Drágán a hülye is tud jót
Ubulka az az ember, aki még akkor sem venné meg a gyári kiegészítőket, ha pénze lenne rá. Na jó, akkor talán, de ez a veszély nem fenyegeti. Ahogy sok más motorost sem űz kontrollálatlan felszerelésvásárlásba a rezsicsökkentés okán zsebében maradt vagyon. A képeken szereplő TW125 iskolapéldája a nagyon kevés pénzből közlekedésnek.
A kiindulási pont az, hogy bármilyen élethelyzetben is van az ember, közlekedni kell. Sok esetben költséghatékony megoldás a bringázás, de talán még a legelvetemültebb, militáns Critical Mass-aktivista is beismeri, nem lehet mindent kerékpárral megoldani. És van, hogy egy bármilyen kicsi autó fogyasztása is sok. Ilyenkor megváltás, ha valaki kap használatra egy jó kis Yamaha TW125-öt. Amikor jó idő van, ideális közlekedési eszköz, a háromliteres fogyasztása és a normális utazótempója tökéletes napi társsá teszi.
Aztán jönnek azok a napok. Amikor nemcsak hideg van, de esik az eső, szottyosan párásak a reggelek, meg az esték. Ha az embernek robogója van, gyorsan adaptálni lehet a megváltozott körülményekhez. Azoknak ugyanis van lábvédője, elég csak egy Tucano Urbano lábtakarót felhúzni, meg egy jó kézzsákot felszerelni, esetleg a teljes komfort érdekében egy plexit beszerezni. Saját tapasztalatomból mondom, a plexi és a tyúkanyó együtt már teljesen élhetővé teszi a robogót még fagypont alatt is, és egy kis eső sem változtatja az embert ázott ronggyá. Csakhogy egy ilyen szett ára több mint hatvanezer forint, ezért nem mindenkinek megoldás.
A TW125, vagy bármilyen más, normál motor szabadon hagyja a lábszárakat, menet közben éppen a szélnek legjobban kitett testrészekre fröcsköli a hideg sarat. Ahogy bejöttek az első komolyabb hidegek, Ubulka döntést hozott: olcsón barkácsol magának valami Tucano-utánzatot. Fekete gyöngyvásznat vásárolt, és keresett valakit, aki az ő elképzelései alapján majd megvarrja az Ultimatív Filléres Lábvédőt. Kérdezgettem, hogy mégis, mit tervez, nem akarja-e előbb az én Tucanómat szemrevételezni, esetleg letenni a tervéről, mert olyan jól átgondolt cuccot, mint az eredeti tyúkanyót nem lehet kisiparilag, egyedi gyártásban a bolti ár alatt kihozni. És olyan jó sem lesz. Ő csak sejtelmesen vigyorgott.
Legközelebb, mikor szóba került az Ultimatív Filléres Lábvédő, Ubulka halkan nyöszörgött telefonba, és megkért, hogy ezt a témát ne feszegessük. Hiába noszogattam, hogy mutassa meg a terméket, ellenállt, és megkért, hogy soha többé ne hozzam szóba, gondolni sem szeretne a fiaskóra, amit vagy tízezer forintja bánt. Annyit még sikerült kiszednem belőle, hogy minden korábbi tanácsom ellenére egy valami kovboj-lebernyeg szerűt varratott magának, amit a nadrágjára szíjazott. Ott, ahol rendesen takarta a lábát, védte is a széltől, esőtől, de igazából mindenhol befújt alá a tél jeges lehelete. Ezért kénytelen volt belátni, valami lábvédő-szerűt kell fabrikálnia, de most már fokozottan nagyon kevés pénzből.
Közben vett egy rendes kézzsákot, ami persze nem eredeti Tucano Urbano, de legalább olcsó, valami ötezer forintba került a pár. A holmi apró szépséghibája, hogy bár meleg, szél-és vízálló, sajnos a rögzítését nem sikerült elég ügyesen lekoppintania a gyártónak, ezért folyamatosan elcsúszik, amikor az ember benyúl a markolathoz. De Ubulka nagy lendületet vett, körülnézett a műhelye körül felhalmozott anyagmaradékok közt, és addig fúrt-faragott, míg minden égető problémát meg nem oldott. A többiről a folyamatos kiegészítő-evolúció gondoskodik.
A lábdeszka alapjául ideálisan egy bukócső szolgált volna, de a TW125-höz nem könnyű ingyen, vagy még olcsóbban ilyet találni. Viszont minden műhelyben akadhat nyolcas menetes szár, átlátszó zsugorcső, kidobott alumínium tévéantenna, habosított PVC lemez, műanyag redőny-lamella. Fontos építőelem még a nejlon gyorskötöző. Lényeges volt, hogy a lehető legkevesebb és legkönnyebb anyagot használja az építéskor, mert felesleges tíz kilókkal nem érdemes a túlméretes kerekeken guruló 125-ös motorkerékpárt terhelni. A menetes szár használata miatt először arra gondoltam, hogy balesetvédelmi szempontból nem túl szerencsés, de aztán arra gondoltam, ha egy kicsivel erősebb csövet használ, és egy esésnél azt hajtogatja magára, az talán nagyobb bajt okozna. Persze, mint mondtam, egy bukócső lenne az ideális alap, de hát ha az ember fizetése messze van az ideálistól, meg kell néha alkudnia.
