2014.06.06. 06:23

Egy hosszú, tanulással vagy munkával töltött nap után a hátunk közepére sem kívánunk még egy tanfolyamot. Talán az utazás is körülményes, és az időbeosztásunk is kiszámíthatatlan. Van megoldás, a KRESZ-tanfolyamot már interneten is elvégezhetjük. De vajon hatékony lehet egy olyan képzés, melynek során nem találkozunk az oktatóval? Élesben teszteltük a motorosok e-learninges tananyagát.

Középiskolásként tanítás után is sok-sok órát töltöttem még az iskolapadban, KRESZ-tanfolyamon görnyedve. Az elméleti oktatónk érdekes példákkal szemléltette a tananyagot, a megfelelő pillanatokban egy kis humorral is fűszerezve előadásait. Az órai odafigyeléssel a tananyag jelentős részét el tudtuk sajátítani, a számítógépes gyakorlást pedig csak akkor kezdhettük meg, amikor már a tesztlapokon elég jól teljesítettünk. A vizsgán ennek meg is volt az eredménye, szinte alig volt sikertelen próbálkozás a csoportban.

Ma viszont már nem feltétlenül kell végigülnünk az elméleti tanfolyamot. Az e-Educatio Zrt. kidolgozott egy e-learning tananyagot, amelyet a bevezetés előtt mi is kipróbálhattunk. Akkor még csak találgatni lehetett, hogy mennyire lesz majd elterjedt a módszer, illetve mennyire lehet hatékony egy olyan képzés, amelyben tulajdonképpen oktatókkal való személyes találkozás nélkül juthatunk el a hatósági vizsgáig. Hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, élesben is kipróbáltuk az államilag elismert rendszert.

De mi az az e-learning?

Az e-learning lényegében egy távtanulási módszer, amely jelenthet online oktatást is, amilyen például a KRESZ-felfrissítő. A módszernek már a KRESZ-oktatásban is van gyakorlata. 2012 óta van rá lehetőség, hogy a gépjárművezető-képzésben az elméleti tanfolyamot teljes egészében e-learning formájában végezhesse el a jogosítványt szerezni vágyó tanuló, akinek így nem kell végigűlnie a tantermi előadásokat. Jelenleg a következő jogosítványkategóriákra, illetve szaktanfolyami képzésekre áll rendelkezésre a hatóság által akkreditált (államilag elismert) e-learning tanfolyam: AM, A1, A2, B, B125 (A1 B-vel), A, GKI.

/kreszfelfrissito.hu/

A tanfolyamot rövid regisztráció és a szükséges adatok megadása után kezdhetjük meg. A tananyagot négy fejezetre tagolták, melyeken belül összesen 24 modult kell teljesíteni. Ezek egyébként változó hosszúságúak, és bizonyos szabályok, információk gyakran ismétlődnek is - ez persze egyáltalán nem baj, így talán jobban rögződnek. Elvétve azért hibákat is találhatunk a tananyagban. Én például a motoros kategóriák korhatárait taglaló résznél akadtam elavult információra: az A kategóriás vezetői engedély megszerzésének korhatára ugyanis jelenleg 24 év, de a program még a korábbi szabályozás szerinti 21 évet említi.

A tanulás során szerencsére nem csupán egy betűtengert kell bogarásznunk: képekkel és animációkkal illusztrálták az egyes közlekedési helyzeteket. A nyomtatott KRESZ-könyvekhez képest az internetes oktatási anyag nagy előnye a mozgókép, így például a féktávolság, a vakon vezetés vagy a holttér fogalmával is szemléletesebben ismerkedhetünk meg. Persze azért ne számítsunk modern számítógépes játékokat megszégyenítő látványvilágra.

Az e-learning rendszer kialakítása azt is biztosítja, hogy ne tudjunk gondolkodás nélkül kattintgatva végigszaladni a tananyagon. Legalább öt órát kell eltöltenünk tanulással, és minden egyes modul végén kapunk egy tesztfeladatsort. Ezeken legalább 87 százalékot kell elérnünk ahhoz, hogy továbbhaladhassunk. Igaz, ha megbukunk, megnézhetjük a helyes válaszokat, és újrapróbálkozhatunk. A tesztek nem nehezek, én azonban találkoztam olyan kérdésekkel is, amelyek egy következő modul ismeretanyagához kapcsolódtak, nem pedig az éppen befejezetthez. Roppant bosszantó tud lenni, ha egy ilyen kérdés miatt kell újra kitöltenünk a teljes tesztet.

