Még a legelején szögezzük le, mekkora súlyos hülyeség az a bevett mondás, hogy mindenki annyiért vegyen sisakot, amennyit a feje ér. Ennek lényege ugyanis egy hatalmas csúsztatás, miszerint a drága sisak azért drágább, mert biztonságosabb.
Van összefüggés a drágaság és a biztonságosság között, de nem úgy, hogy az ötvenezres sisakban beszopott halálos bukás egy százezresben már túlélhető lett volna. Inkább arról van szó, hogy a drága sisak jó eséllyel csendesebb, jobban szellőzik, kevésbé párásodik, vagyis sok-sok olyan apróságot kizár, ami elterelné a figyelmet a vezetésről, ezáltal esetleg balesethez vezetne. Illetve a drága cuccot tovább jobb viselni, nem húsz, hanem csak 40-50-60 ezer kilométer után válik undorítóvá, vagyis a drága cucc hosszú távon olcsóbb is lehet – azt pedig a gyártók is elég jól tudják, hogy a sisakok többségét nem baleset miatt szokták cserélni, tízből kilenc a folyamatos használat során lassan mállik szét.
A biztonsághoz visszatérve: a bukósisak elsődleges feladata az agy védelme. Balesetnél nem is az szokta a gondot okozni, hogy betörik a fej, hanem hogy a puhácska agy csúnyán nekiverődik a koponya belső felének. Tehát a sisaknak nem az a feladata, mint a tankok páncélzatának, hanem inkább az autók gyűrődőzónáira hasonlít, szépen elnyeli az ütés erejét. Régóta kísérleteznek különböző anyagokkal, de a hungarocellnél máig nem találtak jobbat erre a célra. A sisakokba kerülő anyag egyébként keményebb és kisebb golyókból áll, mint amibe a plazmatévét csomagolják, még szétzúzás után sem lehet igazán morzsolni. Árnyalatokat lehet javítani az elnyelő rész formájával, az anyagvastagsággal és a szerkezeti tulajdonságokkal, de mondom, ezek árnyalatnyi különbségek. A sisak héja ugyanígy keveset ad közvetlenül a biztonsághoz.
Mennyire véd a sisakom?
Egyetlen hitelesnek tekinthető szervezet vizsgál és osztályoz nagy mennyiségben sisakot. Az angol Sharp tesztet sokan kritizálják, és mint minden szabvány, ez is csak néhány szempontot vizsgál. Messzemenő következtetéseket ezért nem szabad levonni belőle, hiszen éppen úgy lehet sisakot optimalizálni Sharp tesztre, mint fogyasztást NEDC ciklusra – ezért lehet, hogy legendásan biztonságos és jó sisakok néha igen tragikusan szerepelnek az angolok töréspróbáján.
Érdemes kitérni a nyitott sisakokra is, amelyek az agyat egyébként jól védik, az állat viszont nem. A jegyzőkönyv kedvéért legyen itt, hogy az állunk is nagyon jól ellátja az ütéselnyelő funkciót, és becsapódáskor remekül betölti a gyűrődőzóna szerepét, vagyis rommátörés közben elnyeli az energiákat. Ha viszont fontos az állunk, érdemes állvédős sisakot választani – az állvédő is el fog törni, állba is kúr rendesen egy tisztességes arcosnál, de nagyon csúnya sérülésektől menthet meg.
A fentiekből kiderül, hogy a sisak védelem közben elpusztul, néha látványosan, néha észrevétlenül, de az közös bennük, hogy mindegyiket egyetlen esésre hitelesítik. Ahol elnyelt egy ütést, ott legközelebb már nem fog.
A sisakgyártók ajánlása szerint a műanyag (thermoplast) héjas sisakok élettartama három, a kompozitoké öt év – a héj anyagát az UV sugárzás eszi meg, vagyis ebből a szempontból sokat számítanak a használat és tárolás körülményei. Tehát ennél egy fokkal célravezetőbb, ha a sisak belső állapota alapján döntünk a cseréről: ha már nagyon kivan a bele, szétment a szövet, mállik, szakad a szivacs, akkor meg kell válni tőle. Addigra a szellőzők is eltömődnek a portól, zsírtól – belegondolni is durva, hogy egy agyonhasznált sisak 20 dekát (200 grammot!) is hízhat ezektől az évek során.
Ráadásul mire idáig eljut egy sisak, már nem fekszik fel úgy a fejre, mint újkorában – a bukók először igen passzentosak, majd rövid időn belül tágulnak, körülbelül egy fél méretet, majd azt sokáig megőrzik. Élettartamuk végén viszont a szivacsok elveszítik tartásukat – a minőség itt például elég jól tetten érhető, nagyon nem mindegy, hogy ez mikor következik be. Szintén az árral függ össze a szellőzés, ami szintén könnyen ellenőrizhető, ideális esetben nem kell nézegetni, hogy nyitva vannak-e a légbeömlők, már kis tempónál is érezni a frissítő fuvallatot, miközben zárt állásban nagy sebességnél sem jut be a hideg cúg.
A minőségi bélés mellett a másik fontos tulajdonsága a sisaknak az aerodinamika, ami lényegesen fontosabb, mint a tömeg – a súly ugyanis az extrém féktávokon kívül csak akkor számít, amikor a kezünkben lóbáljuk, menet közben sokkal-sokkal többet nyom a latba, hogyan hasítja a levegőt. A bélés kialakítása mellett ez határozza meg a zajszintet is, azonban érdemes megjegyezni, hogy halk sisak nincs, csak viszonylag, vagy általában halk – kétszázas tempónál mindig zaj lesz, ahogyan akkor is, ha a sisak nem illeszkedik pontosan a fejre, vagy ha a motor plexije pont rossz helyre dobja a szelet.
