Mindegy, csak gyors legyen

2011.08.06. 06:33 Módosítva: 2011.08.06. 09:08

Gyerekként látta a legendás városligeti versenyeket, összetört és széthajtott pár MZ-t és Pannóniát, majd összetörte magát egy FZR-en. Öt hétig vodka-málnát szürcsölve várta, hogy összeforrjanak a csontjai, de még most is imádja a motorokat a legismertebb magyar gitáros.

„Látom vigyázol rá" – állapítja meg tömören, de mindent elárul a tekintet, ahogy Tátrai Tibor a tizenhárom éves motoromat gusztálja. Épp a piacra igyekszik, hóna alatt szatyorral. Még van pár órája, mielőtt jön Totya (Szűcs Antal Gábor) mikrobusszal, és indulnak fellépni. Majdnem két órát raboltam el a gyakorlásra szánt idejéből, de hát az elmúlt húsz évben csak egyszer futottunk össze, akkor is tök véletlenül.

A kilencvenes évek elején még rendszeresen ácsorogtunk együtt egy kertben, valahogy így, mint most,  de egészen más motor mellett. Tibusz apjáék garázsa előtt öltözködött, és melegítette a légolajos GSX-R-t, én a motor túloldalán, tíz évesen, földig érő állal figyeltem a folyamatot. Semmit nem tudtam a magas, masszív fickóról.

Azt mondták valami zenész-féle, néha nagyon fura alakokkal jelent meg a társasház kertjében, ahol a nagyszüleim laktak. Tibusz a leghetetlenebb időpontokban bukkant fel motorjáért, hatalmas zajt csapott, és még a főbűnt is elkövette: egykeréken száguldott a kert végétől a kapuig vezető úton, a szent kerti slagon át. A nagyszüleim nem igazán kedvelték.

Végül minden családi rosszérzés ellenére egyre többször bukkantam fel a zöldre festett bádoggarázs közelében. Tibusz gyerekei nagyon szabadok voltak, nagyon rosszak lettünk együtt, bogarakat gyűjtöttünk gyufásdobozban, olykor meg is kínoztunk néhányat. Máskor a legidősebb Tátrainak segítettem a kéthetente esedékes Zaporozsec-szelephézag állításában, és mindig elloptam pár percet a veszélyes rockerarctól, hogy a motorjairól faggassam. Eleve furcsa volt, hogy valaki olyan gépet hajt, mint a balatonozó németek, amikor Magyarországon éppen történelmi mélyponton volt a motorozás népszerűsége.

Tibusz szerint nem is a motorral indult a száguldozás. Fiatalon nem csak a motorokért rajongott, hanem mindenért, ami mozog. A motorozást utasként kezdte. Egy olyan Budapestről mesél, ahol nem volt kötelező a bukósisak, és alig volt forgalom. Apja négyévesen felültette a vén Ariel tankjára, így köröztek Angyalföld rissz-rossz keramitos útjain. Tíz éves ugrás következett addig a pillanatig, amikor először nyomta egyesbe a családi Csepel 100-as váltóját, engedte ki a kuplungot, és húzott gázt Tibusz, a Szabadság hegy kacskaringós útjain.

A beszélgetés eleje óta először teszi maga mellé a legendás piros szólógitárt és játssza le kezeivel az ismerős motoros mozdulatsort.

„Azt az érzést, amikor először indul el alattad egy gép, amit nem kell tekerni, mégis alig nagyobb, mint egy bicikli, azt nem lehet elfelejteni. Akkor minden eldőlt" – fejti ki nagy átéléssel, közben a fotelon sorakozó hangszerek hirtelen szerepüket veszítik, mert a jelenleg legalább négy különböző stílusú felállásban játszó zenészből újra vadul száguldozó kamasz lesz itt, a józsefvárosi nappaliban.

„Tudod, a T5-ös volt a következő motorom. Az a változat, amelyiknek elől nagy dobféke volt. Nagyon szerettem, de soha nem ápoltam és addig hajtottam fel s alá a dobogókői szerpentinen, amíg szét nem porlott teljesen" – lendül bele.

