Muszáj faragni

2008.04.15. 10:04

Tizenkettedik alkalom, mégsem tucatrendezvény: vasárnap sikeresen lezajlott a Devils Motor Show. Az épített motorok legnagyobb hazai megmérettetése a kezdeti idők lelkes amatőr szellemisége után elérkezett a profizmus korszaka, a nemzetközi színtér már jegyzi és elismeri a magyarországi építőket.

A nevetős Devils MC tagok nem gördítenek akadályt bejutásom elé, pedig nevem valahogy lekopott a sajtólistáról. Békesség, családiasság a kapuban, és beljebb sem változik semmi: morcos-tetkós apukák figyelik a rajcsúrozó kiskölköket. Belterjes a szakma: minden klub ismeri a másikat, nincsenek komoly ellentétek, sokan eljöttek. A verseny színvonalát előre jelzik a kinn álló épített motorok, ezek néhány éve még esélyes indulói lehettek volna a Motor Show-nak.

Idén először nem csak a kétkerekűeket értékelték, hanem a hot rod autók számára is kaput nyitott a rendező Devils MC. Örvendetes, hogy immár Magyarországon is épülnek kötött szabályok alapján 1965 előtti, karosszériájukban módosított kocsik. Ott állnak sorban, mint megannyi mattfekete bogár, kaffkai mementójaként egykori állapotuknak. Laposak, szélesek és vérfagyasztóan nyugodt járásúak: nincs olyan, ki egy pillanatra ne merevedne le előttük.

A népligeti Építők Csarnokába bejutva már célhoz ért a látogató. A hazai épített motorok legjobbjai sorakoznak a szőnyegen. Trike-ok, bobberek, chopperek szolid vagy extrém példányai vonzzák a szemet. Jólesően nyugtázhatom a minőség javulását: eltűntek a festett amazonok, nem lógnak bőrrojtok. A nemzetközi sikereket elért építőink húzzák magukkal a szakmát. Nem csupán egy kategóriában hirdettek versenyt, nem is lett volna értelme: a régi stílustól a jövőbe mutató építésekig ott volt minden. Akár alfát és omegát is írhatnék, hisz gyerekmotor és halottas utánfutó is volt a csarnokban.

Azért ne higgyük, hogy elvonatkoztathatunk hazánktól. Ha tágra nyitjuk szemünket, akad giccs. Van japán motorba oltott ősmagyarság, vagy a Jawa négyhengeresítését megölő, anyahajónyi testre biggyesztett krómmatricás lángnyelvek. Bizony, a magyarok giccsétől ments meg Uram minket, vagy legalább fordítsd el fejünk, ha kell: pár méterre biztosan ott áll egy jól sikerült versenytárgya a Devils Motor Show-nak.

A legizgalmasabb az egykori szoci motorok mezőnye. Az imént említett bálnajaffa mellett azért akadnak csemegék: Pannóniák egyedi vázban vagy akár café racerré építve. A mezőnyből a sztratoszféráig magaslik ki Szakáll motorja. A fülig mosoly hórihorgas embert nem lehet nem kedvelni. Jó kedélye, alapossága ott csillog a rézangyalon, az Art Deco Motorcycling neve alatt megalkotott retro-csöppségen. Néhány hete az Európa-bajnokság 19. helyezését szerezte meg a gép, bemutatva a Pannóniát a nemzetközi színtérnek.

Müce beach-cruiser hangulatú Harley Sportsere szintén a mainzi EB négy magyar építésének egyike volt. A behatárolhatatlan stílusú motor igazi egyéniség, formájáról egyből látni, ki építette. Kortalan, vidám és részleteiben is félelmetesen aprólékos – nem hasonlít a mezőny egyik motorjához sem. Az első futómű kialakítása már iparművészeti szint, muszáj percekig bámulni.

A falak mellett árusok, van minden. Kalap, kabát és bugylibicska, a kínálatot végignézni is fárasztó a sok gép után. A zenére sem lehet panasz, végre nem az unalomig ismételt Zs-kategóriás rockzenekarok. Remélem, csak én nem hallottam: a Born to be wild közhelyhimnusza sem csendült fel. Helyette jó kis rockabilly, a hot rodok mellett szép lassan ez is teret nyer a motoros kultúrában. Van is segítség, pin-up cicák cikáznak az emberek között és később a színpadi emelvényen is.

A Pannónia inkább szomorúnak nevezhető vendégeskedésén túl kell esni: onnantól már csak egy órácska az eredményhirdetés. A show legszebb motorja címet a látogatók szavazatai alapján osztották ki. Szakáll diadala a legszebb szocialista és a legszebb old school kategóriagyőzelme után nem várt, ám megérdemelt tripla volt.

Remélem a 13-as szám nem riasztja el a Devils Motor Clubot, hogy jövőre is megrendezzék a versenyt. Addig csak kibírjuk valahogy: valamit le kell szedni a motorról, és egy-két új tetkó sem ártana.

Kategóriák, győztesek

Motor:

Best East Block: Szakáll, Pannónia

Best Streetfighter: Mikó Zoltán, Honda

Best Dragster: Erdős Csaba, Harley Davidson

Best Trike: Gelei Zoltán

Best Harley Davidson: Müce, HD

Best Foreign: Nagy Zoltán, Merz

Best Handwork: H&G Motors, Harley Davidson

Best Paint: H&G Motors, Szitár Antal

Best Modified Chopper: Kickstarter, S&S

Best Oldschool: Szakáll, Pannónia

Best Modified Lowrider: Jónás testvér, Harley Davidson

Best Modified Radical: H&G Motors, Harley Davidson

Best Custom: King Machine, Harley Davidson

Best Custom Lowrider: Kickstarter, Harley Davidson

Best Custom Oldschool: Gigamachine, Harley Davidson

Best Custom Radical: Görbes Sándor, Harley Davidson

Best Of Show: Szakáll, Pannónia

Hot Rod:

1. Franky, Zil

2. Gyulai László, VW

3. Jamiki, Dodge

4. Párduc, DKW

5. Tonka Márk, Chrysler