B125: Vegyek pótórát? Ahogy gondolod

2012.06.20. 17:39

Nemsokára vizsga. Végre. Addig is egy kis forgalomban vezetés. Hideg reggelen találkozás a tanpályánál. Ketten megyünk, elöl egy váltós motorral, hátul én. Kiosztják a fülhallgatókat, menjünk, ha gond van üssük meg a bukónkat, kanyarban indexeljünk, nézzünk hátra, ha balra kanyarodunk húzódjunk be a sávunk bal szélére.

És elindultunk. Kicsit izgultam, dehát forgalomban azért már vezettem. És megszólalt a fülembe a balra, majd a jobbra, aztán megint a balra, a jobbra, a jobbra, a balra, és így tovább. Másfél órán keresztül. Ott ültem a robogón, hallgattam a balrajobbrákat, követtem az előttem menőt, és gondolkoztam különböző fontos dolgokról, mint pl., hogy mit csinál az ember, ha nem akar megállni, de viszket a füle.

Bejártuk Zugló minden kis utcáját, majd visszatértünk a tanpályához. Közben szakadatlanul zúgott a jobbrólbalra. De ezen kívül semmi. Végre, valamit jól csináltam, gondoltam. Kicsit nyomasztott a dolog, hogy egyszer sem mentem elöl, csak követtem. Mi lesz így a vizsgán? De ne akarjak mindig mindenben rosszat látni, ha nem szóltak a fülembe, hogy rosszul csinálom, akkor jól csinálom, ezért nem mentem előre.

- Ezt a robogós lábtartást el kéne felejteni, ez bukás a vizsgán. - mondta végül az oktató.
- És csináltam sok olyat?
- Hát igen. És ha előzés után visszamész jobb oldalra, akkor is kell ám indexelni.
- És olyan is volt sokszor?
- Igen.
- Kellene még órát vennem?
- Ahogy gondolod.

Na itt éreztem azt, hogy ebből elegem van. Én? Gondolom? Én kurvára nem gondolom sehogy. Illetve úgy gondolom, hogy én, mint tanuló, fogalmam nincs, hogy mi kell ahhoz hogy átmenjek. Te, mint oktató, pontosan tudod. Én nem látom magam kívülről. Te látsz. Ha kell vennem pótórát, veszek. Biz istenemre. De ne én döntsem már el, hogy kell vagy nem. Biztos beleszaladtatok már emberekbe, akiknek ha azt mondtátok, kell a pótóra, hőzöngött. Én azonban nem.

Hogy lesz ebből így vizsga? Volt egy rutinom, ahol nem tanítottak semmit, és volt egy forgalmim, ahol megint csak nem. Keresnem kell egy tanárt, nincs mese. Felhívogattam minden motoros ismerőst, őket ki tanította. Akit ajánlottak, annak nem volt automata motorja. Akinek volt, azt nem ajánlották. Végül Gréczi Sanyi kollegám mondott egy embert. Vácon. Volt már jobb hétvégi programom is mint, hogy Vácra menjek motorozni, de a cél szentesíti az eszközt.

Szombat reggel, Vác. Pál autósiskola. Ez egy kis suli, Pál László a házánál vár. Nem mondom, itt sem hogy ki vagyok, csak, hogy nem éreztem Pesten megfelelőnek az oktatást, és hogy kéne valaki aki megnéz, elmondja a véleményét, és ellát tanácsokkal.

- Én azt nem tudom garantálni, hogy levizsgázol - kezdi a mondatot - megnézlek, és azt tudom megmondani, hogy itt Vácon a vizsgabiztosok mire figyelnek nagyon.
- Oké, nézzük meg.
Beöltözés, elindulás. 
- Jobbra, jobbra fogunk menni - mondja a fülesbe, viszont van folytatás

- Jobbra, vagyis index, hátranéz, elkanyarodik. Rendben jó volt. Balra, balra fogunk menni, vagyis balra index, hátranézünk, behúzódunk a felezővonalhoz, elkanyarodunk. Vigyázz, szűken veszed a bal kanyart, balesetveszélyes ha valaki szembe jön. És itt ezért buktatnak is ráadásul.

Mimimimimi? Lehet ezt így is? Elmondják, hogy mit kell csinálni, végig figyelnek és kontrollálnak a vezetés alatt, és nem csak a vizsgához szükséges, hanem a motorozáshoz kellő tanácsokkal is ellátnak? Igen! Ezt akartam! Végre!
Kivezetünk a rutinpályára, közben ha jól csinálom, akkor csak az irányt mondják, ha rosszul, akkor a hibát. A rutinpályán egy kört megyek.
- No akkor egyenesen előre nézünk, nem a bójákat. A végén a visszafordulás előtt menj ki a pálya széléig, onnan könnyebben vissza tudsz fordulni, és el tudsz jönni a bója mellett, és kb. egy  méterrel hamarabb el tudod kezdeni a visszafordulást. Így nem vagy annyira beszorítva a kijelölt fordulókörbe. 
És sikerült, simán visszafordultam, minden erölködés nélkül. Ezután ellátott még pár jó tanáccsal, és visszavezettem ugyan így.
- Remélem segítettem - mondta az elköszönésnél.
- Nagyon sokat. Nem is értem, miért nem csinálják ezt így az iskolában, ahova jártam.
- Mert kevés pénzt kérnek. Nézd, itt Vácon nem mentünk bele ebbe az egymás alá ígérgetésbe. Annyit kérünk, amennyiért szívesen megtanítunk vezetni valakit. Kicsit drágábbak vagyunk, de tudod hány ember jön át Pestről vezetni, akinek nem sikerült ott megtanulnia vezetni. És itt szinte mindenkinek egész hamar sikerül levizsgáznia.

Ön mit tapasztalt? Írja meg!

Akár pozitív, akár negatív élménye van, mi kíváncsiak vagyunk rá! Tegyük közösen jobbá a hazai oktatást!

Írjon nekünk!

Persze a tanulókkal is van gond. Itt ez a B125. Ezt a Honda Dylan arra vettem, hogy majd jönnek az emberek tömegével. Most fogom épp eladni, mert mindenki váltósra jön. Szinte csak én használom a városban motorozásra. Írtam is a Totalcarnak, valami Zách Dánielnek, amikor elkezdték ezt az egész B125-öt, hogy szerintem jobb lenne ha az automata váltós 125-ös robogó legyen vizsgamentes, az járjon az autó jogsival. Aki meg váltani akar, csinálja meg az A1-et. De sajnos nem válaszolt.

Ezek után elváltunk a váci oktatóval, sok sikert kívánt a vizsgához, és azt javasolta, mindenképpen menjek még egy alkalmat azzal a motorral, amivel vizsgázni fogok, hisz annak más a felépítése. Elindultam hazafelé és azon gondolkodtam, milyen érdekes, hogy lehet ezt így is.