Szinte végeztem a remek kis DT-vel, bár van még pár apróság. Ki tudja, talán tanulságos lesz. Kezdjük a két meghajtó spirállal. A kilométer óráét, khm, pótolnom kellett, de mivel nem volt egyforma a háza a fordulatszámmérővel, a legjobb beszállítóm legyártotta mindkettőt, potom 3000-ért.
Szinte kész a motor
Olvasónk, Gál Péter egy kevéssé becsült, de annál aranyosabb Yamaha DT125-öt a restaurál. Az 1977-es motor mindjárt elkészül. Az eddigi írásait itt olvashatják.
Spórolni lehet? Igen, csak figyelni kell!
Nos, pár malőrbe beleszaladtam. Ilyen volt a fordulatszámmérő műszer, ugyanis annyira koncentráltam a vezetékelésre és az új meghajtásra, hogy fejjel lefelé építettem be. Gondoltam, a jóféle versenymotorokon is elforgatják, próbáltam megúszni a szétszedést egy kifogással. De lássuk be, ha hülyeséget csinálunk.
Aztán következett az üléskáva. Itt megint nem voltam a helyzet magaslatán. Történt ugyanis, hogy az elmúlt évek alatt a szivacs megszívta magát vízzel. Itt még régi iskola szerint lemezből van az üléslap, hát meg is rozsdásodott a felülete. Jött a homokszóró-szinterező. Igen ám, de a rohadt lemez tele lett apró lyukakkal, bár szép fekete lett.
Itt hibáztam, de utólag könnyű okosnak lenni. Elvittem behegeszteni és szépen le is égett a fekete festék. Mikor újra lehomokozták, újabb apró lyukak jelentek meg. Na, itt kaptam a telefont, hogy ugyan csináljam már meg. Én pedig a szép fém tiszta lemezzel ismét elballagtam kijavítani. De ha azt hiszi bárki, hogy ezzel vége, téved.
Kiegyengettük szépen és amíg matt volt a felület jól mutatott. Amikor fényes feketében tündökölt, egyből kidobta a hibákat. Mi ebből a tanulság? Előtte tervezzük el milyen mélységig akarunk belemenni, mert ha az első hibánál úgy hagyom, valószínű a lőtéri kutya se nézte volna az ülés alját és pár plusz körtől megkímélt volna.
Aztán jött a korát bő tíz évvel megelőző technikai újítás, a 12 voltos rendszer. Ma már megmosolyogtató, de egy pillanatra emlékezzünk, milyen csoda dolog volt egy ötsebességes váltó. Olyan büszkék voltak erre, hogy felstenclizték a lámpára. A korabeli motorosok sem voltak hozzászokva, kellett, hogy az egyszerű izzócserénél se érje őket meglepetés.
Ez természetesen nem csak öncélú játszadozás, ahhoz a japánoknak még pár évet várniuk kellett. Ez kérem funkció! Az önindító miatt szükséges. A dinastarter már önmagában érdekes megoldás. Hogy a Yamaha magához csábítsa a vevőket, nem volt rest felírni az olajtartály oldalára, hogy electric, szemérmetlen utalást téve az innovációra.
Felmálháztam. Jött velem az olajtartály (nagyon halványan látszott a napszítta felirat a festésben), a tank (ilyen betűkarakter kell), és a kipufogó hővédő rács á'lá simson enduró (itt kivételesen rutinos voltam és lefotóztam, hogy legyen minta) Vittem persze a lámpa konzolját is. Talán a gonosz szállta meg a testem (amit azóta sikeresen kiűztek), mert arról is csináltam képet a szétbontás pillanatában.
Olyan kéréssel álltam elő, hogy negatívba szeretném a fóliát, fölragasztom; lefújom; visszafejtem és kész. Boldog voltam az elkészült matricákkal, a dekoros kevésbé, ugyanis a maradék olaj kifolyt a munka asztalára a tartályból. De kemény világban élünk, ezúton is elnézést kérek tőle.
Apró sikerélmény: a kormány visszajött a krómozótól. És igen, valóban 5600 Ft-ot fizettem érte. Bár lehet, hogy ez csak nekem ilyen nagy öröm, több marad piálásra. Most, hogy volt hova fogatni, fölszereltem a gyönyörű, csillogó, újszerű, sokáig le nem kopó kormánykapcsolókat. Befűztem a bowdeneket is.
Persze az első fékkel nem ment simán, ugye lehet állítani a holtjátékot a kerékagynál is... Miért? Mindegy, vannak dolgok amit jobb nem firtatni. Tehát adott egy 3-as vastagságú bowden és egy 6-os állító csavar. A régi gyalázat állapotban volt és egy ilyen korú vasnál nem keressük az okot miért nem cserélték ki. Ha nem, hát nem, gondolnánk. Na, már én is tudom. Az új csavar túl kicsi. Persze vannak olyan dolgok az életben, amik szűken sokkal jobbak... Ez pont nem ilyen. Khmm, nem unatkoztam, míg felköszörültem. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy hibátlanul van elvezetve, nem dörzsölődik sehol, a két végpontnál sem és mégis "rág" a bowden.
Pedig olyan becsületesen csináltam, hogy a frissen festett fék és kuplung kar súrlódó felületeit lecsiszoltam alumíniumig és bezsíroztam vastagon. Sőt, a forgásponton van egy pindur cső, hogy ne a meneten forduljon minden egyes kuplungoláskor. Mert az acél menet hamar megeszi a lágy alumínium karokat. Ezeket szokták elhagyni, de természetesen leesztergáltattam a másik alapján. Az egyetlen régi darab maga a bowden, lehet, hogy a középen ki van szálasodva.
Krómozásra vár még a lámpakeret és az indexek. Szerintem az a szexepilje, olyan kis esetlenül csüngenek a kormány alatt. Azzal tiszteleg a régi motorok hagyománya előtt. Mindig a "Különben dühbe jövünk" jut eszembe róla...
Gál Péter