futottam is az egy sarokra lévő egészségügyi központ felé, hátha van még szolgálatban orvos. Szakmai ártalom, kicsit utáltam is magam érte, de ahogy futottam orvosért, az egyik első gondolatom volt, hogy micsoda svédasztal ez a baleset az internet szennyvízében lubickoló trolloknak, hisz taxis gázolt robogós futárt, őket pedig sikk utálni. Gyorsan tudjuk is le kötelező kört, ne kelljen gépelniük, mégsem lottón nyerték az ujjaikat: mennekmintabarom, megérdemlikasorsukat, bezzegénmilyejólvezetek. Ha ezek az impulzusok mégis felszínre törnének, adjunk egy esélyt a sonder érzésének, az empátia egy formájának, amikor is önkéntelenül tudatosul bennünk, hogy a körülöttünk lévő ismeretleneknek is ugyanolyan komplex életük van, mint nekünk, vágyakkal és fájdalmakkal, hibákkal és erényekkel.

Az egészségügyi központ ajtaján dörömböltem egy darabig, de csak az éjszakai karbantartók tudták nekem rázni a fejüket, hogy már nincs bent senki más. A kereszteződéshez visszaérve láttam, hogy a futárt stabil oldalfekvésben tartották, közben megérkezett egy rendőrautó is. Civilként többet tenni nem lehetett. Az ezt követő pár órában az erkélyen járkáltunk fel-alá, szorítva-imádkozva, hogy sikerüljön megmenteni a srácot. A küzdelem minimum heroikus volt, ahogy három mentőorvos felváltalva rohant a rohamkocsihoz eszközért, míg egy rendőr az áldozat mellkasát pumpálta. Másfél óra telhetett el, mire el kellett fogadniuk, hogy nem tudnak többet tenni. Az elhúzódó helyszínelés rideg végfelvonása volt a balesetnek, ami időt adott a baleset elemzésére, madártávlatból. Egyszerűbbnek tűnt ezzel foglalkozni, mint belegondolni a baleset végkimenetelébe. Újra és újra visszarántott mégis a srác telefonja, ami néhány percenként megcsörrent, makacs kitartással visszhangozva a lezárt kereszteződést övező betontornyok falairól. A sors kegyetlen fintora, ami csak sokadik hívás után tudatosult bennem, hogy a csengőhang a Time to say goodbye.

A kereszteződés pedig szimplán csak kegyetlen, legalábbis a balesetek gyakoriságát tekintve annak tűnik. Nem feltétlenül mondanám, hogy egy nagy hibája volna, inkább sok kicsi, amelyek együttese vezethet rengeteg balesethez. A helyszínelést nézve azt sem merném kijelenteni, hogy a kereszteződés sajátosságai okozták azt. A futár a Margit körút felől jött a Horvát utcán, amit a Kacsa-sarkot követően már Fazekas utcának hívnak. Elé fordulhatott be a Csalogány utca felől érkező taxi a Kacsa utcába. Hogy pontosan ki volt a hibás, kinek volt zöldje, ki volt-e világítva mindkét jármű, majd a hivatalos vizsgálat kideríti. Az viszont elég szembetűnő volt, hogy a taxi a zebrán nagyjából negyvenöt fokos szögben állt, a Kacsa utcából kiforduló szembesávban. Ebből az következhet, hogy az emberi mulasztás kontra kretén kereszteződés mérlegének a nyelve az előbbi felé hajolhat, de talán a halálos baleset végre elég motivációt ad a felelős szerveknek, hogy újraszervezzék itt a forgalmat.  Ennek a környéken lakók valószínűleg nagyon örülnének.

A környékbeliek egyike, Kinga, akit mi Bumbiként ismerünk, már rég nem számolja, hány kisebb-nagyobb balesetet nézett itt végig, vizet, pokrócot hordva az abban résztvevőknek. Sokat beszélgettünk az utóbbi hetekben a helyi sajátosságokról. A Kacsa utca a Széna tértől a Kapás utcáig egyirányú, öt mellékutcát keresztez, mindvégig elsőbbséget biztosítva, emiatt közkedvelt alternatíva, ha valaki el akarja kerülni a Margit körút dugóját. A Kapás és a Fazekas utca közötti, nagyjából ötven méteres szakasz viszont már kétirányú. A kellemetlenségek rögtön itt kezdődnek, hisz nem figyelmeztet külön tábla, hogy innentől kétirányú a forgalom. A KRESZ szerint nem is muszáj, elég ha csak nincs kint az egyirányú tábla, de valamiért létezik a kétirányú forgalomra figyelmeztető tábla is. Ha valahol, hát itt volna létjogosultsága, és akkor talán sokkal kevesebben állnának be a lámpához a szembe sávba, hogy utána balra forduljanak. 

