2010.06.06. 20:22

A hétvége negatív szenzációja mindenképpen Valentino Rossi balesete. A kilencszeres világbajnok a szombat délelőtti szabadedzésen esett highside-ot az egyik gyors sikánban, szerencsétlenül fogott földet, lábát törte. A híroldalak közlései elég nagy szórást mutatnak: van, aki sima sípcsonttörésről, van, aki a szárkapocscsont és sípcsont együttes töréséről, de akad olyan is, aki nyílt törésről beszél. Egy biztos: a Doktort még a tegnapi nap folyamán megműtötték, a klinika professzora szerint legalább egy, de inkább két hónapos kényszerpihenő vár rá.

4

Pilótahiba okozta a balesetet. Rossi az esést megelőző körben nem motorozott versenytempóban, abroncsai az üzemi hőmérséklet alá hűltek: nem kigyorsításon, hanem a sikánba befelé fékezéskor csúszott meg a Yamaha hátulja, ami aztán átdobta a motorost. A tegnap műtét jól sikerült, titánlemezzel rögzítették egymáshoz a törtvégeket. Az orvosok lelkiekben felkészítették az olaszt, hogy jó darabig nem fog motorra ülni. Rossi 1996-os debütálása óta nem hagyott ki versenyt – tizennégy év után a mai volt az első világbajnoki futam, amit élő televízióadásban nézhetett végig.

A lehető legrosszabbkor jött ez Valentinónak. Legfőbb riválisa, Lorenzo épp szökésben van az összetettben, ráadásul a nyári szünetig – a main kívül – még öt futam van hátra. Ezeken biztosan nem lesz ott a Doktor. Egyes híroldalak szerint Rossi tegnapi bukása könnyen karrierje végét is jelentheti. Mindig az a versenyző volt, aki csak akkor volt képes csodákra, ha sikerült magában mindent tökéletesen összeraknia. Márpedig egy harmincegy éves élsportoló összelemezelt lába soha nem lesz tökéletes. Valentino végül mégis átmehet a kevesebb fizikai megterheléssel járó Forma1-be?

MotoGP

A rajtceremónián sokan megemlékeztek Rossiról: Lorenzo egy „bárki érezhet fájdalmat, de nem lesz mindenkiből legenda” feliratot mutatott a kamerák felé, míg a Ducati tribünön fehér és piros négyzetekből hatalmas „Vale” feliratot formáltak. Az akció nem maradt válasz nélkül, a Doktor a kórházi szobából sms-ben válaszolt a rajongóinak, akik a kivetítőn olvashatták el az üzenetet.

3

Azt már persze soha nem tudjuk meg, hogy izgalmasabb lett volna-e a mugellói futam Rossi szereplésével. Amit láttunk, az egy nagyon szomorú, unalmas körözgetés volt, amiből végül Daniel Pedrosának sikerült huszonöt ponttal kiszállnia.

6

A spanyol elsőségét gyakorlatilag semmi nem veszélyeztette: kicsit játszott az üldözőkkel, mint macska az egérrel, és miután bespájzolta a maga kis négy másodperces előnyét, kicsit visszavett, és begurult a célba. Így szokta ezt Pedrosa, ez az, amiben talán egyedül Stoner jobb nála ebben a mezőnyben.

7

Második helyen, és a távot szintén zavartalanul motorozva végig jött Lorenzo, aki valentinós pólót viselt a dobogón. A futam utáni nyilatkozatában csalódottan fejtegette, hogy igazából nem látja át, miért nem nyert: hiszen nyernie kellett volna, és a győzelmet fel kellett volna ajánlania Rossinak. De nem sikerült.

5

Eseménytelen versenytáv után tizenhat pontért jön be Andrea Dovizioso – talán ő sem gondolta volna, hogy egy megveszekedett lélekkel sem fog találkozni a huszon egynéhány kör alatt a pályán. Az egyedüli említésre méltó meccsek hátrébb, a negyedik-ötödik-hatodik helyekért folytak, melyből végül Stoner jött ki győztesül – aki ezzel idei legjobb helyezését jegyzi. Mögötte Melandri, majd a szintén hondás de Puniet. Ben Spies mai hetedik helye, illetve Edwards gyengélkedése könnyen azt jelentheti, hogy Elbows fogja átvenni Rossi helyét a gyári csapatban addig, míg az olasz fel nem épül.

A pontversenyt Jorge Lorenzo (90) vezeti, őt követi Pedrosa (65) – Valentino (61) a harmadik helyre csúszott vissza.

2

1. 26    Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 42'28.066

2. 99    Jorge LORENZO SPA Fiat Yamaha Team Yamaha +4.014

3. 4      Andrea DOVIZIOSO ITA Repsol Honda Team Honda +6.196

4. 27    Casey STONER AUS Ducati Marlboro Team Ducati +25.703

5. 33    Marco MELANDRI ITA San Carlo Honda Gresini Honda +25.735

6. 14    Randy DE PUNIET FRA LCR Honda MotoGP Honda +25.965

7. 11    Ben SPIES USA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +28.806

8. 41    Aleix ESPARGARO SPA Pramac Racing Team Ducati +40.172

9. 58    Marco SIMONCELLI ITA San Carlo Honda Gresini Honda +41.394

10. 65  Loris CAPIROSSI ITA Rizla Suzuki MotoGP Suzuki +42.107

11. 7    Hiroshi AOYAMA JPN Interwetten Honda MotoGP Honda +43.095

12. 40  Hector BARBERA SPA Paginas Amarillas Aspar Ducati +43.363

13. 5    Colin EDWARDS USA Monster Yamaha Tech 3      Yamaha +1'14.393

14. 19  Alvaro BAUTISTA     SPA Rizla Suzuki MotoGP     Suzuki +1'24.389

Moto2

Kétségtelen, hogy valamibe nagyon beletalált a Fimmco. Iannone már az előző, francia futamon is remekül ment, szombati toronymagas pole-pozíciós körével pedig egyszerűen sokkolta az ellenfeleket. A vasárnap után pedig azt is tudjuk, hogy nem csak egy körön tud ennyire penge kört menni az olasz: nincs mit szépíteni, Iannone egyszerűen tönkre vert ma mindenkit.

