Gróf Miklós régi barátunk, aki évekkel ezelőtt vett egy motort futárkodáshoz. Devizahitelre. Választása a Yamaha WR250R enduróra esett, ami minőségét, kidolgozottságát és képességeit tekintve messze komolyabb típus a szükségesnél – új korában három YBR125 is kijött volna az árából. Miki nemcsak munkához, hanem mindenre a WR-t használta, és gondos gazdája volt. Először akkor találkoztam vele, amikor 110 ezer kilométer volt a motorban. Akkor megdöbbentő volt, hogy a kis kettőötvenes mennyire jól bírja a terhelést, hiszen néhány alkatrészén nem hogy elhasználódás, de használat nyoma sem látszott. Aztán 200 ezer kilométernél ismét szétszedette a WR-t. Most újabb állomáshoz érkezett a történetük, Gróf úr 271 ezer kilométer és hat és fél év után kifizette az utolsó részletet. Számolt egy keveset, és nagyon szomorú lett.
2 803 625 forint a végösszeg az eredetileg 1,3 milliós árengedményes vételárra – 1 503 625 Ft-tal került többe a Yamaha WR250R (200 ezer kilométeres szétszedésről szóló cikkünk itt található) típusú új motorom hat és fél éves hitelre, mint anélkül. Büszkén jelenthetem tehát ki: szeretem és támogatom pénzügyi zsenijeinket, és nem csak a jelenlegi, de az összes előző kormány bizonyára hozzáértő potentátjait. Hálás vagyok valamennyiüknek, hogy lehetőséget adtak számomra e páratlan teljesítményre: 1,5 millió plusz forint teljesen felesleges kifizetésére a semmi érdekében. Sajnos a frank végleges elszállása pont a hitel végére esett, de még így is sikerült havi 25 ezerről átlagosan havi 40 ezerre növelni a részletem nagyságát, hála és köszönet érte valamennyiüknek.
Nem mondhatnám, hogy nem segítettem elő a bank anyagi biztonságának növelését 2008 augusztusa és 2015 februárja között. Ebben a hajmeresztő összegben benne van a megugró árfolyam miatt automatikusan le nem vont – és a Bank részéről nem jelzett – két kimaradt törlesztőrészlet büntetése is. Puszta véletlen folytán derült fény a késésre, már a végrehajtón gondolkodtak – azon nem, hogy netán felhívjanak a megadott, és általuk is jól ismert mobilszámomon, netán küldjenek egy e-mailt (amit szintén ismertek), és megkérdezzék: mi a fene van két hónapja, miért nem fizetek egy vasat sem.
Pedig csak drágább lett a frank, mint a limitkeret, így az automatika nem engedélyezte az utalást a számlámról. Így viszont szeretett bankom egy 47 000 Ft-os késedelmi díjjal lehetett gazdagabb a sürgősen becsengetett elmaradt két részleten felül. Én is ezt tenném, ha mindenáron pénzt akarnék keresni. Sikerült, áldozattá váltam, figyeljetek a részletekre, ha automatikusan megy a fizetés, mert a bank nem jelzi, ha kimarad.
A válság kitörésekor a bank korrekt módon felajánlotta a futamidő-hosszabbítást és 6 hónapig 50%-kal csökkentett részletek számlázását, ezért tartott hat és fél évig, mire az egésznek vége lett. A WR futármotorként funkcionált kezdettől fogva, ezt a csodás pillanatot 271 500 km-es (!) állapotban érte el. Tiszta szerencse, hogy minősége és a folyamatos szerviz eredményeként a mai napig működik, aránylag jól, bár az öregedés jelei már kezdenek túlsúlyba kerülni, hét tél mégiscsak hét tél. Ha mindez egy hagyományos motorral, egy nálam őrültebb üzemeltetővel történik, a motor még a hitel vége előtt válik teljesen használhatatlanná.
Összességében zavarmentes együttműködésünket a bankkal még az utolsó hitelrészlet befizetésekor felszámított 30 000 Ft-os szerződésmódosítási díj sem tudta beárnyékolni, egy szerencsére korrekt ügyfélszolgálati munkatárs egyből felfogta: ha egy hitel pontosan ér véget, nincs min módosítani, a beszedő pénztáros által zárlati munkadíjnak nevezett, és lazán beszedett sarc pedig egyszerű marhaság. Így hát büntetéseket oly szívesen kiszabó, az információáramlást alapvetően csak a maga szempontjából fontosnak tartó bank remélhetőleg a napokban visszautalja az összeget (két napon belül visszautalták).
