Motorok, amelyektől ideje búcsúzni

2021.01.11. 06:04

Az Euro5 bevezetése több típusnak is a végét jelenti, ha a gyártó úgy kalkulál, hogy nem éri meg a továbbfejlesztés, búcsút kell intenünk nekik az európai piacon. Sok 2021-es modell bejelentését még várjuk - de sokról már tudni, hogy nem fejlesztik őket tovább.

bike stones

Az Euro5 2021. január 1-én lépett életbe, már nem gyártanak Euro4-es motorokat. A gyárak ugyan kaptak haladékot, hogy kiárusíthassák az eladatlan készletet, így még két évig kaphatóak lesznek 2020-as modellek, de ettől függetlenül elkezdhetünk búcsúzni bizonyos típusoktól.

420A1103

A BMW kitart az LC korszak előtti bokszerrel, az R nineT megkapta a szükséges frissítéseket, de optimalizáltak, például elköszönünk a Racer változattól - úgy látszik, a célközönségnek túl hasalós volt, nem adtak el eleget belőle ahhoz, hogy megtartsák. A C650 szériától korai lenne még a könnyes búcsú, viszont eddig nem jelentették be az utódokat - lehet, hogy inkább a C400-asokban látják a jövőt.

Monster 797
Monster 797

A Ducati felkészülten várta a váltást, a Monstert nem szimplán továbbfejlesztették, hanem egyenesen új pályára állították, a friss 937 köbcentis, aluvázas Monster egyszerre helyettesíti a 797-es és a 821-es modelleket. Bár a Multistrada V4  egy darabig párhuzamosan fog futni a 1260-nal, sejthető, hogy előbb-utóbb félre fogják állítani a V2-eseket.

Harley-Davidson Street 750
Harley-Davidson Street 750

A Harley-Davidson még nem adta ki a hivatalos 2021-es kínálatot, de már nem sokat kell várni - legkésőbb a Pan America bemutatásakor sor fog kerülni rá. Arra viszont számíthatunk, hogy a Street 750 eltűnik, de ami fájóbb, hogy jó eséllyel a 883-as és 1200 Sportstereknek is búcsút inthetünk.

A Honda hatalmas lendülettel frissítette a népszerű típusait, például a CB500 és az NC750 modellcsaládot, valamint az Africa Twin modelleket , viszont úgy tűnik, hogy az öregedő V4-esektől búcsúzni fogunk, a VFR800F , a Crossrunner és a  Crosstourer a magas gyártási költségek és a szerény eladások miatt a már legyártott készlet kipörgése után nem lesz többé.

Honda Crossrunner
Honda Crossrunner

Kérdőjeles, hogy mi lesz a CB1100RS és CB1100EX retró roadsterekkel - egyrészt nem ezek generáltak nagy forgalmat a kereskedőknek, illetve a léghűtéses kialakításuk miatt nehezebben tudják csak teljesíteni a szigorúbb előírásokat.

A Kawasaki is szépen felkészült az Euro5-re, de több modellnél már csak az Euro4-es változatokat látni a kínálatban: ilyen a Ninja ZX6-R, a Ninja 400, a ZZR1400, a W800, a Z1000R és a két robogójuk, a J300 és a J125.

Kawasaki W800
Kawasaki W800

A Suzukinál furcsán nagy a csend, az új Hayabusáról továbbra sincs hír, pedig tudjuk, hogy a típus létezik, sőt ismerek olyat, aki már látta is. A GSX-R1000-től már elköszöntem, a V-Strom 250-nek és a GSX250R-nek sem látszik az utódja, illetve a V-Strom 650-nek és az SV650-nek sincs már sok hátra, bár még egyszer frissítették őket, de nagy ráncfelvarrást várhatóan már nem kapnak.

Suzuki V-Strom 250 2018 M-Y (21)

A Triumph szinte összes modelljét hozzáigazította már az Euro5-höz, a 900-as és 1200-as Tigerek, a Bonneville-ek, a Rocket3 és a többi már készen vannak, de az öregedő Speed Triple 1050 és a Tiger Sport 1050 körül sok a kérdőjel. A könnyes búcsú egyelőre korainak tűnik, úgy hírlik, hogy még idén leleplezik az új, 1160 köbcentis blokkot.

A Yamaha látványosan frissítette az MT-09-et, és az MT-07-et is, rekordsebességgel hozzáigazították az új elvárásokhoz, de több modellnél úgy ítélték, hogy nincs tovább. A YZF-R6 csak pályaváltozatban lesz kapható, illetve az FJR1300-at is elengedik. De ugyanígy a végére ért az XT1200Z Super Ténéré, az XV950R és az SCR950 is - ezek mind érdekes és szerethető motorok voltak, hiányozni fognak.

Super Ténéré
Super Ténéré