Harminckilenc éves, és ötszörös világbajnok

2010.09.27. 05:43

Még mindig felfoghatatlan, hogy megcsinálta. Briliáns ez az ember, és ahogy a motorsport történelem itt íródik körülöttünk, az szintén olyan, mint egy tündérmese. Kevesen voltak pár évvel ezelőtt, akik úgy gondolták, hogy Max Biaggira érdemes még pénzt költeni. Mindenki azt hitte, hogy a Kalózban valahol a királykategóriában eltöltött yamahás és hondás évek között meghalt valami. És bár voltak sötétebb időszakok azóta, utólag úgyis mindenki arra fog emlékezni, hogy na, a Biaggi, az 2010-ben jól odacsapott. Harminckilenc évesen, azzal a márkával, akivel a legelőször 1994-ben ért a csúcsra, idén, az imolai versenynap második futamán, hazai közönség előtt megnyerte a Superbike világbajnoki címét.

2

Első verseny

A szombati időmérőn pole pozíciót motorozó Tom Sykes – mely az egyetlen rajtelsősége a Kawasakinak az utóbbi három évben – első köre válasz az összes kétkedőnek, akik véletlennek tartották a ZX10R imolai részsikereit. Nincs itt szó lemorzsolódásról, meg bedarálásról: a zöld versenymotor szabályosan elnyúlik az első kanyarokban, aztán hat tizedes előnyt motorozik össze az első kör végére. Mögötte Smrz és Lanzi tolják egymást a sorozat leglassabb sikánjában – a főszereplő, Biaggi sokkal hátrébb van, és kifejezetten szenved.

Max elóvatoskodja a nyitóköröket, érződik rajta a feszültség, ront, majd ront, és megint ront –háromszor is megjárja a sóderágyat, pillanatok alatt visszaesik a tizenhatodik helyre. A Kalóz eddigi legrosszabb versenye ez idén – és a legfontosabb is egyben. Leon Haslamot, a matematikailag még egyetlen bajnokesélyest folyamatosan tájékoztatják Biaggi bakijairól, de a nyolcadik körben ő is elvéti a sikánt – négyen is elmennek mellette.

Sykes egészen a második félidőig kitart az élen, aztán átszakad a védelem, Lanzi, majd az üldözőbolyból hirtelen ritmust váltó Checa is elmegy mellette – utóbbi a vezetést is átveszi néhány körön belül. Leon Haslam kármentése egészen hatásos, néhány rundon belül ledolgozza a hibával összeszedett hátrányt, kétesélyes meccset farag az imolai befutóból: egészen a pálya végéig megjósolhatatlan a végkimenetel, de egy lassú balkanyarban kockáztat a suzukis, túl mélyre fékez, kisodródik a kavicságyba, elmennek mellette, vagy hárman.

610x

Persze a negyedik hely még így is bőven jó: Biaggi pokoli szenvedések, és hihetetlen ritmustalan motorozás után lesz tizenegyedik.

Eredmények:

1. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 38mins 27.631

2. Lorenzo Lanzi ITA DFX Ducati 1198 +1.171

3. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 +1.472

4. Jakub Smrz CZE PATA B&G Racing Aprilia RSV-4 +6.691

5. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 +9.594

6. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R +10.979

7. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1198 +15.023

8. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 +4.15.913

9. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 +17.025

10. Cal Crutchlow GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 +20.795

11. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +21.243

12. Ruben Xaus ESP BMW Motorrad S1000RR +25.860

13. Luca Scassa ITA Supersonic Ducati 1198 31.551

14. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR +31.689

15. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +44.349

16. Federico Sandi ITA Gabrielli Aprilia RSV-4 +58.693

17. Ian Lowry GBR Kawasaki SRT ZX-10R +1:10.388

18. Matteo Baiocco ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +1:13.648

19. Fabrizio Lai ITA Echo-CRS Honda CBR1000RR +1:15.939

sykes

Második verseny

A Kawasaki apró, magán diadalmenete folytatódik: Sykes megint remekül kezd a ZX10R-rel, és bár most közelebbről és agresszívebben követik, tovább őrzi a vezetést, mint az első versenyben. Mögötte már test a test ellen folyik a világbajnoki csata, a feljavuló Biaggi szorongatja Haslamot – utóbbi kicsit kiesik ritmusából, amikor mindkettejük mellett elviharzik Carlos Checa. Leon ront, átszáguld a kavicságyon, levág egy kanyart, kénytelen elengedni néhány pozíciót, hogy meg ne büntessék.

checa byrne 05

Haslam hibájával eldőlt volna a cím? Dehogy. Még nem. Ugyanis két körrel később Max ront ugyanott, ugyanúgy, amitől újraindulhatna a küzdelem, de minden másképp alakul, amikor Leon alatt elfüstöl a Suzuki. Ezzel vége.

Biaggi pontosan tudja, hogy ott és akkor megvan a világbajnoki cím, ha nyer, ha veszít, ha küzd, ha kiáll, akkor is. Persze azért még megpróbál odaérni a dobogóra, ami ezúttal egyáltalán nem sikerül – mondjuk mi, az idei legrosszabb formájában motorozott az olasz élete versenyén.

max biaggi 2010 33

Checa, aki a két vébé éllovas mellett úgy ment el, mint a vonat, és aki élete legjobb versenynapjának vallja a mait, meg sem áll a csúcsig, rádupláz az első győzelemre – mögötte az utóbbi idők első értékelhető eredményét hozó Noriyuki Haga, és a jövőre MotoGP-ben Yamahán motorozó Cal Crutchlow érnek be. Azonban nem őket ünnepli a hazai közönség; itt Max Biagginak szól ma minden, aki hazai közönség előtt, első olaszként lett – olasz motoron – Superbike világbajnok.

max biaggi 2010 03

Biagginak, akinek az idén minden összejött. Nem volt olyan verseny 2010-ben, hogy ne szerzett volna pontot. Amikor idén elindult, az esetek felében – egészen pontosan tizenhárom alkalommal a huszonnégyből – a verseny végén dobogóra állhatott. Két harmadik és két második helye mellé összesen kilenc győzelmet szerzett, melyek közül a monzai és misanói dupláira emlékez vissza a legszívesebben. Max Biaggi jelenleg 413 ponttal áll az összetett pontverseny élén; a 350 egységet gyűjtő Leon Haslamnak már esélye sincs, hogy a francia záró futamon egyenlíthessen.

Eredmények:

1. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198

2. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 +2.129

3. Cal Crutchlow GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 +3.926

4. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R +5.762

5. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +7.025

6. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 +12.147

7. Lorenzo Lanzi ITA DFX Ducati 1198 +14.212

8. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 +18.029

9. Ruben Xaus ESP BMW Motorrad S1000RR +18.249

10. Luca Scassa ITA Supersonic Ducati 1198 +19.446

11. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +23.674

12. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR +34.804

13. Federico Sandi ITA Gabrielli Aprilia RSV-4 +53.540

14. Fabrizio Lai ITA Echo-CRS Honda CBR1000RR +1:03.102

15. Matteo Baiocco ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +1:07.185