Eddig három halálos áldozat

Helyszíni jelentés: Man TT

2017.06.08. 17:14

Az idei Man TT ismét tragikus, az eső szakad, a programok tolódnak, az edzések elmaradnak, a versenyeket sűrítik. Az angolok ugyan próbálják hidegvérrel kezelni a helyzetet, de egyre feszültebbek. Valami nagyon akadozik idén.

„Láttad ezt valahol leírva, megjelent ez valahol?!” – kelt ki magából Michael Dunlop, amikor arról faggattam, van-e igazságtartalma annak a pletykának, hogy az új Suzukit visszacseréli a tavalyi BMW-ére. Az előző nap a paddockban hallott pletykának, mely szerint 2015-höz hasonlóan – akkor az új R1 Yamahát engedte el, és hozatta át komppal előző évi BMW-jét – hagyja a Suzukival való kísérletezgetést, és inkább tavalyi, jól bevált S 1000 RR-rel indul a hátralevő futamokon.

Néhány másodperccel később már némileg nyugodtabb hangon elmondta, a két esetnek semmi köze egymáshoz, ott leginkább a csapattal voltak gondok, itt viszont az a Hawk Racing felel a motorokért, akiknek köszönheti sikerei egy részét, így továbbra is keményen dolgoznak, és esze ágában nincs motort cserélni, még akkor sem, ha nem jönnek a várva várt eredmények. Elmondása szerint badarság lett volna azt hinni, hogy rögtön összeáll minden, de azért nem adja fel, bízik egy jó eredményben. A GSX-R-rel amúgy az utolsó hivatalos edzésen verhetetlennek tűnt.

Dunlop a hatszázasok futamát megnyerte, de a nagymotorokkal eddig nem volt szerencséje. A Superbike versenyt vezető helyről adta fel motorhiba miatt, futóművese elmondása alapján csapkodott és dühöngött. A Superstock futamot ugyan befejezte, de csak a hatodik helyen ért célba, annak ellenére is, hogy rendkívül agresszív stílusára rátett még két lapáttal, a Suzuki minden körben félelmetesen ágaskodott Rhencullen dobbantóján. Annyit még sikerült megtudnunk, hogy a Superbike motorra fejlesztett Yoshimura lengővillák helyett valószínűleg egy módosított gyárival fog motorozni, mert egyszerűen jobban passzol az utcai pályához, mint egy tűhegyesre finomítható rövidpályás futómű.

A tavalyi évben egymással igencsak összeszólalkozó Dunlop és Hutchinson igyekszik tudomást sem venni egymásról, mindketten teszik a dolgukat. Míg Dunlop gyengélkedik az ezresek mezőnyében, Hutchinson szárnyal. A 2015-ös nagy visszatérés óta – amikor három futamot nyert zsinórban – igazából csak egy Superbike motorral aratott győzelem hiányzott neki.

Ez 2016-ban sem sikerült, idén viszont jött, látott, és győzött, a Tyco pedig mindent megtett azért, hogy nyertes motort varázsoljon alá. Hutchinson állítása szerint rendkívül fontos szerepet játszott a Superbike győzelemben, hogy az abroncsokat Metzelerről Dunlopra cserélték. Majd következett a szerdai Superstock futam, ahol Hutchinson ismét tarolt.

A hatszázasok versenye viszont nem adta ki neki, az új Yamaha R6-tal akadtak még finomhangolási problémák, de nem kesergett, azt állította, megoldották a problémát, a második futamot újult erővel kezdi meg. Egyszerűsítve az idei TT eddigi alakulását egyértelmű, hogy ismét Hutchinson és Dunlop dominál, a kérdés már csak az, ki nyeri a rendezvény fő attrakcióját, a kékszalagos Senior futamot.

Az utánuk következők sorrendje tartogathat még meglepetéseket. Nagy trükkök nincsenek, azon versenyzők állhatnak dobogóra, akik évek óta szépen fejlődtek, csak a nagy cápák elhappolták a dobogót érő helyeket. A hatszázasok között nagy változás nem volt, az ezresek mezőnyében viszont alaposan átrendeződött a sorrend, miután Dunlop nem találja a közös nevezőt a Suzukival, McGuinness sérülés miatt nem indul, Guy Martin pedig szenved. A kawasakis James Hilliernek sem sikerült előre lépnie, a másik dobogóra esélyes, Lee Johnston pedig bukott az edzéseken, jelenleg kórházban ápolják.