A Pannónia után MZ-s kitérő. Kéri, ezért elhiszem, hogy a TS 250-et még ő sem tudta kinyírni, pedig nagyon törekedett rá. Csak a berú gó visszahúzó tört el benne, meséli, míg végül eladta, és átült egy P20-asra.

„Hogy azok milyen szar anyagból voltak! Olyat még nem láttál: elég volt egyszer vagy kétszer leforgatni a motort és biztosan tönkrement a megszakítós gyújtás" – kezd elvörösödve a magyar kéthengeres kritikájába, majd bevallja, versenyezni szeretett volna. Haverja a Zalka Máté egyesületben bíztatta is, de nem olyan nagydarab gyerekeknek találták ki ezeket a fű gyönge szoci gépeket, mint ő – állapítja meg röhögve.

„Az az igazság, hogy nem tudtam igazán belenyúlni a motorozásba, soha nem tanultam meg jól motorozni, inkább csak szerettem." - A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, a Generál, majd, a Hobo Blues Band tagjaként, vagy ha éppen nem pörgött annyira a kelet-európai poppiac, redőnyszerelés közben múlt el az első motoros korszak Tátrai életében. Közben kapott egy pecsétet az útlevelébe, hogy közérdeket sértene, ha néhány hónapig külföldön játszana zenekarával.

Aztán a nyolcvanas évek végén, amikor lejárt a pecsét és a rendszer szavatossága, a Tátrai Band mégis eljutott Cannes-ba. Tibuszt így érte el ismét a láz. Sokáig nem lehetett elrángatni a tengerparti út mellől, ahol a magyarországival nem összevethető motoros kultúra hömpölygött olyan erővel, hogy a magyar zenész érezte, hetek választják el attól, hogy ismét bukósisakot vegyen a fejére.

„Hazajöttünk, egyből eladtam a 733-as BMW-met és vettem az árából egy új Suzuki GSX-R 750-et. Az volt a terv, hogy mindig lesz valami ócska autóm, hogy mellette motorozhassak. A feleségem nem örült, mert a GSX-R-en csak a hátsó ülés borítását látta, neki meg egy kiskormányos, ültetett ezerötös Ladába kellett átülnie a két gyerekkel. Akkoriban ezeket a japán sportmotorokat a fővárosi autópiacon cserélgették egymás közt a srácok, de rettentő kevés volt belőlük az országban. Az első Suzukit tavasszal vettem, végignyomtam a szezont, október végén kivittem a piacra, ahol egy napon belül simán eladtam annyiért, amennyit én fizettem érte."

Bár soha nem szeretett csapatban motorozni, barátai sorra cserélték le a keleti gépeiket mindenféle száz lóerős japán rakétákra.

„Cegléden volt pár haver, mentem velük párszor a négyes úton egy-egy kanyart, de később hallottam, hogy többen is meghaltak ott közülük. Inkább kijártam a Hungaroringre, ahol gyakran felengedték a motorokat a pályára és ott, teljes motoros ruhában nem volt akkora a kockázat, mint kint az úton." - Kezébe veszi az egyedileg gyártott gitárt, és miközben skálázni kezd, újra jobb kedvvel mesél.

„Ez gitár is mesélhetne. Egy ismert hangszerkészítő srác csinálta nekem, sokáig vitatkoztunk, míg elnyerte a végső formáját. Egyszer el is lopták, de aztán megkerült. Szerencsém volt."

Nem rossz így játszani, hogy csak a cincogást hallod?

„Most csak skálázok, nem szabad gyakorlás nélkül színpadra lépni. Autodidakta gitáros vagyok, de utálok azon görcsölni, hogy a gyakorlás hiánya miatt nem úgy sikerül a buli, mint szeretném. A Hobo Blues Band búcsúkoncertje előtt hetekig minden nap lejátszottuk a teljes bulit a többiekkel, hogy biztosan menjen élesben.

