Trialfiesta nógrádsipeken

2006.06.28. 15:08

A hazai triálsport ünnepét rendezték Pünkösd vasárnap Nógrádsipeken. Nem véletlenül került a Trialmotor.hu Kupa utolsó versenye épp a hosszú hétvégére: így a résztvevők már pénteken megérkezhettek a főhadiszállásra, szombaton pedig több spontán triál túra is szerveződött. Az időjárás sajnos egyáltalán nem volt kegyes, a hatalmas felhőszakadásokat csendesebb záporok váltották, csak néha bújt ki a nap a felhők mögül.

Az első terepszemle után sárral borítva visszaérkező motorok láttán egyszerűen csak csendesen próbáltuk elhessegetni azon gondolatainkat, hogy esetleg teljesen elmossa az eső a vasárnapi versenyt. A helyiek megnyugtatásul csak legyintettek: néhány óra eső nélkül elég ahhoz, hogy az agyagos sár újra motorozható állagúvá váljon. És valóban. Szombat délután, a pályaépítés után szinte tiszta motorokon futottak be a triálosok a faluba.

Vasárnap egy órával csúszott a rajt. Egyrészt az időjárás miatt - esőre ébredtünk persze -, másrészt pedig a német versenyzők késése miatt. Bizony, a negyedik (már a negyedik!) versenyre német indulók is akadtak, összesen öten. A szervezők legnagyobb örömére a verseny végén azt mondták, hogy nagyon tetszett nekik az egész, igazán profi volt a szervezés, és szívesen jönnének máskor is hozzánk versenyezni - meg tanulni is!

A nógrádsipeki versenyen négy körben öt - ebből egy épített - szekciót kellett teljesítenie a versenyzőknek. A mostoha időjárási viszonyok ellenére 150-200 néző mászott föl a domboldalra, hogy tanúja lehessen a szekciók között leginkább a sárral és az esővel birkózó, a viaskodást föl nem adó versenyzők küzdelmének.

A haladóknál felváltva végeztek a magyar és a német motorosok: első Szelei Ferenc, második Jürgen Schmidt, harmadik Marozsán Gábor. Őket ugyanilyen váltásban követték a többiek. A kezdők közül ketten is kaptak különdíjat: a legfiatalabb versenyzőnek a helyiek által felajánlott kupát Dobor Sándor vehette át, aki a bajnokságban összetett harmadik helyet ért el, míg Váradi Tamás néhány látványos eséssel nyerte el a közönségdíjat.

A forduló díjátadását követő kis pihenő után került sor a Trialmotor.hu Kupasorozat eredményhirdetésére. Kezdő és haladó kategóriában a szponzorok által felajánlott ajándékok mellett az első három helyezett egyedi tervezésű kupát is kapott.

A legelső fordulón többségében még bérelt motorokon indultak a versenyzők, de időközben egyre többen jutottak saját motorhoz, és egyre többen tervezik a közeljövőben saját triálgép beszerzését. Folyamatosan érkeznek a helyszínajánlatok versenyek rendezésére. A bajnokság díjátadása pedig már valóban családias hangulatban zajlott: néhány hónap alatt lelkes kis közösség alakult ki.

Immár bizonyos, hogy bőven akad Magyarországon triálozásra alkalmas terep, és szép számmal vannak az országban, akiket teljességgel rabul ejtett ez a sport. A sikeres versenyek bebizonyították, hogy érdemes a triálba időt, lelkesedést, energiát - és minden bizonnyal pénzt is - fektetni.



A hazai triálosok azért még nem akasztják szögre motoros csizmájukat, július első hétvégéjén Filakovské Klacanyba látogatnak (határtól kb. 20 km), ahol a Szlovák Bajnoki Futamon vesznek részt, majd egy héttel később, július 8-9-én a lengyelországi Myslenicébe rendezik a világbajnoki futamot, ahol nem kisebb nevek ellen veszik fel a versenyt, mint a világbajnokságot vezető Adam Raga, albert Cabestany és Dougie Lampkin.

A kupasorozat végeredménye:

Kezdő:

1. Légár Zoltán 34 pont
2. Kohl János 21 pont
3. Dobor Sándor 15 pont
4. Kenyeres Ádám 14 pont
5. Kuncz Attila 10 pont

Haladó:

1. Szelei Ferenc (Sherco) 40 pont
2. Marozsán Gábor (Sherco) 30 pont
3. Török János (GasGas) 20 pont
4. Tóth Gergely (Sherco) 15 pont
5. Lengyel Péter 12 pont