Vizsgáznunk nemcsak a modulok, hanem a fejezetek végén is kell. Itt azonban a 16-18 kérdéses modulzáróknál hosszabb, 65 kérdéses tesztsort kapunk. A kitöltéshez az első részvizsgánál korlátlan idő áll rendelkezésünkre, később ez csökken, közelítve az éles KRESZ-vizsga jellemzőihez. A modulzárókkal ellentétben ezeken a teszteken már nemcsak egy-egy témakörből kapunk feladatokat, hanem a teljes addigi tananyagból. A részvizsgák után kis technikai furcsaság, hogy a kilépés gombra kattintva nem csupán az adott témakörből, hanem az egész e-Titán keretrendszerből is kijelentkeztet a rendszer.

A tanfolyamot az első indítástól számítva hatvan napon belül el kell végezni, ráadásul összesen hatvan órát tölthetünk az anyag tanulmányozásával, illetve a vizsgák kitöltésével. Ez első hallásra talán aggodalomra ad okot, de bőven teljesíthető - én kilenc órányi tanulást követően érkeztem el a próbavizsgához. Itt a hatósági vizsgához hasonlóan 55 perc alatt kell megválaszolni 55 kérdést, melyek közt egy és három pontot érőket is találunk. Bár az e-learninges oktatás hatékonyságának értékmérője az éles KRESZ-vizsga lesz, a próbavizsgán elért 99 százalékos eredmény azért nem tűnik rossznak. Ha a tananyag befejezése után még gyakorolni, vagy ismételni szeretnénk, arra is megvan a lehetőségünk, a korábban teljesített modulok ugyanis elérhetők maradnak. 

Bár maga a tanulás egészen gördülékenyen megy interneten keresztül, az ügyintézésben azért még vannak fennakadások. Az e-learning első indítása után néhány nappal ugyanis kellett volna kapnom egy levelet, benne a képzési szerződéssel, illetve a jelentkezési lappal. Mivel ez a tanfolyam végére sem érkezett meg, e-mailben felkerestem az ügyfélszolgálatot. Azt ugyan nem tudták megmondani, miért nem jöttek meg a dokumentumok, a hiányt azonban két napon belül pótolták.

Az oktató szerint

Az egyik vidéki autósiskola vezetője szerint az e-learninges képzés igyekszik kielégíteni korunk igényeit. Nem biztos azonban, hogy szerencsés kivenni az oktatót a tananyag és a tanuló közül. Egy jó tanár személyisége, magyarázóképessége sokat jelenthet a felkészülés során. Az otthoni tanulás közben könnyebben elkalandozhat a figyelem, és hajlamosak lehetünk a gyorsaságra törekedni ahelyett, hogy alaposan tanulmányoznánk az elénk kerülő információkat. Meglátása szerint az lenne a leghatékonyabb, ha az internetes tananyagot a hagyományos tanfolyam kiegészítéseként alkalmaznánk.

A másik furcsaság a gyakorlati oktató választásánál jelentkezett. A regisztráció után rögtön megnéztem, hogy vidéki városomból mely oktatók szerepelnek a rendszerben. Akkor még többen is ott voltak a listában, alig egy hónappal később azonban már egyiküket sem találtam. Sőt, az A-kategóriás oktatók száma összességében is jelentősen megcsappant a felületen. Ezt a helyzetet iskolaváltással lehet megoldani. Aki mégis talál saját lakóhelye közelében megfelelő szakembert, számoljon azzal, hogy a partner iskoláknak legalább háromezer forintos óradíjakkal kell dolgozniuk, de az sem ritka, hogy valaki ötezret is elkér óránként. Ezzel szemben a hagyományos oktatásban résztvevők Budapesten akár 1800-2000 forintos óradíjakkal is számolhatnak, de számos vidéki iskola is háromezer alatti tarifákat hirdet. Így a jogsiszerzés végösszege jócskán túllépheti azokét, akik tanteremben ülik végig a KRESZ-tanfolyamot.