Yamaha '77: mi van, ha beszakad a csavar?

2012.12.28. 10:10

Ne fogjon senki könnyelműen a csavarok tekergetéséhez!

Olvasónk, Gál Péter egy 125-ös veterán Yamaha DT-t újít fel. Aki lemaradt az első két részről, itt és itt olvashatja.

Aki belefog egy restaurálásba, mindenképp egyszerű szerkezetet válasszon: mégis praktikusabb egy Simsont rendbe tenni egy Chevy V8 nál. Legalább meg tudjuk ideologizálni otthon: "tudod szívem, ilyen volt az első motorom, olyan sok szép emlék fűz hozzá."

Mennyivel könnyebb egy doboz alkatrészt a jobb egyre tenni és vinni a galvanizálóhoz, mint elkérni a szomszéd platós ARO-ját, a közepesen kopott dízelmotort télen életre kelteni, majd hátsó hidat, bölcsőt és hasonlóan nagy és nehéz dolgokat cipelni a mesterig. Aztán ha mindez elkészült, újra mehetünk a szomszédhoz a demizsonnal.

Szerelés közben minduntalan belebotlok egy szépen kivitelezett Yamaha hangvillába, mondjuk a fékdob belsején – élmény lehetett anno első fékkulcsot zsírozni és bowdent cserélni. A szerelőnek egy kicsit jó napja lett, ha megpillantotta. Nem úgy mint manapság, amikor fékbetétcseréhez jóformán egy laptop kell, mert nem lehet másképp visszanyomni a betétet.

1977 óta hány esős reggelen indult munkába a sokadik japán gazdája is? Vagy ne menjünk olyan messzire: Imre az egyetlen magyar tulajdonosa volt a motornak, ő bizony sózott utakon is ment vele. Hova akarok kilyukadni? Az első felnit úgy fűztem szét, hogy még erőlködni se nagyon kellett. És a vezeték köteg? Azt csupán kicsit meg kellett pucolni és mint az új. Nincs szétrohadva, elöregedve. Hát igen, az unalmas japán minőség.

Akkoriban még nem számolták, mennyi lesz a várható élettartalma egy alkatrésznek. Ha a kilométer óra alól kirohad a motor és amaz még hibátlanul dolgozik még évekig, nem azt mondták: hohó, gyártsuk olcsóbban, hisz bírja. Hanem azt: a népnek megbízható motor kell, hát ez megbízható. De valljuk be, ha nem így csinálták volna, hol lenne az a fene nagy nimbusza a japánoknak?

Eleinte nem akartam írni a galvánozásról, mert idáig úgy történt, hogy átdobtam neki, pár nap múlva jött a telefon, hogy mehetek érte. Igen ám, de bezárt ünnepekre. Felkerekedtem és kerestem másikat. Az új csitti fitti hatalmas gyárcsarnok, a régi pedig a kert végében a garázst átalakítva üzemelt. 72 küllő és küllőanya elvisz, a hölgy bemond kicsit több mint dupla árat, de mit volt mit tenni. De amikor megyek érte, de borzalmas minőség fogad. Mondom a hölgynek, ezt nem veszem át, szeretném ha még egyszer rámennének, kis szájhúzás után belemegy. Így hát másnap újra kikocsikáztam urasan Pest mellé. Hát igen, idő- és pénzzabáló tevékenység ez.

Komoly dilemmában vagyok, az olvasók segítségét kérem. A váz csillog villog, a kerekek is kinéznek, a sárvédőn van egy repedés, az is meg lesz csinálva. De a tank... nos, azzal nem tudom mi legyen. Gyári, kicsit patinás fényezés, fújva nem volt soha, de nem fog kilógni a sorból? Nem fogja úgy vonzani a szemet, mint egy ronda fekély? Ha meglátja valaki vajon azt mondja magában, szép-szép, de miért ilyen ocsmány a benzintartály?

Viszont 1977 óta minden tél és nyár erodálta, suhanc kölkök rodeóztak vele a kavicsbányában. Egy konténerben halomba dobált robogók társaságában utazott Magyarországra, mind túlélte. És most egy festő 60-as csiszolópapírral 5 perc alatt kivégezze? Hisz még a belseje se rozsdás. Az egyetlen hibája, hogy valaki elveszítette a betöltő sapka kulcsát. Nos mi legyen?

