Szervezetlenség, sok baleset

Erzberg Rodeo 2012 versenyzői szemmel

2012.06.12. 12:17
Az ezévi Erzberg Rodeo versenyre úgy adódott, hogy a közvetlen motorozós partinkból ketten is kilátogattunk, mint versenyzők. Magura Marian 1533-as rajtszámmal, én pedig 1171-es rajtszámmal versenyeztem.

Erzberg Rodeo 2012 versenyzői szemmel

Olvasónk, Radi László levélben számolt be élményeiről: a terepgépek között veteránnak számító 1991-es KTM GS550-nel vágott neki a világ legnehezebbjének tartott Erzberg Rodeónak.

Mint minden jó dolog, nem indult probléma nélkül ez a verseny sem, mivel két nappal a verseny előtt Marian motorjának önindítórendszere feladta szolgálatot, de semmi baj, a kiutazás időpontjára már meg is rendeltünk egy újat egy útba eső KTM kereskedésben. A probléma mindig fokozódik, ha az ember igazán boldog akar lenni, és így is lett, mikor a csere után kiderült, nem ez a probléma, hanem a motor dekompresszora, ami az egyik vezérműtengely cserejét is követelte, ami ugyan volt raktáron és meg is vettük, de úgy gondoltuk, a tudásunk nem elegendő ennek utcai megvalósítására és a szerviz sem tudta elvállalni telítettsége miatt.

Sebaj, utaztunk is tovább, miközben Marian egyre több szál cigarettát füstölt el. Éjfél környékére értünk oda, de a tábor már zárva volt, ezért kénytelenek voltunk az út szélén átvészelnünk az éjszakát a kocsiban. Voltak ott már egy páran, elég részegen, akik úgy döntöttek, raknak egy jó nagy tábortüzet az országút szélén közvetlen Eisenerz előtt.

Nagy meglepetésünkre a híres osztrák rendőröknek ez nem szúrt szemet és békén hagyták őket. Bezzeg, gondoltuk, ha mi teszünk ilyet, biztosan megjárjuk. Másnap fáradtan, de optimistán neki is indultunk a hegynek, ahova némi sorban állás után fel is kerültünk és olyan 9-re már lent is álltunk a regisztrációs sátor előtt, ahol a rajtszámainkat osztották ki. Amíg barátom sorban állt, én megpróbáltam a helyi KTM-es sátorból beszerezni a hiányzó alkatrészeket és elintézni a szervizmunkát a motorján, de sajnos nem jártam sikerrel. Kicsit később ő is velem jött, mert egy alkatrész rajzbeli megjelölése kérdéses volt számomra. Ekkor felkarolt a KTM-es sátor főnöke és elvitt magával a gyári versenyzők szervizes fiúihoz, de sajnos ők sem tudtak rajtunk segíteni. Közben egy fickó széles mosollyal az arcán üdvözölt minket és kezet adott nekünk. Látszott rajta, hogy valamilyen komolyabb versenyző lehetett és jól esett számunkra a közvetlensége. Később kiderült a mexikói Homero Diaz-ról volt szó aki a Carlʼs Dinner ellenőrzési pontig, azaz a verseny legnehezebb pontjáig jutott el.

Amint meglettek a versenyszámaink, felragasztottuk őket és gurultunk is gyorsan a gépátvételre, ahol csakis a motorjaink alvázszámát ellenőrizték, ezt a számítógépes rendszerükbe regisztrálták, majd minden egyes versenyszám előtti induláskor ellenőrizték. Első verseny a Rocket Ride volt, amin részt vettünk. Okosan kellett eljárnunk, hogy Marian motorját betolva és nem felfőzve állíthassuk a rajtvonalhoz, ezért mikor már csak néhány versenyző maradt a sorban, álltunk a rajthoz.

Én elsőre felmentem a célba, aztán lepottyanva értettlenül néztem merre tűnt a regisztrálós fickó, aki leolvassa a rajtszám alatt lévő RFID chipről az adataim és regisztrálja az időm. Néhány másodperc értetlen nézelődés után megpillantottam kb. 20 méterre magamtól és hozzáhajtottam. Ezen a ponton kezdett nem tetszeni nekem a szervezés. Marian sajnos a három dombból a második 3/4-éig jutott csak. Következő lehetőségünkre ismét később érkeztünk, ekkor a mentőautó már szemben száguldott velünk szirénázva, amitől valljam be kicsit be is rezeltem, főleg, hogy közben már söröztünk is. Meg is lett az eredménye és csak a második domb tetejéig jutottam én is, de ami felháborítóbb volt, még versenyzési időn belül az utolsó 7-8 versenyzőt nem engedték elindulni, közöttük barátomat is.

Másnap a gyorsasági 13 km-es szakasz következett, amin a motoros bajtársak becsületére váljon, többen is lepattantak a sorból a motorjukról és segítettek betolni Marián motorját, majd maguk elé engedték rajtkor, hogy fel ne főjön a motorja és indulhatott is. Én kicsivel utána indultam, majd fenn találkoztunk. Egy cseh kolléga mondta, hogy a szakasz közben Marian után közvetlen száguldott egy félőrült, aki a portól nem látva elnézett egy kanyart és kb. 3méter magasságban szállva várhatta a földet érést.

