2011.02.02. 07:52

A téli szünetnek vége, a munka a keddi, sepangi tesztnappal kezdetét vette. Nem mondhatni, hogy álmosan kezdtek a fiúk, a nap végére Stoner simán polepozíció körüli időket pergetett – igaz, a mezőnyből egyelőre magasan kiemelkedik az ausztrál, legközelebbi ellenfele, aki a címvédő, 1-es rajtszámmal induló Jorge Lorenzo maga, már négy tizedmásodpercet kap. Még két napig motoroznak itt a pilóták, a tesztelés csütörtökön ér véget.

„Ez egy nagyon pozitív nap volt.” Casey Stoner ezzel a nagyon tömör sajtónyilatkozattal tért nyugovóra az első nap után, zsebében egy fantasztikus, 2:01,574-es körrel, ami mindössze egyetlen századdal marad el Jorge Lorenzo 2010-es pole idejétől. (Igaz, a kategóriából futottak már 2:00,2-t is, nevezetesen Valentino Rossi, a tavalyi ugyanilyen teszt második napján, de a pályán uralkodó viszonyok most legendásan rosszak.)

Nagyon pozitív nap: minden szónak külön csengése van, különösen az ellenfelek számára, akiket nem is igazán Stoner fejlődésének ténye, sokkal inkább annak üteme borzaszt el a leginkább. Az ausztrál nem beszél hibákról, nem beszél félrefutó beállításokról, a marketingesek legnagyobb nyomására is csupán annyival egészíti ki a nap végén kiadott szokásos kommünikét, hogy egyébként nagyon kényelmes ez a Honda, nagyon gyorsan hozzá lehet szokni, és hogy volt egy kis futóműpattogásuk a féktávokon, de semmi komoly, köszöni, már megoldották.

Egyelőre mindenki Stonerre figyel: a november végi valenciai és a mostani teszt első napja közti uborkaszezonban rengetegen pedzegették – többek közt Andrea Dovizioso, Max Biaggi, Valentino Rossi, de maga Jorge Lorenzo is –, hogy az idei kihívók közül Casey lesz a legerősebb. Ez a mondás a keddi eredmények után is tartja magát.

Ráadásul nem csak Stoner, de maga az egész Honda meglehetősen jó. Az aranyszárnyasok csomagja már a 2010-es szezonban elég meggyőző volt – ha nincs annyi balszerencséje Dani Pedrosának, még sok borsot törhetett volna Lorenzo orra alá. A madárcsontú spanyol most is ott van a harmadik helyen, aminek azért van kiemelt jelentősége, mert Pedrosa legendásan pocsék időket szokott motorozni a szezon első próbáin – most meg ott van, és ott van mögötte Marco Simoncelli is, tehát az RC212V, mint motorkerékpár, könnyen átveheti 2011-re a legjobban vezethető, legkiegyensúlyozottabb gép címét a Yamaha M1-től.

Nem mintha utóbbi ne fejlődött volna eleget a tél folyamán. A majdnem tökéletes M1-ből csupán az erő hiányzott a tavalyi év vége felé, de a lóerőkben mutatkozó hiátust állítólag teljes egészében sikerült kipótolniuk a mérnököknek. Lorenzo is örül, állítása szerint a geometriával és az elektronikával is nagyot léptek előre, mert sokkal kevésbé akar egykerekezni a motor, így korábban rá tud nyúlni a gázra a kigyorsításon.

„Nem hatalmas fejlődések ezek, de a 2011-es modell kevésbé akar egykerékre állni, így több gázt adhatok a kanyarokban, amitől a kanyarsebességünk is jobb lesz.Még ki kell próbálnunk egy új vázat, egy másik motort, néhány elektronikát és pár gumit is, szóval van munka. A köridők miatt nem aggódom.” – szól a spanyol magabiztos nyilatkozata a nap végén. A változásokkal nem csak ő, de csapattársa, Ben Spies is elégedett, aki egy kisebb esés miatt a legkevesebb megtett kör ellenére is az ötödik helyen végzett a tabellán.