A Superbike mezőnyben az évek óta nagyon ígéretes Peter Hickman csapott le az egyik dobogós helyre, míg a másikra Dean Harrison, akit szintén őstehetségnek tartanak a szakemberek. A Superstock futamon Hickman ismét odatette magát, rajta kívül a helyi Dan Kneen harmadik helyének is örülhettek, aki élete első dobogóját szerezte a TT-n.

Sajnos nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy az idei TT kissé kaotikus. A szervezők csodásan végzik a munkájukat, hiba egy szál sem, viszont az időjárás folytatja a múlt héten megkezdett ámokfutását. A jelenlegi állapotot érzékeltetve, szerda este tizenegykor, amikor ez a cikk készült, ismét szakadt az eső, és nagy valószínűséggel csütörtökön megmarad az állapot. Az időjárás pedig továbbra is annyira szeszélyes, mint egy olasz kétütemű. A rendezvény nagyjából három versenynyi csúszásban van az eredeti tervhez képest, és úgy tűnik, ez csak tovább fog halmozódni.

Az esetleges tartalék napnak kijelölt szombatra ismét heves esőzéseket mutat az előrejelzés. Ezek után persze kérdéses, miként döntenek a rendezők. A szerda esti extra edzés két körét pedig egy körre redukálták a hegyen történt baleset miatt. Edzeni márpedig kellene, így is alig mentek a motorokkal. Talán felmerül a kérdés, mennyire biztonságos (már amennyire beszélhetünk bármilyen biztonságról ezen a rendezvényen) ilyen minimális edzési lehetőségeket követően motorra ülni a világ legveszélyesebb motorversenyén.

Az idei TT alakulása egyébként is roppant szomorú. Még a vasárnapi futamon bukott Davey Lambert, aki kedd este belehalt sérüléseibe. A szerdai napon történt, újabb tragédiákba viszont végérvényesen beleborzongott mindenki. Először a Superstock versenyen, a holland Jochem van den Hoek szenvedett halálos balesetet, majd délután a népszerű ír versenyző, Alan Bonner bukott a hegyen, sérüléseibe belehalt. Az edzést emiatt kellett megszakítani. Huszonnégy óra alatt három versenyző leveszítése feldolgozhatatlan.

Okoskodni teljesen felesleges, de abban biztos vagyok, az edzések redukálása egy viszonylag új versenyzőt igencsak hátráltat abban, hogy valamilyen szinten felépítse magában a pályát, a tempóját, majd a kettőt elhelyezze egy térben.

Lambert balesetét követően egyébként számon kérték a rendezvény biztonsági főnökét, Gary Thompsont, miért nem állíttatta le a futamot azonnal. Thompson arra hivatkozott, hogy a pályát sikerült időben letakarítani, a versenyzők pedig fegyelmezetten elhaladtak a baleset helyszínén, indokolatlan döntés lett volna részéről.

Zárásként pedig tudom, Guy Martin nélkül nem születhet beszámoló. Nos, a várva várt visszatérés ugyan megtörtént, de sokan úgy vélik, nem azt a Guy Martint látják versenyezni, akit néhány évvel ezelőtt. Guy számára külön embert próbáló már az is, hogy újra felépítse a tempóját, az egy év kihagyás állítólag nagyon megtépázta a sebességét, és sokan tudni vélik, hogy McGuinness műszaki hibás balesetét követően minden bizalmát elveszítette a motorral kapcsolatban.

A Superbike futamon történtek talán további éket vertek Martin és a csapat közé. Az angol nagy tempónál bukott, és azonnal váltóhibára panaszkodott. Állítása alapján a motor váltója visszaváltásnál megakadt, emiatt kapcsolt lyukat, és bukott. Testét jelenleg horzsolások és zúzódások borítják, a motorral szemben pedig komoly kritikát fogalmazott meg. Csapatfőnöke nem sokkal később bejelentette: a telemetriai adatokat vizsgálva megállapították, versenyzői hiba történt, Martin valamit elrontott.

Végeredmények eddig

Superbike

Supersport 1. futam

Oldalkocsi 1. Futam

Superstock

Lightweight