Később találkoztunk néhány emberrel, akik tudtunkra hozták, hogy egy ideig kapargatták az illetőt a földről. Hozzá kell tennem, ilyen gyakran még nem hallottam Erzbergben mentőautókat járni, mint az éven, illetve a mentőhelikopter is megfordult a táborban jópárszor. David Knight, szerintem az egyik legnagyobb esélyese a vasárnapi versenynek, is összetörte magát ezen az etapon és így nem is tudott pénteken célba érni.

Még rajtszámátvétel közben regisztráltam KTM-es tesztvezetésre, ami 30 euróba került és körülbelül másfél óráig kellett tartson. Én az 300 EXC modelljét, barátom pedig az új 450-est választotta. A tesztvezetés lazán indult, aztán egyszer csak megálltunk egy domb előtt, amit 2 évvel ezelőtti látogatásunkkor már megmásztam gyalogosan és megesküdtünk rá, hogy ott motorral felmenni biztosan nem lehet! Mit ad Isten, nekidurrantott a fickó és felment. Ekkor nyeltünk egy nagyot és megpróbálta mindegyikünk, de az akkor még ismeretlen motorokkal ez csak hármunknak sikerült, ebből kettő szervező volt.

Ezután a vasárnapi pálya egy része következett némi dombmászás, erdő, éles kanyarok dombról lefele fák közt. Minden rendben, megnyugodtunk kicsit aztán hoppá, újabb sokk! Egy olyan lépcsőn kellett lemenni, ahol a kormány alig fért el a korlát között, maximum egy cm hely lehetett, egyesek mégis nagyon magabiztosan keresztülmentek rajta, egyesek pedig buktak is. Nekünk szerencsére sikerült probléma nélkül, majd továbbhaladtunk a vasárnapra kijelölt pályán, míg újabb kellemes dombokhoz értünk.

Megmásztuk a Badewagen szélét, illetve Erzberg legnagyobb siratófalát is volt szerencsénk megkóstolni, aztán megint erdő kisebb meglepetésekkel és egy hősködő honfitársunkkal, aki majdnem szalonnaként végezte a földből kiálló I alakú vas oszlopokon. Majd lassacskán vissza a táborba, ahol nagyon nagy mosoly volt az arcunkon. Komolyan ez volt a legjobb dolog velünk ott kint és ahogy mindenki tudja, úgy a jó motorozni, ha nem kell féltenünk a vasunkat. Némelyikünknek sikerült is leejteni kb. 40-50 méternyit a dombról a kölcsönkapott motort, amit még nézni is rossz volt és akkor ránéztem Marianra, megkérdeztem: “te kölcsön adnád akárkinek a motorod 30 euróért, hogy ezt csinálja vele másfél órán keresztül?” Egyből el is kezdtünk hangosan kacagni.

Szombat esősnek ígérkezett, aminek örültünk is a feltételezhető jobb tapadási feltételek miatt, mivel már elegünk lett a porzó, kavicsos, nagyon csúszós pályából, ami ráadásul komoly gödrökkel volt tűzdelve. Vártuk a sorunkat, mikor jött egy ismerősünk és azt mondta, le lett fújva a mai nap, aminek nagyon nem örültünk mivel első napot nézelődésnek szántuk és szombatra állítottuk csak be a motorjainkat a pályához.

Egyesek mégis még mehettek reggel és úgy beszéltek, hogy az ő idejük számítani fog, a versenyzők nagyrésze pedig nem kap még egy lehetőséget. Ezen Rátgéber István, aki az első napon a 112-edik helyezést érte el annyira felháborodott, hogy összepakolt és hazament. Ekkor már pakolásban volt az egész tábor, ami szinte teljesen kiürült és úgy nézett ki a vasárnapi futam is elmarad, ezért el is indultunk mi is haza. Csak a Red Bull tv-ből értesültem, illetve követtem figyelemmel az eseményeket: sajnos ez éven is kizárták a győztest, Graham Jarvis-t és így a 22 éves Jonny Walker lett a győztes.

Mi megfogadtuk, jövőre is elindulunk, már jobban felkészülve. Én kicsit keserű szájízzel vettem a 931. helyemet 91-es kétütemű 550-es KTM-emmel, de Marian meg volt elégedve 1133. helyezésével, mivel ő először indult itt 2008-as 505 SX-F-jével. Sors fintora, hogy az önindítós problémáját itthon 20 perc alatt orvosoltuk, amire a szerelők nem voltak hajlandók, illetve ijesztgettek minket butaságokkal, amik a gyakorlatban vicces kijelentéseknek bizonyultak, de az ember mindig tanul valamit. Fő, hogy ott voltunk és a körülbelül 1800 versenyzőből papíron jobbnak bizonyultunk mindketten, mint a méltán híres David Knight.

Radi László