A lényeg, hogy a hétötvenes után egy ezeregyes GSX-R következett, de azt használtan vettem és hamar el is adtam, hogy megszerezzem a legjobb motoromat, egy Exupot (Yamaha FZR1000 – a szerk.). Az annyival könnyebben kanyarodott, olyan finom gép volt, hogy egy darabig naponta két tank benzint kimotoroztam belőle a lepencei úton, Szentendre és Visegrád között. Főleg egykerekezni tudtam, kanyarodni csak annyira, hogy amikor jött egy profi valami hasonló géppel, ki tudott kerülni. Még jó volt az aszfalt és a rendőrök nem szedegették ki ötletszerűen a motorosokat az út végén."

Itt eszembe jut egy korábbi interjú, ahol Tátrai Tibor, a híres zenész arról mesél, nem tudja, mennyi ideig feküdt eszméletlenül az út szélén, mielőtt megtalálták.

„Igen, valahogy így volt. Tényleg nem emlékszem sok részletre. Alaposan ledaráltam az FZR jobboldalát egy kanyarban. Előtte azzal szórakoztam, hogy lapon fordulok a sziklafalak közt, ahol nem tudni, mi jön a kanyarív után. A csattanás után az arra járók szedtek össze. Jobboldalamon minden lekopott, a baloldalamon meg minden összetört. Sorozatos bordatörésem volt, de ezt akkor még nem tudtam.

A bukósisak hátulja is betört és alig kaptam levegőt. Nem ez volt az első balesetem, de tavasszal soha nem estem. Mindig őszre nőtt meg az arcom, és akkor jött a bonyodalom. Volt ilyen az MZ-s korszakban is, egyszer pannóniás srácokat kergettem Pomáztól Dobogókőig, az egyik balos kanyart benéztem, lehajtottam az árokba és egy fán landoltam fejjel lefelé."

És utána mentő, rendőrség, kórház?

„Nem kerültem kórházba, mert a sokk és az agyrázkódás miatt félig öntudatlanul felültem a lerongyolt gépre, és elhajtottam. Csak akkor éreztem, hogy összetört bent minden, amikor visszacsempésztem a motort apámék garázsába és hazamentem autóval.

A feleségem áthívta a házban lakó orvost aki megállapította, milyen sérüléseket szenvedtem. Utána hetekig nem tudtam lefeküdni az ágyamba, itt ültem a kanapéra támasztva és vodkát szürcsölgettem, hogy ne fájjon annyira. Volt egy csengő az asztalon, amit nem tudtam megemelni, csak az ujjaimmal ütögettem, ha kértem valamit. Olyan fájdalmakat éreztem, amit előtte el sem tudtam képzelni."

Nem féltél, hogy vége a zenélésnek is?

„Eszembe sem jutott. Aztán amikor pár hónappal később, tavasszal már ki tudtam menni a lakásból, vittem eladni a motort egy szervizbe. Nem múlt el nyomtalanul a baleset. Nagyon bénán motoroztam a városban a szétkarmolt oldalú FZR-rel, és ahogy lefordultam a Stefánia útról, elcsúsztam öttel egy csatornafedélen. Még a motor is rám dőlt. Belerúgtam néhányat és elgyalogoltam a szervizbe szólni a srácoknak, hol találják a dögöt."

Nem hiányzik?

"De, nagyon. Most éppen autócsere előtt állok, valami erőset akarok, de még nem döntöttem el, hogy mit."

Amikor a képeket keressük, játékszoftver dobozokat látok számítógépasztal mellett.

"Á, ne is mondd. Alig tudok felállni mellőle, ha van időm. Itt újra azt tehetem amit szeretek, húzom a gázt, leteszem a lábtartót a kanyarban és egykerekezem. A mai szimulátoroknak már egészen élethű a hangja és a mozgása. Ha elfáradok, abbahagyom, nem töröm atomjaimra magam. Talán nem hangzik túl rockosan, de most már fontosabb a zenélés és a családom."

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.