Őt követi az egyetlen Suzukit hajtó Alvaro Bautista, majd Hiroshi Aoyama következik – kiváló helyek ezek a buzgó ifjúságnak –, majd Dovizioso és Edwards után találkozunk csak a mezőny leggyorsabb Ducatijával, ami nem Rossié: Randy de Puniet két tizeddel veri a kilencszeres világbajnokot.

Utóbbi továbbra sincs jól. Már korábban jelezte, hogy a maláj tesztre biztosan nem épül fel az operált válla: saját elmondása szerint nagyjából hatvan százalékos lehet most az érintett ízület. Nem is ment sokat egyhuzamban – jellemzően három-négyfordulós etapokkal teljesítette a második legkevesebbnek számító harminc rundóját –, hamar kimegy az erő a kezéből, és beköltözik a helyére a fájdalom, mondja.

Mindezek ellenére még a tizenkettedik hellyel is elégedett. „Minden okés... kivéve a vállam. Ez egy elég kemény operáció volt, további időre van szükségem, hogy teljesen felépüljek. Az orvosaim szerint már a tavalyi ausztrál nagydíjon sem szabadott volna elindulnom, ha erre a tesztre száz százalékosan akartam volna érkezni – de akkor fontosabb volt, hogy befejezzem a világbajnokságot.”

„Még nem próbáltuk ki az új villát, de néhány egyéb változtatással már most sokkal jobban kontrollálható a motor eleje, mint novemberben, Valenciában. Az egykerekezési hajlama szintén csökkent, így intenzívebben tudok gyorsítani, szóval mindenben sikerült javulni. A Desmosedici DNS-ét nem kell megváltoztatnunk, csak ki kell javítani a hibáit. Persze még nagyon sok munka van hátra, ráadásul elég kevés, 30-40 kör áll rendelkezésemre naponta. Holnap legalább 150 új dolgot ki kell próbálnunk.” – mondta Rossi a nap végén. Nicky Hayden kevésbé volt derűlátó tizenharmadik helyével, bár a motoron eszközölt fejlesztésekkel ő is elégedett.

A teszt szerdán folytatódik.

Sepang teszt, első napi eredmények:

1. Casey Stoner AUS Repsol Honda Team 2:01.574 (52 kör)

2. Jorge Lorenzo ESP Yamaha Factory Racing 2:01.977 (44 kör)

3. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda Team 2:02.024 (61 kör)

4. Marco Simoncelli ITA San Carlo Honda Gresini 2:02.295 (52 kör)

5. Ben Spies USA Yamaha Factory Racing 2:02.332 (29 kör)

6. Alvaro Bautista ESP Rizla Suzuki MotoGP 2:02.422 (65 kör)

7. Hiroshi Aoyama JPN San Carlo Honda Gresini 2:02.483 (65 kör)

8. Andrea Dovizioso ITA Repsol Honda Team 2:02.507 (57 kör)

9. Colin Edwards USA Monster Yamaha Tech 3 2:02.514 (60 kör)

10. Randy de Puniet FRA Pramac Racing Team 2:03.152 (63 kör)

11. Kosuke Akiyoshi JPN Honda Test Rider 2:03.224 (49 kör)

12. Valentino Rossi ITA Ducati Team 2:03.365 (30 kör)

13. Nicky Hayden USA Ducati Team 2:03.508 (65 kör)

14. Loris Capirossi ITA Pramac Racing Team 2:03.695 (63 kör)

15. Hector Barbera ESP Aspar Team 2:03.767 (59 kör)

16. Cal Crutchlow GBR Monster Yamaha Tech 3 2:04.009 (62 kör)

17. Toni Elias ESP LCR Honda MotoGP 2:04.238 (64 kör)

18. Karel Abraham CZE Cardion AB Motoracing 2:04.470 (52 kör)

19. Bike #T1 JPN Yamaha Test Rider 2:04.717 (58 kör)

20. Bike #T2 JPN Yamaha test Rider 2:05.235 (48 kör)