0606Mugello004

A javulás Gábor eredményein is látszik, csak az ő görbéjének emelkedése egyelőre kevésbé meredek. A pénteki és szombati szabadedzéseken már folyamatosan az élmezőnyben tudott motorozni Talmácsi; a tegnapi időmérőn – elmondása szerint – győzni akart, de elesett. Az utolsó mért köre a hetedik rajthelyre volt elég.

A rajtot követően Iannone már az első körben bő fél másodperces előnnyel robogott át a célvonalon. Mögötte pedig egy komplett üldöző boly: köztük Talmácsival, aki néhány pillanatig dobogós helyeken is motorozott.

0606Mugello002

Andreával innentől kezdve kár is volt foglalkozni – néhány kör múlva már akkora előnnyel fordult rá a célegyenesre, hogy a többiek látóteréből teljesen kiúszott. Az utána következő vonat, na, az volt a nem semmi: Elias, Gadea, Corsi, Lüthi, Tomizawa és Talmácsi mutatták be a motorversenyzés magasiskoláját. Azonban a táv vége felé Gábor megint elkezdett lassulni, és szépen lassan lemorzsolódott a többiekről; végül a hetediknek jött be.

„Jobbra számítottam, ennyit tudtunk a mai napon. Körről-körre nehézségeim akadtak a motorral, nem tudtam tartani az előttem haladókkal a ritmust. Gratulálok a csapattársamnak Andrea Iannone-nak, az egész hétvégén remek teljesítmény nyújtott, és nagy győzelmet aratott. A motor bizonyította, hogy lehet vele nyerni, a következő versenyre mi is megtaláljuk a nyerő beállításokat.” – mondta Talmácsi a verseny után.

A pontversenyt Toni Elias (74) vezeti, Andrea Iannone (38) a mai szerepléssel az ötödik helyre lépett előre. Talmácsi Gábor a nyolcadik, 34 egységet gyűjtött eddig.

Eredmények:

1. 29    Andrea IANNONE     ITA Fimmco Speed Up Speed Up 41'05.374

2. 40    Sergio GADEA           SPA Tenerife 40 Pons Pons Kalex +2.764

3. 3      Simone CORSI            ITA JIR Moto2 Motobi +2.799

4. 12    Thomas LUTHI          SWI Interwetten Moriwaki Moto2 Moriwaki +2.814

5. 24    Toni ELIAS     SPA Gresini Racing Moto2 Moriwaki +3.404

6. 48    Shoya TOMIZAWA     JPN Technomag-CIP Suter +3.826

7. 2      Gabor TALMACSI     HUN Fimmco Speed Up Speed Up +7.209

8. 72    Yuki TAKAHASHI      JPN Tech 3 Racing Tech 3 +8.377

9. 60    Julian SIMON SPA Mapfre Aspar Team Suter +8.584

10. 6    Alex DEBON  SPA Aeroport de Castello - Ajo FTR +8.931

11. 15  Alex DE ANGELIS     RSM RSM Team Scot Force GP210 +9.149

12. 55  Hector FAUBEL        SPA Marc VDS Racing Team Suter +9.991

13. 25  Alex BALDOLINI       ITA Caretta Technology Race Dept I.C.P. +12.219

14. 65  Stefan BRADL            GERViessmann Kiefer Racing Suter +19.110

15. 10  Fonsi NIETO  SPA Holiday Gym G22 Moriwaki +19.680

16. 77  Dominique AEGERTER SWI Technomag-CIP Suter +19.994

17. 17  Karel ABRAHAM       CZE Cardion AB Motoracing FTR +24.969

18. 44  Roberto ROLFO         ITA Italtrans S.T.R. Suter +25.769

19. 19  Xavier SIMEON         BEL Holiday Gym Racing      Moriwaki +31.094

20. 68  Yonny HERNANDEZ  COL Blusens-STX       BQR-Moto2 +31.171

21. 45  Scott REDDING         GBR Marc VDS Racing Team Suter +37.770

22. 71  Claudio CORTI          ITA Forward Racing Suter +39.183

23. 53  Valentin DEBISE        FRA WTR San Marino Team ADV +39.405

24. 41  Arne TODE     GER Racing Team Germany Suter +40.613

25. 21  Vladimir LEONOV     RUS Vector Kiefer Racing Suter +43.358

26. 9    Kenny NOYES            USA Jack & Jones by A.Banderas     Promoharris +43.997

27. 8    Anthony WEST           AUS MZ Racing Team MZ-RE Honda +53.748

28. 59  Niccolo CANEPA       ITA RSM Team Scot Force GP210 +54.387

29. 76  Bernat MARTINEZ     SPA Maquinza-SAG Team Bimota +57.035

30. 88  Yannick GUERRA      SPA Holiday Gym G22 Moriwaki +58.612