Telefonon csak annyit mesélt a tákolmányról, hogy nem szép. Lánya azt mondta neki, hogy apa, ez ciki. De nem érdekes, mert a béta tesztek jól sikerültek, a tévéantenna alkatrészek és a redőny-lamella kellő merevséget adtak az installációnak. Hogy kicsit vállalhatóbbá váljon a cucc, a lábvédő elejét lefestette feketére (a hátuljára már nem jutott az igényességből, de ott úgyis a lába van, az meg takarja a fehér PVC-t). Télen fontos szempont, hogy az ember ne csak lásson, de a taknyos, sötét napokon jól is látszódjon. Így ajándékba kapott fényvisszaverő matricákat ragasztott a lábvédőre, majd egy alumínium dróttal és egy arra feltűzött, feketére festett PET palackdarabbal a kézzsák csúszkálását is megakadályozta.
Használat közben kiderült, a kézzsák az illesztéseknél kicsit szelel, ezen a problémán pár darab műanyag csipesz stratégiai elhelyezésével lett úrrá. A lábvédő is finom módosításra szorult, mert a kipufogókönyök miatt kivágott részen befújt a szél, így oda egy ismeretlen márkájú sörösdobozból kalapált terelőlemezt szegecselt. Így már közel véglegesnek tekinthető a motorra szerelt szélmentesítés, talán még egy plexivel lehetne fokozni az elégedettséget. Szerintem előbb-utóbb erre is talál valami fillérekből kihozható megoldást.
Innentől a személyes felszerelésre kellett koncentrálni. Fő vezérelve – a jó használhatóságon túl – a messzemenő költséghatékonyság volt. Olyan ruhadarabokat kellett felhasználni, amik már megvoltak, illetve ismerősök-barátok, azok gyerekei már nem használnak, vagy kinőttek. Igen, kinőttek, mert Ubulka nem egy hegyomlás. Mikor megfenyeget, hogy ha megint felbosszantom valamivel, hasba rúg, hozzá szokta tenni, hogy de előtte megkérne, hajoljak le. Szóval, neki a kinőtt sínadrág is pont jó lehet, meg egy használaton kívüli munkavédelmi széldzseki. Ezt az 1990-ben vásárolt és a 93-as EFOTT-on kilyukadt, majd ezután hanyag eleganciával megvarrt bőrdzsekire húzhatja, éppen ideális megoldás. A dzsekin keletkezett lyukról annyit elmesélt Ubulka, hogy nem, nem illegálisan másztak át a drótkerítésen, a biztonsági őrök kimondottan megengedték.
Eddig a síruha és a széldzseki is bevált, igaz nagy esőben még nem használta egyiket sem, de a szél és a hideg ellen tökéletesen védenek. Ha a dzseki vízhatlanságáról nem is, de a párahatlanságáról meggyőződhetett, mert nagyon ködös-párás napokon sem ázott át. Felsőtestét szigorúan turkálóból beszerzett, kizárólag női, magas nyakú pulóverek melegítik, a sínadrág alatt katonai jégeralsó és műanyag térdvédő óvja lábait a hideg széltől. Mivel pinlockos sisakra nem futja, egy régi, nyitott Grex-ben nyomja, arcát kicsit kinyúlt símaszk és egy munkavédelmi, sárga szemüveg védi, így nincs gondja a párásodással.
Bár szörnyű igénytelenségnek tűnhet a felszerelése, de okosan, jól átgondolt koncepció szerint építette fel a réteges védőrendszert. Komoly probléma eddig csak a sínadrág cipzárjával akadt, amit természetesen nyakig beöltözve, indulás előtt kellett gyorsan megoldani. Röpke negyvenöt perc alatt, a nadrágot le sem véve cserélt kocsit a cipzáron, igaz, közben megizzadt, de szereti a kihívásokat, na.
Még a kilencvenes években, valamelyik csepeli börzén szerezte be a csehszlovák rendőrségi bakancsot, ami tökéletesen funkcionál, leginkább azért, mert egy számmal nagyobb, mint Ubulka lába, így több zoknit is fel tud húzni. Mondjuk így gyalogolni csak nagyon keveset lehet, de ez nem is cél.
A réteges öltözködés miatt jelentősen felduzzadt testmérete, a motornak a lábvédő miatt megnőtt homlokfelülete, meg a téli üzem a fogyasztást kissé megemelte, de a 3,5 literes érték még mindig pénztárcabarátnak mondható. A rendszer használatban van, a felhasználói tapasztalatok folyamatosan gyűlnek. A téli szezon végére kiderül, melyek az installáció gyenge pontjai, ezekről később beszámolunk. Egyelőre annyi látszik biztosnak, hogy hiába vált hidegidő-kompatibilissá Ubul TW125-ös Yamahája, jeges-havas úton továbbra sem élvezet vele a motorozás. Viszont most már legalább nem a védőfelszerelések miatt.