2011.03.28. 18:38

Pokolian bánhatja, aki nem nézte a kiváló Superbike futamokat a hétvégén. Hiába futtatják annyit a MotoGP-t, Rossi hiába békategóriázza le a sorozatot: előzésből, lökdösődésből, pozícióharcból annyi volt a két verseny alatt, mint a királykategóriában egy teljes szezonban.

610x

Két versenyhétvége után korai lenne messzemenő következtetéseket levonni: a bukik és óvatosan játszanak a szorzókkal, de ha valami körvonalat kell a dolgok mögé látni, akkor mondhatjuk, hogy Biaggi dominanciája kihűlőben van. Ettől persze nyerhet ő még világbajnokságot, akár a mostanit is, de a tavalyi kiemelkedő zsenialitás nem érződik az olaszon: sokat rontott, a második versenyen boxáthajtásos büntetést kapott, amit – állítólag – nem vett észre, diszkvalifikálták. Persze semmi nincs veszve, de ezen hibák mögött hatalmas lehetőségek nyílnak meg – a többieknek. Márpedig aki látta, hogy ment Marco Melandri vasárnap, annak egy másodpercig sem kérdéses: ezek ülni tudnának a győzelemért.

Első verseny

Valami pocsék ritmusban kezdte Checa az első versenyt, győzelme már az első néhány kanyarban elúszott – mint utóbb kiderült, a hátsó gumi tapadását nem érezte a veterán spanyol, amit sikerült kiküszöbölniük a második etapra –, kettesével előzték meg minden kanyarban, végül a tízedik hely környékén landolt. Épp olyan emberek mellett, mint az akkor még gyengélkedő Melandri, vagy a szintén hibák sorozatát elkövető Biaggi.

1

A Leon Haslam vezette élbolyt Camier és Haga üldözte ekkor az Apriliákon, de hamar megérkezett mögéjük Jakub Smrz. Tom Sykes is igen ügyesen mozgott a Kawasakival fél távig – volt, hogy a dobogóért csatázott – aztán pár körrel a vége előtt kicsit megrottyantotta a motort, amikor túl gyorsan érkezett meg a sikánba.

Smrz a körök harmadánál gyújtotta be a rakétákat: gyorsan átgyalogolt mindenkin, aztán elkezdte szórni a repülőköröket. Élete első futamgyőzelme lehetett volna a tegnapi, ha Marco Melandri meg nem érzi az R1-be rejtett tartalékokat. Az olasz a hátsó traktusból verekedte át magát a darálón, a saját tempója pedig bőven volt annyira jó, hogy hat kör alatt elolvassza az akkor már tapadási gondokkal küszködő Smrz sok másodperces előnyét.

3

Bár nem a győzelemért, de legalább ekkora hajrát nyomott le a végén Carlos Checa, aki az utolsó pillanatokig nyomást gyakorolt Haslamre, aztán az utolsó utáni pillanatban – nagyjából két kanyarral a vége előtt – megelőzte a britet.

Az első futam előzésektől mentes percei sem teltek eseménytelenül: Maxime Berger Ducatijából az egyik kanyar kigyorsításán nemes egyszerűséggel eltávozott a hátsó kerék. A francia persze nagyot bukott, de nem lett komolyabb baja – állítólag nem emberi mulasztás okozta a balesetet, hanem a felni volt gyártási hibás.

Második verseny

Sokkal prózaibb volt a második felvonás: egy lehengerlő, kicsit módosított beállításokkal futó Carlos Checával, egy szintén bravúrosan gyors, de a spanyollal ezúttal nem bíró második Marco Melandrival. Leon Camier is szépen küzdött a bronzért, Haslamnek ezúttal (is) be kellett érnie a negyedik pozícióval.

Checát olyannyira nem tudták zavarba hozni, hogy gyakorlatilag egy sima versenyszimulációval, huszonhárom hibátlan, ám de nagyon magányos körrel bezsebelte a huszonöt pontot – idén harmadszorra, amivel egyre kellemetlenebb helyzetbe hozza a címvédő Max Biaggit. Az olasz második versenye sem sikerült túl fényesen: kiugrott a rajtnál, nem töltötte le a boxáthajtásos büntetést, úgyhogy a szabályoknak megfelelően ki is zárták a versenyből.

