Rengeteg esés Talmácsi versenyén

2010.08.29. 21:41

indy 01 c

Moto2

Aki a tavalyi, és a tavalyelőtti verseny után nem sejtette, az szombaton megbizonyosodhatott arról, hogy az indianapolisi pályának pocsék a minősége. Legalábbis annak a nyomvonalnak, ahol a motorversenyeket rendezik: pénteken és szombaton is rengetegen elestek, a verseny legelső körében pedig olyan tömegbukás alakult ki, hogy félbe kellett szakítani a futamot. A kicsúszássorozatba Talmácsi Gábor is belekeveredett, aki az eltaktikázott időmérő után a tizenhatodik helyre kvalifikálta magát.

Az újraindításnál Julian Simon, Tony Elias és Anthony West jöttek el a legjobban – utóbbinak csak a rajtja volt jó, a többiek jobb tempót diktáltak, hamar bedarálták. Talmácsi óvatosan kezdett, az első néhány körben nem volt benne az első tízben, azonban néhány kör után magára talált, és sokat előzött.

1

A Simon-Elias páros már a táv első negyedében meglépett, harmadiknak Scott Redding csatlakozott hozzájuk. Talmácsi, és – a reggeli időmérőn kiváló időt motorozó – csapattársa, Andrea Iannone egyre feljebb küzdötték magukat: Lüthi kicselezése után már a negyedik helyen motorozott a magyar. Erre a bolyra közben megérkezett Simone Corsi, aki félelmetes gyorsasággal előzte végig a teljes sort, majd tolta maga előtt Iannonét a negyedik helyig.

Julian Simon kis híján egészen a leintésig bírta a nyomást, azonban az utolsó körök egyikében hibázott, és Toni Elias aránylag könnyedén, elegánsan elmotorozott mellette a külső íven. Bár Talmácsi Gábor előtt karnyújtásnyira motoroztak ketten is, ám végül nem talált fogást egyikükön sem – a nyolcadik helyen ért célba.

Talmácsi Gábor nyilatkozata: „Nagyon nagy volt a tumultus a start után, próbáltam én is helyezkedni. Egyszer csak éreztem, hogy valaki kiütötte a motort alólam. A bukás után egyből felpattantam, majd láttam, hogy piros zászlót lengetnek. Letéptem mindent a motorról, szpojlereket, fűcsomót, hiszen tudtam, hogy vissza kell minél előbb érnem a boxba. Először alig sikerült betolni a motort, de végül szerencsére összejött. A szerelőim óriási munkát végeztek néhány perc leforgása alatt és kezdődött minden elölről. Kicsit másként álltak ugyan a motoromon a karok és a kormány is, de néhány kör elteltével hozzászoktam. Sikerült feljönnöm a 4. helyre, bár végig szenvedtem a géppel, hiszen egész hétvégén küzdöttünk a beállításokkal. Jó lett volna negyedikként célba érni és nem nyolcadikként, de ha nincs az elején a piros zászló, akkor számomra két kanyar után ért volna véget a verseny. Ma erre voltunk képesek és úgy érzem, hogy kihoztam magamból a legtöbbet.”

Az összetettet egyre megnyugtatóbb előnnyel vezeti Toni Elias.

Eredmények:

1. Elias (Moriwaki)
2. Simon (Suter) +0.405
3. Redding (Suter) +4.227
4. Iannone (Speed Up) +5.978
5. Corsi (Motobi) +7.058
6. Gadea (Pons Kalex) +9.432
7. Luthi (Moriwaki) +9.815
8. Talmacsi (Speed Up) +10.141
9. DiSalvo (FTR) +17.564
10. West (MZ) +17.592
...

MotoGP

33

Rég volt már izgalmas versenye a királykategóriának, ez sem tartozott közéjük; talán titkon már mindenki a 2011-es szezont várja, amikor a nagy nevek átigazolásával felkeverődhet az az iszap, aminek az aljáról bugyborékol jelenleg az egész mezőny. Na, nem mintha az egyéni teljesítményekre panasz lehetne: van, aki újoncként ver itt nagyöregeket, de van olyan nagyöreg, aki szegecselt lábbal szeli az indianapolisi levegőt. Mégis hiányzik valami, a verseny íze talán, a csibészség, amitől jók voltak ezek a versenyek korábban.

4

A mai napon csak az jelentett izgalmat, hogy Ben Spies írhat-e történelmet, és nyerhet-e ebben a gyári elnyomásban szenvedő MotoGP-ben újoncként, szatellit motor nyergében (amire egyre többen mondják azt, hogy az már csak a fényezésében szatellit) futamot: aránylag hamar kiderült, hogy nem.

5

Remeket rajtolt ugyan az amerikai, sőt, előnyét körről-körre növelni is tudta, ameddig a többiek hátrébb egymás bajszát húzkodták. Azonban amikor Pedrosa az utolsó ellenfélen is átküzdötte magát, ott eldőlt minden. Szemmel láthatóan ment jobb tempót a spanyol, Spies sejtette is, hogy bajban van, ám amikor a Honda kirobbant Yamahája szélárnyékából, már esélye sem volt a revansra.

Pedrosa innentől vitte a stafétát, vitte, ahogy szokta: a maga – de tegyük hozzá, hogy piszok gyors – ritmusában, senkitől nem zavartatva, biztonságosan. Mögötte csak a táv első negyedében történt olyan, amiről érdemes megemlékezni: Nicky Hayden csupán a bal térdéről lesodródó, majd egészen a kockás zászlóig annak csücskén lobogó térdkoptatója miatt érdemelt figyelmet, igaz, még mindig jobb volt, mint Casey Stoner, aki Valentino Rossi mögött lemotorozta a versenykilométerek felét, majd egyszerűen elcsúszott. Főleg az új fejlesztésű első villára panaszkodik az ausztrál – bár számára már minden mindegy, fejben valószínűleg rég a jövő szezonra koncentrál.

2

Keveset szólunk Jorge Lorenzóról és Valentino Rossiról, akik kezdetben a középmezőnyben verekedtek, majd lépésről-lépésre jutottak előrébb. A koptató-fiaskó miatt bizonytalanul forduló Haydenen hamar keresztülmentek, ám Dovizioso már keményebb falat volt. Utóbbit nagyjából tíz körrel a vége előtt sikerült megelőznie Rossinak – az olaszban itt még egy ideig dolgozott az, hogy megcsípje csapattársát, csakhogy Jorge hamar felébredt, meglódult, és magabiztosan bejött harmadiknak.

A pontversenyt továbbra is Jorge Lorenzo vezeti.

Eredmények:

1. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda Team 47:31.615
2. Ben Spies USA Monster Yamaha Tech 3 47:35.190
3. Jorge Lorenzo ESP Fiat Yamaha Team 47:38.427
4. Valentino Rossi ITA Fiat Yamaha Team 47:44.248
5. Andrea Dovizioso ITA Repsol Honda Team 47:53.500
6. Nicky Hayden USA Ducati Marlboro Team 48:06.753
7. Marco Simoncelli ITA San Carlo Honda Gresini 48:08.355
8. Alvaro Bautista ESP Rizla Suzuki MotoGP 48:08.440
9. Aleix Espargaro ESP Pramac Racing 48:16.52
10. Hector Barbera ESP Paginas Amarillas Aspar 48:22.983
11. Loris Capirossi ITA Rizla Suzuki MotoGP 48:27.001
12. Hiroshi Aoyama JPN Interwetten Honda MotoGP 48:29.518
13. Randy de Puniet FRA LCR Honda MotoGP 48:35.754