Tízéves kínai robogó

Olvasói tapasztalat: Keeway ARN125, 2003

2013.01.17. 05:45

Olcsó alkatrészek, szerelgetés

Olvasónk, Vázsonyi Márk egy 2003-as Keeway tulajdonosa, immár kilenc éve. Az ARN 125-öt szinte napi rendszerességgel hasznája, így volt lehetősége megismerni a robogót.

Tapasztalait megosztotta velünk, köszönjük.

Tízéves kínai robogó

A növekvő üzemanyagárak és az egyre növekvő adók hatására sokakban felmerül a kérdés, hogyan tehetnék mindennapi közlekedésük olcsóbbá. Erre jó alternatíva a tömegközlekedés, bár egyesek azzal érvelnek ellene, hogy elvész a rugalmasságuk. Városban megfelelőek lehetnek az egyre nagyobb mértékben teret hódító elektromos biciklik és motorok, de akiknek ezek lassúak vagy pusztán a nagy távolság miatt nem jöhetnek szóba, azoknak maradnak a kisebb köbcentis motorok vagy robogók.

Egy 125-ös gép már alkalmas nagyobb távolságból való munkába járásra, de aki városban használja, annak sem kell attól tartania, hogy a forgalmasabb és gyorsabb városi közlekedésben minden egyes méteren meg kell küzdenie az életben maradásért.

Ehhez a motorhoz 2004-ben jutottam hozzá 250 ezer forintért, mely újonnan 325-be került akkoriban. Harmadik tulajdonosa voltam a 3500 km-t futott robogónak. Évente átlagosan 3-4 ezer km-t megyek vele. Tavaly a Gyöngyös – Hortobágy távot is megtettem vele, de Tiszafürednél igencsak elhalt az ülőgumóm, azonban egy kisebb pihenő után a második megálló már a célállomás volt.

Jelenleg 30300 km van benne. Amikor motorra lehet ülni, akkor bizony úton van a kis szörnyeteg. 7-8 fokban már elő-elő kerül tavasszal és ősszel is járok vele amíg az idő engedi. Elismerem, e hőmérséklet alatt is van élet a motoron, de se futárnak nem születtem, se fakír nem vagyok, és a kis kínai is jobban érezi magát a garázsban. Mert bizony a Honda X-8-as karosszéria ellenére ez vérbeli kínai.

A tükrök gömbcsuklói egy éves korukban lazák voltak mint a Riga lánc, és egy-két hajszálrepedés is felfedezhető volt már az idomokon. Két éves korában az egyik teleszkópszimering engedni kezdett (a szakszerű téli tárolás ellenére), de ez betudható a silány minőségű hazai utaknak, és a talán kicsit rosszabb minőségű alkatrészeknek is.

Négyévesen szintén bekövetkezett a fent említett okok valamelyikére visszavezethető hiba, amikor eltörött a tank egyik rögzítőfüle. Egészen hazáig észre sem vettem, csak akkor tűnt fel, mikor a garázsban eluralkodott a benzinkutat megszégyenítő szag. Ekkor tudtam: a kis kínai újabb meglepetéssel készül számomra. A szerencse a szerencsétlenségben hogy nevetségesek az alkatrészárak.

A tank 5000 Ft-ba, az egy pár teleszkópszimering pedig 3000 Ft-ba került. A műanyag elemek gyengeségén talán csak a gumi alkatrészek még gyorsabb elöregedése tesz túl. Itt párszáz forintos tételek merülnek fel, de azért mégis zavaró. Ezeket a pluszkiadásokat leszámítva csak a kötelező karbantartások voltak elvégezve, amiket részleteznék is.

Szerencsére itt is visszaköszön a költséghatékonyság, egy légszűrő 2000 Ft, melyet a szerviz szerint 5000 km-ként kell cserélni, de aki tisztább környezetben használja annak szerintem elmegy a dupláját is. Olajcsere a bejáratást követően szintén 5000 km-ként, ebből 0,7 liter 10w-40-est javasolnak. A variátornak és a hajtásszíjnak a csereperiódusa 10000 km, előbbi 5000 Ft, utóbbi kicsit drágább, 10000; szintén ilyenkor elvégzendő a szelephézag ellenőrzés is. Hajtóműolaj 15000 km-ként cserélendő, de ebből sem kíván semmi extrát, és kb. 3 dl-t igényel.

