Marquez ellen csak a kötél segít

2014.05.11. 10:25
Jerez is megvolt, nem kicsit, nagyon. A MotoGP negyedik versenye után sem lettünk sokkal okosabbak, azt viszont tudjuk: Marquez verhetetlen.

Volt nézőrekord, meg Lorenzo szülinapja, az ünneplés azonban elmaradt, a negyedik hely édeskevés. A spanyol futam messze földön híres, legendás sárga virágairól, mely remek háttérként szolgál a fotósoknak, élvezték is rendesen. Izgalom, hát az izgalom, majd egyszer talán máskor. Az első néhány kör külső szemlélőként aktívan telt, sőt élvezetes volt, de ha a száraz statisztikát nézzük, Marquez már az ötödik körben egy másodperccel vezetett Rossi előtt. Pedig a veterán olasz még támadta is, és alaposan odatette magát, bízva abban, hogy talán kizökkentheti ritmusából néhány másodpercre a címvédőt. A buli ugyan nem jött be, de legalább megpróbálta.

Nemrég Kevin Schwantz nyilatkozta: „Ha valaki meg akarja verni versenyben, mindenképp keményen kell fellépnie vele szemben, a trükkök teljes tárházának igénybevételével.” Ez így van, a probléma csak abban leledzik, hogy Marquez ellen könyökléssel senki nem megy semmire, esetleg lasszót lehetne utána hajítani, s befogni, mint a vadlovakat.

Miután az ifjú hondás meglépett, Lorenzo megpróbált felzárkózni csapattársára, ehelyett azonban lelassult, és a huszonegyedik körben még Pedrosa is megelőzte, s végleg elrontotta a mallorcai jubileumi hétvégéjét, aki születésnapján túl kétszázadik versenyét is ünnepelte volna.

A végtelen unalomtól mindössze az mentette meg a nézőket, hogy Rossinak és Pedrosának valószínűleg kiírták prémiumfeladatba, hogy az utolsó hat körre generáljanak némi izgalmat. Egy ideig úgy tűnt, az olasz gumija végleg elfogyott, Pedrosának sikerült megközelítenie néhány tizedre, de az összekapta magát, és végül magabiztosan megőrizte a második helyet.

Míg Rossi elől kemény keverékkel motorozott, addig a többiek közepessel, ezúttal még Marquez is. Lorenzo elől közepes, hátul viszont kemény keveréket használt, sokak szerint ezen úszott el versenye. Rossi gumiválasztása jobbnak bizonyult a verseny második szakaszát tekintve. Magyarázkodás ide-oda, a 2010-es Maláj Nagydíj után először verte meg csapattársát tiszta körülmények között, s ez érdekes tényt vethet fel a jövőre nézve is.

Ha jobban belegondolunk fenomenális, hogy a harmincöt éves legenda, mikor már majdnem mindenki leírta, képes volt visszatérni közel arra a szintre, amelyről 2010-ben távozott a csapattól. S ha így folytatja, egyértelműen visszahódíthatja az egyes számú pilóta szerepét is. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy megjött Marquez, aki ellen nincs orvosság. Egy kilencszeres világbajnok szemszögéből talán ez nem számít világraszóló tragédiának, de annak a Lorenzónak, akit néhány éve még verhetetlennek kiáltottak ki, már annál inkább.

A hétvége legnagyobb meglepetését, mely a legtöbb találgatást is szülte, az okozta, hogy a Bridgestone bejelentette: 2016-tól kivonulnak a MotoGP-ből, többé nem szállítanak gumikat. Így hét év után ismét új abroncsokkal kell megbarátkozniuk a versenyzőknek és a mérnököknek. A döntés mindenképp érdekes, a japán gyár sikeres periódust tudhat maga mögött. 2007-ben, amikor Stoner sorra nyerte Bridgestone-okkal a versenyeket, már-már vágy tárgyát képezték a Michelinnel motorozó pilóták körében. Valentino Rossi volt az első, aki felborította a csapatrendet, és átszerződött a japánokhoz, míg az akkor újonc csapattárs Lorenzo, maradt a franciáknál. Rossi rögtön az átigazolás évében világbajnok lett, s azt követően még egyszer, bár 2009-től már életbe lépett az egygumis szabály, akkortól minden motor Bridgestone-nal futott.

A gyár irgalmatlan mennyiségű energiát, és pénzt ölt a Gyorsasági Motorkerékpáros Világbajnokságba. Ékes versenyzőjük, még '96-ban az a Masao Azuma volt, aki ma a fejlesztési részleg főmérnöke és versenyről versenyre kíséri a cirkuszt. Azuma kizárólag a 125-ös kategóriában ment hat szezont Bridgestone gumikkal. Némi túlzással talán ő volt a gyár versenyzői nagykövete, aki szinte karrierjét áldozta a gumik fejlesztésére. Néha meglepő előnnyel nyerte a futamokat, melyet sok szakértő a gumik rendkívüli képességeinek tulajdonított, máskor azonban pont az abroncs hullámzó teljesítménye miatt veszített el fontos versenyeket.

A Bridgestone mindenesetre meghálálta ex-versenyzője rendkívüli hűségét, és a versenyrészleg csúcsára emelte. Hasonlóképpen csábították magukhoz a németek két egykori reménységét, Steve Jenknert és Klaus Nöhlest is.

A váltás mindig nehéz, különösen egy olyan technikai sport esetében, ahol egyetlen gumibeszállító van, aki heroikus munkával elérte az évek folyamán, hogy ezek a kétszázhatvan lóerős szörnyek valahogy a földön maradjanak. A pályázat beadási határideje ez év május 22., és bárki is legyen, aki benyújtja majd paksamétáját, mindenképp a bátrak táborába sorolható.

MotoGP Jerez 2014
Végeredmény
1. Marc Marquez SPA Repsol Honda Team
2. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP
3. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
4. Jorge Lorenzo SPA Movistar Yamaha MotoGP
5. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
6. Alvaro Bautista SPA GO&FUN Honda Gresini
7. Aleix Espargaro SPA NGM Forward Racing
8. Bradley Smith GBR Monster Yamaha Tech3