Rossi kétszázadszor a dobogón

2015.05.05. 08:13

Lorenzo visszatért, komoly felnőtt vált belőle, a tóba ugrás elmaradt. S míg Rossi a biztos harmadik helyet választotta, Marquez bármennyire is akart, ezúttal sem győzött.

MotoGP-t nézni menő dolog, legfőképpen azért, mert olyan fickókat láthatunk nyerni, mint Jorge Lorenzo. A spanyol egy viszonylag hosszabb, nyeretlen sorozatát szakította meg vasárnap úgy, hogy a szezon első európai versenyén diadalmaskodott a számára hazai pályának számító Jerez de la Fronterában.

Utolsó győzelmét még a tavalyi évben, Japánban szerezte, azóta pedig eltelt kétszázhárom keserves nap. Mert egy valami egészen biztos, Lorenzo nem így tervezte a szezonkezdést. Míg Katarban a sisakja hátráltatta, az Egyesült Államokban betegen állt rajthoz, Argentínában pedig gumiproblémái voltak. Jerezben végre összejöttek a dolgok, és bebizonyította, nem szabad leírni. Még mindig a világ egyik legjobb motorversenyzője, és ugyanúgy, mint Rossi, vagy Marquez, ő is a világbajnoki címért hajt, melyre a hétvégi győzelmét látva, akár még esélye is lehet, hiszen a huszonöt pontnak köszönhetően már a tabellán is összetett harmadik.

Tény, hogy 2010 és 2012 MotoGP világbajnokának sokkal inkább fekszik, ha egyedül, senkitől sem zavartatva száll madár módjára a pályán, és kevésbé preferálja a test-test elleni küzdelmet, viszont ha kellően gyors, emiatt nem is kell aggódnia, a nyomába sem érhetnek.

A győzelem számára szinte születésnapi ajándék volt, a futam után hétfőn ünnepelte a huszonnyolcadikat, ezért többen megkérdezték tőle: a levezetőkörben, győzelmi mámor közepette miért nem ugrott ismét a pályán található tóba? – mint ahogy tette ezt 2010-ben is. A balga gyermek viszont komoly felnőtté vált, így egy fél mosollyal elintézte a dolgot, majd elmagyarázta, ami régen poén volt, már nem biztos, hogy ma is az, és néhány kérdésben már ő is másként látja a világot.

Lorenzo korábban is híres volt arról, hogy a siker érdekében aszkéta életmódot folytat. Jó példa erre, hogy az amúgy is vékony, atléta képességekkel bíró sportoló a télen további öt kilót fogyott csak azért, mert úgy érezte, erre van szüksége, ha ismét világbajnok akar lenni. Döbbenetes akaraterőre, példamutató hozzáállásra, és irgalmatlan küzdőszellemre lehetett szüksége, legfőképpen akkor, amikor az év elején, még a legnagyobb erőfeszítések árán sem jöttek az eredmények.

Viszont az élet néha kegyes, és a befektetett munka meghozza gyümölcsét. Lorenzo húsz másodperccel gyorsabban teljesítette a versenytávot, és adta át ezzel Casey Stoner rekordját a múltnak. Bámulatos eredmény, valami egészen elképesztő.

Marc Marquez nem magyarázkodott, bár Argentína után ujját törte dirt-track edzés közben, egy szóval sem említette, hogy emiatt nem sikerült az első hely. Mindössze annyit jegyzett meg, hogy miközben az ujját kímélte, sokkal több munkát végzett a kezével, és a verseny közben nála is jelentkeztek a Pedrosa távolmaradását okozó arm-pump problémák, de közel sem annyira súlyosan, így elegendő volt visszavennie kicsit a megerőltetésből, és minden helyreállt.

Marquez egyébként nem tűnt boldognak, győzni jött, melyre esélye sem volt, így talán most döbbent rá igazán, mennyire hiányzik az argentínai bukott futam. Megkopott egyeduralma zavarba ejtő, és csak kapkodjuk fejünket, ha eszünkbe jut a tavalyi évben felépített megkérdőjelezhetetlen dominanciája. Kissé elanyátlanodva kicsúszott Marquez száján, hogy őszintén reméli, Pedrosa (a spanyolt már a hétvégi futamra várták, azonban visszamondta az indulást, mert tovább tart a műtét utáni regenerálódás, mint azt előre jelezték.) végre mihamarabb visszatér a pályára, mert kimondatlanul is, de úgy tűnik, elkélne számára némi segítség. Az újságírók szinte vércseként csaptak le az elejtett félmondatra, és rögtön nekiszegezték a kérdést: miért nem hozzák vissza Stonert? – hátha többet segíthetne. Marquez erre már teljesen zavarba jött, és csapatérdekekről, valamint arról beszélt, hogy igazából kicsit sem számít, ki a csapattársa, ő tudja a dolgát, és nem foglalkozik külső tényezőkkel.

A verseny során Rossi ugyan megpróbálta utolérni Marquezt, egy idő után túl rizikósnak érezte a vállalkozást, ezért nem forszírozta a dolgot, és beérte egy biztos harmadik hellyel, megszerezve így kétszázadik dobogós helyezését, és megerősítette vezető pozícióját az összetettben.

A már-már dobogós helyre bérletet vásárolt ducatis versenyzők a hétvégén nem brillíroztak, Dovizioso még a futam elején hibázott, ezért a kilencedik helyért is vért kellett izzadnia, míg csapattársa Iannone ugyan az első sorból indult, csak hatodikként ért célba.

Következő állomás két hét múlva Le Mans.

MotoGP Jerez 2015
Végeredmény
1. Jorge Lorenzo SPA Movistar Yamaha MotoGP
2. Marc Marquez SPA Repsol Honda Team
3. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP
4. Cal Crutchlow GBR CWM LCR Honda
5. Pol Espargaro SPA Monster Yamaha Tech3
6. Andrea Iannone ITA Ducati Team
7. Aleix Espargaro SPA Team Suzuki Ecstar
8. Bradley Smith GBR Monster Yamaha Tech3