Ha farkas fut a motor után

Paksról Pekingbe - Pannónia Expedíció

2008.12.09. 00:00

Adatlap Pannónia T5/t5h 1964 (247)

  • Hengerűrtartalom: 247 cm3

„50 km/h volt az átlagsebesség, nem lehetett és nem is tudtuk volna jobban meghajszolni a motorokat. A Robur Expedíció sem haladhatott gyorsabban, ők a technikai állapot miatt is aggódhattak, az emberi rosszindulat veszélyeztette túrájukat, a felújított blokkba homokot és vasreszeléket szórtak az olajbetöltő-nyíláson keresztül. Ha nem késik az orosz vízum, akkor erre csak útközben derül fény, és akkor számukra Ukrajna lett volna a végcél. Így még Magyarországon rájöttek, hogy gond van. Nem tehettek mást: egy, az udvarban fetrengő motort dobtak a kocsiba. Olajat cseréltek, és néhány apróságot beállítottak – ha hatvannal is, de végigvitte őket Ázsián.

Éjszakánként mi is gyakran náluk aludtunk, napközben is együtt haladtunk. Egy volt a cél, annak ellenére, hogy két külön csapat voltunk. Oroszországot Cseljabinszktól nem messze hagytuk el, itt fordultunk délnek, Kazahsztán felé: Asztanába igyekeztünk. Itt már szükségessé vált a karburátor hangolása, és próbáltuk a váltót is hézagolni. A kipufogóból először kivettük a sípokat, majd a lyukak tágítása után inkább visszatettük – ez lett az ideális.

Szükségessé vált, hogy beszerezzük a második tranzitvízumot, hisz Mongóliába, még ha úgy is néz ki, hogy van közös határ, csak Oroszországon keresztül lehet bejutni. Annak ellenére, hogy idehaza a konzulátuson riogattak minket, nem volt gond Asztanában, csak sorakozni kellett, igaz, rengeteget. Először csak hat napra akarták megadni, majd nagy nehezen feltornásztuk nyolcra: 3200 km-hez ennyi minimum kellett, 400 jutott egy napra.

„Rohamvágtában” mentünk át Szibérián. A kazah puszták után itt már változatosabb volt a táj, a nyári hőség ellenére rengeteg bogár és szúnyog keserítette meg a motorozást. Éjszaka farkasok hangját hallani - a helyiek ha tehetik kilövik a túlszaporodott állományt, mert könnyen a jószágra támadnak. Megfürödtünk a Bajkál-tóban is, ez jólesett a hatalmas gödrökből álló földutak után. Burjátföldön már változott a táj, Mongóliába érve pedig a füves mezők vették át az uralmat: ezek között motoroztunk, a látóhatáron pedig fel-felbukkantak a jurták és a haszonállatok.

Itt talált ránk Rizák Sándor, egy beregszászi származású, ott élő magyar. A roburosok piros-fehér-zöld festésű autója kilométerekről látható, mozgó zászló volt, a bányaiparral és turizmussal foglalkozó vállalkozó könnyen rájött, honnan jövünk. Magyar mindenhol van, és ha kell, segít is. Részben az ő kapcsolatai révén sikerült a motort és az autót egy rendőrőrs udvarán elhelyezni, amikor Kínába átutaztunk.”

Ázsia legnagyobb országáról tudni kell, hogy a külföldiek megkülönböztetett figyelemben részesülnek. Ez inkább negatív, mint pozitív, hisz olyan kitételeket szabnak a beutazáshoz, hogy saját járművel szinte lehetetlen átkelni a határon. A Pannónia és a Robur Expedíció is hiába kezdte meg hónapokkal korábban az ügyintézést, Kína kerek perec nemet mondott: így hiúsult meg az eredeti terv, hogy hazánkból a pekingi olimpiára guruljanak a két öregecske járművön.