A gyári Kenda gumikat a nevéhez híven akár a hajamra is kenhettem volna, mert két éves korukban olyanok voltak, mint a kő. Nem tapadt, de legalább nem is kopott. Ezeket Mitas márkájúra cseréltem, ezek sokkal lágyabb keverékűek, ezáltal jobban tapadnak, de sajnos jobban is kopnak.

Sajnos tavaly (~23000 km) a blokkban a hengert, dugattyút és a blokk öntvényt leszámítva mindent ki kellett cserélni. Új szelepek, főtengely, vezérműtengely és vezérműlánc került belé. Ez volt az eddigi legborsosabb kiadás, mely 75000 Ft-ba került munkadíj nélkül. Tavaly volt egy akkumulátor csere is, de valljuk be, ez egy mai márkás motornál is felmerülő költség. Arról nincs információm, hogy a motort kínai származása ellenére is Japán Yuasa akkumulátorral szerelnék, viszont 8 évig kitartott, ami szerintem nem rossz teljesítmény.

A formáját tekintve még most is versenyképes újabb és jóval drágább társaival. Az ergonómiára sem lehet panasz. 191 cm-es magasságom ellenére a térdemet még éppen védik az idomok az időjárás viszontagságaitól, és a menetszél is csak válltól fölfelé ér. Bár, utóbbi szerintem nem olyan számottevő dolog egy olyan motornál ami 70-80-al képes utazótempóban haladni. Ilyenkor 2,5-3 l/100 km a fogyasztása, így 200 km az egy tankkal (5 liter) megtehető távolság. A végsebessége 100-110 km/h; ami ezt illeti, erről eléggé megoszló véleményeket hallok a márkatársaktól ami betudható a kevésbé precíz blokkoknak is, vagy az elfogyasztott sörök számának is.

Futóműve semmiben sem kirívó, egyszerűen csak teszi a dolgát. Hangolása kellemes, se nem túl puha, se nem túl kemény, egyedül keresztirányú útbordákon hajlamos kicsit zavarba jönni a gép eleje.

A motoron elől szimpla tárcsafék, hátul pedig dobfék található. Az első fék fékhatása kielégítőnek mondható, annak ellenére, hogy nyomáspontja elég tompa ami azonban a hátsó fékről nem mondható el. Tudom, nem lehet egy lapon említeni a kettőt, de egy tisztességes dobféknek illene állóra fékezni a kerek, de legalább valamelyest lassítani a motort. Esetünkben semmi ilyesmi nem tapasztalható, szóval elég gyenge a hatása, ami a hátsó fékkulcs alulméretezettségéből fakad.

A műszerfala tud mindent amit, egy ilyen motornak tudnia kell. Mutatja a sebességet, a megtett km-t és az üzemanyagszintet. Jól áttekinthető, és könnyen leolvasható műszerek jellemzik, éjszakai is.

Az éjszakai motorozásnál kapcsán egyedül a kis teljesítményű első lámpákat említeném meg. A tompított fényszóró nem valami erős, de a távolsági fényszóró sem rúghat labdába egy komolyabb lámpával szemben. Ezt sajnos orvosolni sem lehet, mert nagyobb izzók már a foncsor károsodásához vezetnének.

Két normál méretű ember számára már eléggé kicsi a Keeway, ennek ellenére még bírná szuflával.

Az ülés alatti tároló egy zárt sisak számára apró, egy nyitott is éppen hogy belefér, de egy lezáró láncot, defektjavítót és egyéb apróságokat simán bepakolhatunk.

A sok felsorolt hiba kicsit riasztó lehet, de valljuk be, hogy ennyi pénzért nehéz jó állapotú motort venni. Például egy jobb Yamaha Aerox-ért simán elkérik a dupláját. Egyszer sem hagyott ott sehol, bátran ajánlom bárkinek. Tökéletes kezdőmotor, kiváló munkába vagy iskolába járni, és a kevesebb műszaki érzékkel rendelkezők is elsajátíthatnak rajta némi szerelőtudást.

Vázsonyi Márk