Tehát a felár főleg a komfortra, a tartósságra és az extrákra megy el. Hogy ki mennyit költ rá, az a saját szívügye, vásárlás előtt azonban érdemes tisztázni, mire akarjuk használni. Városi robogózásnál sok előny nem érvényesül, az olcsó és a drága sisak között 50 km/h-nál alig van különbség, 150-nél viszont a nagyon tisztán kijönnek a különbségek, ami egy Komár mopeden még jó, az egy Kawasaki Ninján már kevés lesz. És ez az összes többi motoros felszerelésre is igaz.
A kabát kiválasztásánál is hasonlóan érdemes eljárni, nem mindegy, hogy mihez öltözködünk. Rövid, városi utaknál kevésbé zavaró egy olcsóbb dzseki, mintha komplett napokat kell eltölteni benne. Ősi vita tárgya a bőr vagy textil kérdéskör. A textildzsekik mellett szól, hogy sokoldalúak. Ki lehet belőlük venni a thermobélést és az esőmembránt, vannak rajtuk zárható szellőzők, és azonnal kényelmesek. A bőr ezzel szemben sokkal biztonságosabb, jobban bírja a kopást, nagy tempónál sem lobog, és a protektorok jobban illeszkednek a testhez – cserébe nehezebbek, és szükség van némi időre, mire a bőrruha felveszi a testünk formáját, tehát eleinte kényelmetlenebb lesz.
Ahogyan a sisakoknál, úgy a dzsekiknél is a komfortért fizetjük a legnagyobb összegeket – tartósan vízálló, mégis jól szellőző motoros dzsekiért/nadrágért simán kérnek százezer forint feletti összeget. A csúcsot képviselő ruházatnak már a felszíne lepergeti a vizet, egész napos nyári motorozás végére sem büdösödik bele az ember, míg az olcsóbbaknál a vízzáró réteg olyan, mint a nejlonszatyor, és nyáron tíz perc alatt beleerjedni.
A ruháknál elég egyértelmű az ár és a biztonság közötti párhuzam, az olcsó is véd, de nem mindegy, mennyire – kis esést a gagyi is kibír, de a hosszú csúszásoknak csak a speciális, sűrű szövésű anyagok állnak ellen. Ugyanígy fontos az összecipzározhatóság – általában két cipzár van, ami teljesen körbeér, az a biztonságot javítja, ami csak kis részen fogja össze a kettőt, az a komfortról szól, hogy ne lógjon ki a derék.
A túlélési esélyeinket a protektorok tudják még nagy mértékben javítani. Az olcsó kabátokba ritkán raknak gyárilag csúcsminőségű eséselnyelőket. Jó minőségű váll- és könyökprotektorok párját 3-4 ezerért árulják, ezen ritkán szoktak spórolni, egy minőségi gerincprotektor viszont 10-20 ezer forintba kerül, vagyis simán megduplázhatná egy dzseki árát. Az olcsóbb kabátokban a hátnál csak egy vékony habszivacsbetétet találni, és azt szokták is gerincprotektornak nevezni. Na, ennek ne dőljünk be, az igazából csak kitölti a gerincvédő helyét – ha baj van, mintha ott sem lenne. A gerincvédők közül a legjobbak a külön felvehetők, azok ugyanis nagyobb felületen védenek, és egészen biztosan nem mozdulnak el a helyükről.
Mit tud a motoros farmer?
A motoros farmer kimondottan városi viselet, a legfőbb hátránya, hogy semennyire nem vízálló. A valóban biztonságot nyújtó darabok anyaga csak a nevében farmer, valójában aramid szálakkal erősített szövet – az aramid nagyon-nagyon erős anyag, a golyóálló mellények mellett a nagy sebességindexű abroncsok övszerkezetét is ebből készítik, ugyanis erősebb, és kevésbé hajlamos a nyúlásra, mint az acél. Ez kívülről véd, belül viszont szükséges a kevlár betét, ami a külső, aramid szálas szövettől védi a bőrt. Tehát a külső szövet felel a kopásállóságért, a belső pedig a testet választja el a kopásálló felülettől. A motoros farmerek persze önmagukban csak a csúszástól védenek, a teljes biztonsághoz ugyanúgy kellenek beléjük protektorok az ütések ellen.
Jellemzően motoros csizmából is hatalmas a kínálat. Legbiztonságosabbnak hagyományosan a krosszcsizmákat tekinthetjük, ám azok más jellegű használatra nem nagyon alkalmasak. Velük körülbelül azonos szinten állnak a sportcsizmák, amiket a koptatóról és a cserélhető, külső protektorokról lehet felismerni. Ezek merevek, ellenállók és jól szellőznek, a vízállóság viszont többnyire nem szerepel a feladatkörükben – általános tapasztalat, hogy ami vízálló, az kevésbé szellőzik.
Az időjárás ellen leginkább a túracsizmák védenek, és az árszintet ezeknél is a komfort határozza meg – az olcsók műbőrből, a jók bőrből készülnek, de bőr és bőr között is hatalmas különbségek vannak, a legdrágábbak a legfelső rétegből készülnek (szakmai nyelven full grain leather), az ugyanis a legpuhább, legerősebb, legjobban idomuló és szellőző rész. És ezen felül ott vannak a különböző vízzáró-lélegző membránok, a felpumpálható sípcsont-védők és más apróságok.
Tehát az olcsó felszerelés is lehet bizonyos körülmények között megfelelő, a különbségek nagy tempónál, hosszú távon és szélsőséges körülmények között jönnek ki igazán – ha pedig valaki pont ezt a hármat nem műveli, akkor neki nagyjából mindegy. Amúgy meg a semminél az olcsó is jobb.