„Persze akkor ott, már nem adtuk fel: szállás várt ránk, így autóbuszra szálltunk, hogy a néhány száz kilométeres szakaszt így tegyük meg. Az ablakból láttuk, hogy vannak szegény részek az országban, a vidék után mellbevágó a frissen fölépített Peking. Minden csillog, szinte még a beton sem kötött meg az utakon.

Elsősorban a paksi dzsúdócsapatnak mentünk szurkolni, de láttunk evezést és vízilabdadöntőt is. Nem a jegyek ára a gond, az olcsóbb volt, mint idehaza egy mozijegy. Mindent felvásároltak a kínaiak, ezért volt gyakori látvány, hogy a helyiek szurkoltak külföldieknek, akár nekünk, magyaroknak is.

A második zászlót, amelyet a Magyarok Világszövetsége bízott ránk, egy másik utazónak adtuk, Cseuz Lászlónak, a 65 éves nyugdíjas pedagógusnak. Ő már az ötödik olimpiájára jutott el kerékpárral. Pekingbe nyugat felé indult, Portugáliából repült át Amerikába, azon keresztülutazva átrepült Kínába, majd tekert tovább. Úgy éreztük, hogy teljesítménye alapján megérdemli a lobogót – az olimpia után mi is elindultunk tovább, tudtuk, hol a harmadik zászló helye.

Ekkor váltunk szét a Robur Expedícióval, mi elindultunk vissza Kazahsztánba, hogy rokonainkat, a madjar törzset meglátogassuk. Feltehetőleg 1500 éve váltak szét népeink egymástól. A 6-7000 ember nagyjából három Magyarországnyi területen él.

Néhány éve,bebizonyosodott, hogy valós genetikai rokonságban állnak a kárpát-medencei magyarokkal. Tizenkét generációra vezetik vissza családjaik történetét, nagyon tisztelik a hagyományokat. A nyelvi kapcsolat csak néhány szóban fedezhető fel, de vannak olyan archaikus kifejezéseink, amelyek egyeznek: magukat magyarnak hívják, a törzsfőjüket pedig aggszakállnak – ez ugyanazt jelenti mindkettőnk számára. Leginkább a mondavilág és néhány népművészeti elem egyezik – az 1500 év okozta szakadék ellenére nagyon jó volt velük tölteni néhány napot.

Elindulna Pannóniával

Fizikálisan a hazaút sokkal nehezebb, de a tudat, hogy hazafelé jövünk, sokat segített. Az irány, amit a térképen kinéztünk, nem volt a legjobb választás, gyalázatos minőségű utakon kellett motoroznunk. Kazahsztán után szinte megváltás volt átlépni a határon: innen már a hazajutás is könnyebb volt.”

Én már végeztem a hallal, elropogtattam az utolsó uszonyt is, Gábor is már az utolsó falatjait nyelte el a csülöknek. A kiterített térképen szinte megelevenedtek kilométereik, láttam az arcán, hogy jól döntöttek, amikor nekivágtak a 24 ezres útnak.

„Ajánlom mindenkinek, aki érez magában kitartást, és munkája megengedi, hogy pár hónapra eltűnjön. Esetünkben a szükséges több milliós háttérhez szponzorok segítettek hozzá, nélkülük nem ment volna. Most, hogy átvágtunk egész Ázsián, már látjuk: a tatár, a török meg a háborúk ellenére jó, hogy eljött idáig a magyar, öröm volt megérkezni Budapestre és Paksra.”

Pancsi a múzeumban

A Közlekedési Múzeum − kifejezve elismerését − fényképtárlatot rendezett, és az oldalkocsis motorkerékpárt, mint az utazás tárgyi emlékét, a gyűjteményében helyezte el. Az érdeklődők január végéig nézhetik meg a világjáró Pannónia T5-öt.

A hal elfogyott, a kávé már a gyomrunkat melengette. Gábor összehajtotta a térképet, és éreztem: rám is vár még egy út; valahol, egy ködös célként még látnom kell valamit ebben az életben. Remélem, nagyon messze van.