A magyar motorsport halott

2012.05.21. 15:58

De hol a nézők?

Kedves Totalbike,

A segítségét szeretném kérni. Gondolom tudja, hogy a magyar gyorsasági motorsport lényegében romokban hever. Ennek az oka az, hogy a sport láthatatlan, tévében nem látható, az újságokban sem lehet olvasni a versenyekről és a fiatalok között legfontosabb hírforrásként működő interneten sem tűnik fel. Ennek következtében a magyar versenyzők nem (vagy nagyon nehezen) tudnak támogatókat szerezni, hiszen a médiában nem látható és ennek következtében nézők sincsenek. A láthatatlanság másik következménye az utánpótlás hiánya (az utánpótlás nevelés is romjaiban van, de ez hosszú történet), hiszen a gyerekek nem ismerik a sportot, így ötlet szinten sem merül fel bennük, hogy ezt űzzék.

Sajnálatos módon a magyar bajnokságot nagyon nehéz élvezhetően közvetíteni a pályák mérete miatt (legalább tíz tv-kamera és netán helikopter is kellene hozzá), ennek köszönhetően a résztvevők száma folyamatosan csökken és az utánpótlás kategóriának számító 125 sport kategóriában mára már indulók sincsenek.

A magyar bajnokság mellett van egy másik működő sorozat is, a MAMI kupa. Ezt a kupa sorozatot többnyire 1 kilométer hosszú gokart pályákon rendezik (kivétel Máriapócs-1,5 km, Balassagyarmat-Városi verseny). Jelenleg ez a sorozat az egyetlen, ahol utánpótlás korú versenyzők indulnak, ami különösen fontos. Mivel ezeket rövid pályákon rendezik a legrosszabb esetben is a pálya 2/3-a látható. Ennek köszönhetően a nézőnek sokkal élvezetesebb, hisz az előzéseket, csatákat és eséseket látja. Ebből következik, hogy közvetíteni, megörökíteni is sokkal könnyebb és már 1 kamerával is élvezhető felvételeket lehet készíteni.

A sorozaton belül a következő kategóriák találhatóak:

- Simson széria és speciál;

- MZ széria;

- 125 sport;

- Pannónia;

- Classic;

- Buny Bike (Pitbike);

- NSR;

- robogó sport és racing;

Azt szeretném önöktől kérni, hogy a most hétvégén Május 26-27-én a Kakucsringen megrendezett versenyt hirdessék meg az interneten és esetleg lejöhetnének megnézni/beszámolni róla.

Az Április 29-30-án Máriapócson megrendezett versenyről készült néhány videó, amit a következő linkeken lehet elérni:

125 sport futam:

Részletesebb információk az eseményről itt találhatóak.

A műszaki kiírások pedig itt.

Előre is köszönöm.

Üdvözlettel,

Balogh Bence,

a Daróczy Motorsport Egyesület versenyzője


Kedves Bence,

kétféle ember van: az egyiket halálra untatja néhány színes ruhás fazon, aki körbe-körbe száguld és próbál helyet cserélni egy előtte haladóval. A másik csoport mindezt szívesen nézi a tévében, de nagy részük rendre elalszik a harmadik körnél, majd felkel a leintésre. Egy részük akár versenyre is kimegy, pláne, ha rokonuk, vagy barátjuk próbálja az ősi ösztöntől vezérelve bizonyítani rátermettségét.

A világ és a férfiideál megváltozott, el kell fogadni, (vagy ellenkezni és szakállat növeszteni, bár, az utóbbi időben az is divat lett a hipsterek között). A fiatalokat nem a motor, hanem egy iPhone vagy más gyorsan elévülő kütyü hozza lázba. A motor sokak szemében szörnyen ódivatú, hangos és körülményes valami lett. Nem lehet zsebre vágni, előkapni a csajok előtt, hogy lejátszunk valami felejthető slágert – a lányok méhszájában nem fut össze a nyál, ha a kamasz begurul a morcosított Simsonon.

A motorvásárlók öregszenek, ami globális probléma. A hirdetők másként osztják el a pénzt, nem a kölykökbe fektetnek be, hanem megpróbálnak még egyet csavarni a motorozásban fiatalkori elmaradásukat pótoló ötvenesek fényes bőrmellényén.

Szinte minden a motorsport ellen dolgozik: amit a tévében látunk, nem verseny, hanem üzlet, ügyesen mozgatott bábukkal a kormány mögött. Ugyanezt itthon eljátszani nem lehet: nincs akkora piac, ami annyi pénzt tolhatna passzióból a sportba, hogy az megéljen belőle. Mosni a dellát persze lehet, de az megint nem verseny, hanem üzlet, a rosszabbik fajtából.

Lássuk be, senki nem duzzoghat azon, hogy nincs szponzora. Az, hogy Pölös Jenő kifundálja, hogy akkor ő most rajthoz áll, majd a hirdetők eltartják, a valóságban nem működő egyenlet – alanyi jogon nem lesz suska, a válság az aranyéveknek már véget vetett. Vagy tényleg azt várja bárki is, hogy kötelezően jár neki a tömött lelátó, mert versenyzésre adja a fejét? Azért nem lenne néző mert nem ír róla az újság, vagy azért nem ír róla az újság, mert nincs néző?

Számos oka akad a kialakult helyzetnek: alig maradt valaki a rajtrácsnál, és ők sem tűnnek túl győztesnek. Kicsit olyan a helyzet, mint a rossz tréfában, hogy valaki egyedül indul, de második lesz – csoda, hogy senki nem vágyik közéjük, pláne úgy, hogy a matematikából bukásra álló elemista is látja, hogy pénzmosás nélkül ez egy denevérektől és kidőlt sírkövektől hemzsegő pénztemető?

Ugyanez a szerkesztői véleményem is. Imádom a motorokat, de néhány csodálatos kivételtől eltekintve hét magyar szürkével, vesémet petrencével verve se lehetne kiküldeni a pálya mellé: azért mert szeretem a motorokat, nem tudom élvezni a színes ruhás fazonok igyekezetét. Van néhány csodás alkalom, mint az általad is említett balassagyarmati utcai verseny vagy a kunmadarasi 24 órás, ahová az érdekes gépek és a jó társaság miatt még csak-csak kinéz az ember, de a Ringre meg mindenféle 100-200 kilométerrel odébb levő helyszínekre miért menne el bárki is? Áramvonalas plasztikba bújtatott gépeket a ház előtt is látok, elég ha kilépek a 12-es főút melletti járdára.

Ne érts félre: örülök és drukkolok a versenyzéseteknek, kívánom, hogy egészségben és jókedvben teljen minden futam. Azonban a statisztika, az statisztika: az olvasókat még Rossiék fénysebességű száguldása sem érdekli, nemhogy egy magyar bajnoki – az, amikor százezren drukkoltak Szabónak és Drapálnak a Népligetben, nem jön el többé, a szórakozás és a szórakoztatás megváltozott. A sport üzlet lett, nem pedig dicsőséges bizonyítása a férfiúi rátermettségnek.

Zirig Árpád