A WR eddigi szervizszámláit nem tudtuk összeadni, mert több cég meg is szűnt azóta, hogy a WR létezik, volt benne szponzori segítség, két tartósteszt-szétszereléskor beépített ez-az, számlás és számlátlan részek. Annyit elértünk e hat és fél év alatt, hogy a motor szerencsére nem vált teljesen a házi barkácsolás technikai gyűjteményévé, illetve ami bekerült, az gyári színvonalon és megbízhatósággal működik. A házi megoldásokból egyetlen csavar látható, de ez is visszacserélhető.
Jogos kérdés: megérte-e hitelre vásárolni egy alapvetően egyszerű, mindennapi tárgyat, egy szimpla közlekedési eszközt, volt-e értelme több mint a kétszeresét fizetni végül azért az időelőnyért, melyet a hat és fél év jelentett?
A válasz pénzügyileg egyértelműen nem.
Javaslom, hogy mindenki minél inkább tartsa magát távol az összes itthoni pénzügyi szolgáltatótól, a magyar államot pedig ahol csak lehet, hagyja ki élete pénzügyi és bármilyen más folyamataiból is.
Érzelmileg ugyancsak nem, mivel e hat és fél éves folyamatos függés, a hitel állandó jelenléte, az ltala okozott teljesítménykényszer iszonyú fárasztónak bizonyult. Matolcsy és környéke a forintgyengítési mániával egyértelműen kimerítette a bűntény fogalmát, de elődeinek nagyszerű eredményei ugyancsak közelebb vittek a sírhoz – ebben az országban életveszélyes kitenni magunkat akár az állam, akár bármelyik bank tevékenységének.
Technikai értelemben azonban nagyon is jó volt az új motor birtoklása, ez az egyetlen összetevő, amely menti életem egyik legdrágább baromságát, a hitelfelvételt. Remek túrák sokaságát tette lehetővé mindenféle felkészülés és műszaki hiba nélkül (Hamburg, Erdély, Boden-tó, Rostock) futárként pedig a mai napig szilárd alapja megélhetésemnek, megbízható, korrekt működésével, gazdaságos üzemével. Ezt egy bizonytalan eredetű, több kézen átment lóval aligha tudtam volna felmutatni.
A hat és fél éves használat leginkább erkölcsi megelégedéssel és eredményekkel járt. Kiderült: ha soha nem adjuk ki kezünkből motorkerékpárunkat, magunk végezzük a bejáratást, és mind a 271 ezret magunk tekerjük bele, ha mindig megadjuk neki, amit szervizszinten kíván, s végül ha a napi üzemeltetésben (állandó bemelegítés, megfigyelések, olajozások, ellenőrzések) nem engedünk a fegyelemből, egyben lévő, jól működő géppel érhetjük meg a hitel végét. 250-es sportcélú motortól nem rossz teljesítmény a 271 000 km-es futásmennyiség, futármotorként pedig még mindig majdnem gyári látványú, gyönyörű jelenség.
Abba inkább nem gondolok bele: mennyivel egyszerűbb lett volna egy szerencsésebb, normálisabb, kevésbé szétlopott országban, pár hónap, vagy egy év takarékoskodás után besétálni a fizetésem félretett részével egy szalonba, és egyszerűen megvásárolni. Nekem az elmúlt hat és fél évben ebbe a plusz másfél millióba került, hogy ha motorra ültem, úgy éreztem magam, mintha egy normális, nyugati ország polgáraként közlekednék. Mindenféle kelet-európai sufnituning nélkül, tökéletes, gyári állapotban, ahogy azt a világ normálisabb felén tehetik. Ez pedig kétségkívül: megfizethetetlen.
Hol volt a csapda?
A cikkben elhangzott a mondat, hogy kedvezmény volt a motorra. Ezzel sok járműkereskedő élt, hiszen a kihelyezett hitel után jutalékot kaptak. Ugyanakkor volt árverseny is, emiatt a járművek listaárát annyira levitték, hogy azon már nem, csak a banktól kapott jutalékon kerestek. Nem is voltak érdekeltek abban, hogy készpénzes vevőjük legyen – sőt, voltak olyan horror sztorik is, hogy elhajtották, aki egy összegben kifizette volna a járművet. Ha valaki ilyen feltételekkel vett hobbimotort, rettenetesen rosszul járt.