Apropó, tanksapka kulcs. Erről jut eszembe egy sztori. A közelemben ténykedik egy messzi földön híres mester, akihez a monda szerint még tolvajok is jártak, sőt, állítólag az oviban is kulcs volt a jele. Mutatom neki mi a nyűgöm, itt ez a jó kis tank sapka, na ebbe kéne valami. Rápillantott és „nem lehet bontani” kijelentéssel megoldottnak ítélte a problémám. Persze próbáltam erősködni, hogy nekem ez nagyon kéne, meg amúgy is szép míves darab, egy kis ablakot fordít el az ember rugó ellenében (ami szintén nem működött). A végére megenyhült, ha szétszedem akkor megoldható. Ezek után elővettem a kormányzár kulcsát, hogy másolat kéne, erre ő lekap egy műanyag fogantyús nyers darabot. Mire én: „az nem lesz jó mert nem korhű.”

Ezen a ponton elkezdett tikkelni a szeme az idegtől. Túrt egy majdnem jó kulcsot, azt lemásolta amin csak kicsit kellett reszelnem, viszont szép, illik a motorhoz. És megegyeztünk egy teljesen nyers kulcsban a sapkához, amit nekem kell otthon kifaragni.

Egyik húzós nap estéjén gondoltam, pihenésképen össze olajozom a körmöm alatt, úgyis kezd már kopni a gyászkeret. Mit csinál a becsületes szerelő szinterezés után? Menetfúróval kitisztítja a vázon, a villa hídon és amúgy mindenhol a meneteket, hogy ne a frissen felújított csillagfejű csavart kelljen bele erőltetni, mert ha abban megfordul a csavarhúzó akkor jaj neki.

Nosza elő az M6 és M8 és M10-es menetfúró. Könnyen haladtam egész a villahídig. Az alsót két-két M8-as fogja, a felsőt egy 10-es. Igen ám, de kevesen tudják, hogy a japánok M8 as átmérő fölött nem a szabvány 1,5-ös menetemelkedést használják, hanem 1,25-öst! Kis híján a magyar szabványokhoz igazítottam a felső villa hidat egy 10x1.5-ös menetfúró segítségével...

Milyen szép is lenne túrni a netet, hol bukkan fel bontottan, arany rudacskákért egy DT125-ös régi Yamaha. De ezt más is eljátszotta már: amikor kerestem a vázon a kipucolni való lyukakat, hát nem felfedeztem egy 10-es menetbe erőltetett és utána beleszakadt nem megfelelő menetű csavart? Hogy az a k....%$*=#!!! Igen, ezt már a szinterezés után vettem észre!

Na, itt segítségül hívtam egy közeli rokonomat, aki negyven év tapasztalattal a háta mögött több berohadt csapágyat és beszakadt csavart szedett ki, mint ahány nővel nekem dolgom lesz az életben, még ha száz évig élek is.

Először megágyaztam régi autószőnyegekből a földön, hogy le lehessen fektetni a vázat. Meg pontoztuk a közepét, hogy a fúrószár ne szaladjon le a friss felületre mély barázdát szántani. Előfúrtuk egy kisebb csigafúróval és mivel átmenő furat, megpróbáltuk kihajtani egy 6-os menetfúróval. Képzelheti mindenki milyen idegállapotban voltam: ha most elbasszuk, szedhetem szét és kezdhetem elölről az egészet.

A csillogó vázba beletört 10-es csavarba beletörtünk egy menetfúrót is szépen a középére. Jól hangzik? Még nincs vége! Következő lépés ilyenkor az lenne, hogy satu és nagykalapács segítségével egyszerűen el kell törni a menetfúrót, mert az borzalmasan kemény anyagból van és éppen ezért rideg is. De ez nem kivitelezhető, mert oda lenne a szinter. Így pici 3-as fúróval befúrtunk a menetfúró mellé, mindhárom oldalról. Ugye nem kell mondanom, hogy az olyan kemény anyag, hogy maga a fúrószár is beletört mellé.

Ott álltam és úgy meredeztek ki a törött fúrók a vázból, mint öreganyám tűpárnájából a gombostűk. Kibírtam röhögés nélkül. Itt jött a rutin meg az évek száma (na nem nálam!), plusz egy jóféle Beta tüske és eltört végre az az átkozott menetfúró. Szépen kipotyogott a másik szár is meg a csavar darabja is. A váz is túl élte! Na ezért kell tanműhelybe járni, nem mellé mint én! Ott és sehol máshol, megtanítják az embert szerszámokkal bánni!

Gál Péter

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.