Amikor a Kacsából balra fordul valaki, egy zebrát és egy kerékpárutat is keresztez, akad mire figyelnie. A kerékpárútnak van saját elsőbbségadási kötelezettséget jelző táblája, amiről sokan nem tudják, hogy csak akkor emelkedik erőre, ha nem működik a jelzőlámpa. Magyarán zöld jelzésnél a kerékpárosnak elsőbbsége van a kerékpárutat keresztezni szándékozó autóval szemben. Ha nem működik a jelzőlámpa, akkor viszont elsőbbséget kell adnia. Ilyen tábla viszont csak a másik oldalon van. Ennek az oka, hogy a forgalomszervezők egyirányúnak jelzik azt a Széna tér felé, ami valójában csak egy ajánlás, a KRESZ szerint nincs egyirányú kerékpárút. Ez egész pontosan úgy néz ki, ahogy a képeken is látszik, hogy van egy kerékpársáv a járdán, ami a Széna tér felé egyirányú, egy másik pedig a Kacsa utca úttestjén, ami pedig a Fazekas utca irányába az.  Helytakarékossági szempontból érthető, ellenben egy sor problémához tud vezetni, ami nem jó se gyalogosnak, se kerékpárosnak, se autósnak. A gyalogosok csak libasorban tudnak közlekedni, ha nem akarnak a kerékpárútra lépni. Nem előnyös ezt minden körülmények között elvárni, ezért a kerékpárosok gyakran inkább az úttesten tekernek a Széna tér felé, szembe az autóforgalommal. Az már nem szorul magyarázatra, ez miért zavaró az autósnak, pláne ha vele azonos irányban, az úttestre felfestett kerékpárút mentén is halad kerékpáros, a Fazekas utca felé.

Az utóbbi kerékpárosnak is megvan a maga sávja, ami a Fazekas utcát keresztezi, a kereszteződés jobb oldalán, tehát az innen jobbra kiforduló autósnak is van egy kerékpárút, amire figyelnie kell. Nehezítő tényezőnek ezután rögtön ott van egy magányos parkolóhely, ami pont arra elég, hogy egy gyakran használt kocsibeálló kapuját eltakarja. Ráadásul a Horvát utca enyhén kanyarodik és emelkedik is, a Kacsa utcából kifordulva nehezen belátható, ami elsősorban akkor baj, amikor éjszakára lekapcsolják a jelzőlámpákat. Külön-külön ezek a sajátosságok nem feltétlen hordoznák magukban a balesetveszélyt, de összeadva már megizzasztják a helyismerettel nem rendelkező közlekedőket. Ha nem is pusztán emiatt, de újabb baleset történt itt, a Nagy Közlekedési Társasjáték két olyan résztvevőjével, egy robogós futárral és egy taxisofőrrel, akiket előszeretettel utálunk, mert nagyon leegyszerűsítve: sietnek.

Gyerekkori barátom évekig taxizott, sokszor ültem mellette az autóban, miközben címre várt. Kénytelen voltam elfogadni, hogy a keresztfiam tányérjára nehezebben kerülne vacsora, ha az apja néha nem feszegetné a KRESZ és a fizika határait, és ez sajnos a rendszerbe bele van kódolva. Minél több fuvar egységnyi időn belül, annál magasabb bevétel. Ez ugyanúgy igaz az ételfutárokra, és titkon magának mindenki bevallja, hogy a hideg pizzát csak a másnaposak szeretik, a rendelt kaja márpedig azonnal érkezzen meg! A vírushelyzet miatt felértékelődött a munkájuk, a számuk pedig radikálisan megnőtt. Bumbi az utóbbi hetekben sokat beszélgetett a futárközösség tagjaival, mert ahogy a legtöbb környékbeli, ő is, ha ismeretlenül is, de saját halottjának tekinti a balesetet szenvedett futárt. Így jutott el Erős Leventéig, az egyik nagy futárcég operációs vezetőéig, és ült le vele beszélgetni, hogy egy kicsit többet tudjunk róluk annál, hogy néha veszélyesen tepernek, de sosem tudnak elég gyorsak lenni, ha éhesek vagyunk.