2

Biaggi volt egyébként a brit hétvége legnagyobb vesztese. A versenyek még csak el sem kezdődtek, de Mad-Max máris bezsebelt egy párezer eurós büntetést, amikor a kvalifikáció után felpofozta Marco Melandrit, amiért az – állítólag – feltartotta őt a gyors körében. Az első versenyről mindössze a hetediknek járó pontokat tudta iszonyatos küzdelmek, és még akkora hibák árán hazahozni, a másodikon pedig a táv negyedénél kiintették. Bárhogy is sikerüljön Biagginak a 2011-es szezon, innen nehéz lesz felkapaszkodni.

A Supersportban Luca Scassa nyert. Magyar szempontból sikeres volt a hétvége, hiszen Németh Balázs a 20-ik pozícióból rajtolva, Pawel Szkopekkel hatalmasakat csatázva végül a 14-ik helyre hozta be a Honda CBR600RR-t. Tóth Imre pontszerzése ezúttal elmaradt: a 22-ik helyről balszerencsésen rajtolt a fiú, ezt a hátrányt nem tudta ledolgozni az utolsó körökig.

WSBK 2011, Donington Park I., eredmények:

1. Marco Melandri ITA Yamaha WSBK YZF R1

2. Jakub Smrz CZE Effenbert Liberty Ducati 1098R +2.455

3. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1098R +5.839

4. Leon Haslam GBR BMW Motorrad S1000RR +6.176

5. Jonathan Rea GBR Castrol Honda CBR1000RR +9.039

6. Noriyuki Haga JPN PATA Aprilia RSV-4 +9.215

7. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +9.960

8. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +14.860

9. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +14.877

10. Joan Lascorz ESP Kawasaki Racing ZX-10R +16.182

11. Sylvain Guintoli FRA Effenbert Liberty Ducati 1098R +25.820

12. Ruben Xaus ESP Castrol Honda CBR1000RR +28.278

13. Ayrton Badovini ITA BMW Italia S1000RR +31.869

14. Roberto Rolfo ITA Pedercini Kawasaki ZX-10R +40.015

15. Mark Aitchison AUS Pedercini Kawasaki ZX-10R +1min 00.126

Nem értek célba:

16. Tom Sykes GBR Kawasaki RTS ZX-10R

17. Michel Fabrizio ITA Suzuki Alstare GSX-R1000

18. Maxime Berger FRA Supersonic Ducati 1098R

19. Eugene Laverty IRL Yamaha WSBK YZF R1

WSBK 2011, Donington Park II., eredmények:

1. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1098R

2. Marco Melandri ITA Yamaha WSBK YZF R1 +3.397

3. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +5.902

4. Leon Haslam GBR BMW Motorrad S1000RR +13.842

5. Joan Lascorz ESP Kawasaki Racing ZX-10R +14.253

6. Jonathan Rea GBR Castrol Honda CBR1000RR +19.413

7. Michel Fabrizio ITA Suzuki Alstare GSX-R1000 +20.278

8. Jakub Smrz CZE Effenbert Liberty Ducati 1098R +21.160

9. Ayrton Badovini ITA BMW Italia S1000RR +24.298

10. Ruben Xaus ESP Castrol Honda CBR1000RR +24.907

11. Sylvain Guintoli FRA Effenbert Liberty Ducati 1098R +32.440

12. Tom Sykes GBR Kawasaki RTS ZX-10R +32.679

13. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +34.070

14. Eugene Laverty IRL Yamaha WSBK YZF R1 +36.418

15. Roberto Rolfo ITA Pedercini Kawasaki ZX-10R +44.037

16. Mark Aitchison AUS Pedercini Kawasaki ZX-10R +52.412

17. Noriyuki Haga JPN PATA Aprilia RSV-4 +56.634

Nem értek célba:

18. Maxime Berger FRA Supersonic Ducati 1098R

Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4