Ég és föld

A Cabo da Rocán vagyok Portugáliában, az európai szárazföld legnyugatibb pontján. Még pont időben értünk ide a BMW-vel a gigantikus természeti színjátékhoz, ami megkoronázott egy ötnapos túrát, ami annyi különböző élményt hozott kilométerenként, mint amire soha nem számítottam volna.

Az egész azzal kezdődött, hogy megtalált egy német PR-ügynökség – ahogy kiderült, a portugál turisztikai minisztérium megbízásából – lenne-e kedvem egy ötnapos túrára Portugáliában. Mivel december eleje volt, az időjárásjelentés arra a hétre Portugáliára napsütést és 20 fokot jósolt, tényleg épp nem volt jobb dolgom. Hamarosan kiderült, az egész arról szól, hogy fel akarják pezsdíteni a motoros turizmust, és a Hertz autókölcsönző társaság, amely néhány éve BMW motorokat is tart a flottájában, velük együttműködésben szeretne rendezni vezetett motoros túrákat. Én a szerencsés meghívottak közé tartoztam, akiktől véleményt és javaslatokat akartak kapni.

Így hát nekiindultunk, öt másik szerencsés fickóval Franciaországból, Svájcból, Olaszországból és Spanyolországból, két túravezetővel, hogy felfedezzük Portugália középső részét, az Alentejót. Micsoda kontrasztok milyen közel egymás mellett: Sesimbra, egy kis halászfalu Lisszabontól délre, ahonnan a túra indult, a turista szezonon kívül békésen szundikál. A fehér és kék házak között flangálni, a strand menti vendéglő teraszáról nézni a lágyan ívelt, homokos strandot olyan, mintha egy déli tengeri regényben találnánk magunkat. De csak húsz kilométerre nyugatra a Cabo Espichel hatalmas barna szikláival vadul emelkedik ki az óceánból, és itt mindig orkánszerűen fúj a szél. Az 1701-ben épült kolostor hosszú udvarának végén egy barokk templom áll, az ember itt úgy érzi magát, akár egy mexikós-vadnyugati filmben.

A szél által tépázott kopár növényzetet csak néhány kilométerre váltják le sűrű fenyőerdők, ahogy a Sado torkolata mentén motorozunk tovább dél felé. Grandolában megállunk egy hagyományos vendéglőnél, néhány egyszerű összetevőből, olajbogyókból, kenyérből, halból és szárított húsból finom ételt tudnak itt varázsolni.

Az utószezon magánya

Ismét érezni a tenger szagát, majd az út véget ér egy hatalmas parkolóban. De most csak néhány madár ugrándozik itt. Sehol egy lélek, így a magányos dűnék nem valami hívogatóak, nem motorozzunk le köztük a tengerpartig. A hosszú, lapos, homokos parton sincs senki a láthatárig, így teljesen másként éli meg az ember a tenger moraját, és a szelet, ami a víz felől jön. A sok turista, aki nyáron itt sül a napon, soha nem tapasztalhatja meg, hogy milyen ezt a finom homok eredeti állapotában.

Alcácer do Salba érünk sötétedésig, egy hotellá átalakított régi várban szállunk meg. Másnap reggel meglátogatjuk a vár alatti katakombákat, melyek nemcsak a nemesek sírhelyéül szolgáltak, hanem háborús időkben a lakosság menedékéül is. Impozáns méretű ez az alagútrendszer, nagyon különös hatással van az emberre és elindítja a fantáziáját, vajon mennyi titkot rejtenek.

Ahogy ismét a felszínre kerülünk és továbbhaladunk, paratölgyek övezik az utat. Karcsú törzsük alul piros festékkel van bekenve, csak a lombkorona alatt látszik, milyen vastag a parafa-réteg, amit lehántottak róluk. Portugália a természetes tömítő- és építőanyag legnagyobb termelője. Igaz, dugóként már sok helyen leváltotta a műanyag, az építő- és gépiparban is visszaszorult szigetelőanyagként, de a divat és a belsőépítészet sok új felhasználási területet talált.

Sok évszázadnyi kultúra

Lágy hullámokban követi az út a tájat. Torraónál betérünk egy borászatba. A behajtót művészien vágott, magas sövény övezi, az udvart ugyanilyen stílusban kovácsolt kapu választja el a külvilágtól. Az ősrégi épület vastag falai mögött felbecsülhetetlen értékű szobrok és mozaikok rejlenek, amit a tulajok az évszázadok folyamán gyűjtöttek össze - a legrégebbiek az ókorból származnak. Az egyik folyosó végén, mélyen a föld alatt rejlik a szentély: a birtok legjobb borai, gondosan polcokon tárolva. Nincs itt szükség elektronikusan felügyelt klímaberendezésre. A vastag falak és a föld mindig ideális hőmérsékleten és páratartalomban tartja őket.  Ma egy kaliforniai családé a birtok, és nekik nemrég az jutott eszükbe, hogy teljesen elbontják, és újra felépítik hazájukban. Aztán csodálkoztak, hogy a portugál állam mindezt nem engedélyezte. Így marad minden ott, ahová tartozik.

Még impozánsabb Évora városa, amit az Unesco 1986-ban kulturális világörökség részének nyilvánított. A még ma is teljesen fallal körbevett óvárosban egészen a római korig vezethető vissza a város történelme. A hatalmas várat még a rómaiak építették, aztán a mórok kibővítették. Később a portugál királyok rezidenciájává vált. A római aquadukt nagy részét az évszázadok folyamán beépítették a lakóházakba, így csak az utcák fölött látszik, merre haladt. Még mindig pompásan festenek a Diana templomrom márvány oszlopai, főleg a modern, kék, éjszakai kivilágításban. Nem messze tőle található a Sé-katedrális, sok évszázad óta a bíboros székhelye. Nem kevésbé impozáns a Capela da Ossos is, ahol a falakat sok ezer emberi csont díszíti, az emberi élet végessége jelképeként. Érdekes, hogy 3000 kilométerre innen a csehországi Kutna Horában ugyanez az ötlete támadt a szerzeteseknek.

A romantikus nyugat

Elindulunk északnak. A Tejo torkolását képező hatalmas öböl felett átívelő, 17 kilométer hosszú Vasco da Gama-hídról pompás látvány nyílik Lisszabonra. De mi csak elhaladunk a város mellett, és egy olyan kastélyhoz megyünk, amilyen csak a mesékben létezik. A Sintra városa fölötti hegyen, egy hatalmas kert fölött emelkedik a pompás, színes épület az ég felé. Második Ferdinánd portugál király ajándékozta feleségének, a német építész Wildhelm Ludwig von Eschwege tervezte. A kastély teljes pazarló pompájával és még mindig megmaradt komplett lakberendezésével egy olyan időszakról mesél, amikor az uralkodók nem szégyellték gazdagságukat a nép előtt. A lélegzetelállító kilátás a hegyeken át az óceánig igazolja, hogy tudták, hol érdemes építkezni és élni.