Nem is féregség, egyenesen gyilkossági kísérlet volt, amit a Moto2-ben láttunk

2018.09.10. 12:07

Elég sokat elmond, hogy a MotoGP versenyzői szerint egész életre el kéne tiltani Fenatit a motorozástól.

A hétvégi San Marino GP-n Romano Fenati megdöntötte a tahósági világrekordot, mármint megjavította saját korábbi csúcsteljesítményét. Ezúttal ráadásul nem szimplán paraszt volt, hanem életveszélyes szituációt teremtett azzal, hogy 200-as tempónál átnyúlt Stefano Manzi motorjára, és behúzta annak első fékjét. A dolog hátterében az állt, hogy korábban Manzi lökte ki sóderágyba Fenatit, aki jó ötletnek tartotta ezt a fajta bosszút. Fenatit egyből kiintették fekete zászlóval, és kétfutamos letiltást kapott, míg Manzit felelőtlen motorozásért hat hellyel hátrébb sorolják a következő futam rajtjánál.

Fenati korábban is bizonyította már, hogy nincs nála nagyobb idegbeteg suttyó a gyorsasági világbajnokságon: volt, hogy ellenfelét rúgdosta és a kormányra átnyúlva állította le rajt előtt a motorját, illetve sikerült olyan ordenáré módon viselkednie a szerelőjével, hogy Valentino Rossi kitette a Sky VR46 csapatból.

A verseny után Cal Crutchlow úgy nyilatkozott, hogy Fenatinak soha többet nem szabadna motorversenyen indulnia. "A csapatának azonnal ki kellett volna rúgnia, ilyet nem lehet tenni egy másik motorversenyzővel, így is elég veszélyes ez az egész" - mondta az angol, amire a sajtótájékoztatón a jelenlévők tapsolni kezdtek.

fenati.gif

Márquez visszafogottabban fogalmazott, szerinte a versenyigazgatóságnak olyan büntetést kell hoznia, ami után soha többé eszébe sem jutna senkinek hasonló.

Fenati mozdulata sokak szerint konkrétan gyilkossági kísérlet volt, Manzi telemetriájából tisztán kiderül, hogy 200-as tempónál Fenati olyan erővel húzta be neki az első féket, ami egy normál féktávnál alkamazott nyomás kb. duplája. Ez pedig nagyon egyértelműen szándékos károkozás, nincs rá épeszű magyarázat.

A gyilkossági kísérletet, mint kifejezést azért érdemes ízlelgetni, mert ez az eset más kategória, mint meglökni valakit vagy rajtnál leállítani a motorját. Itt tényleg nagyon szándékosan próbált veszélyeztetni, ami azért érdekes eset, mert hiába versenypálya, a külvilág törvényei ugyanúgy érvényesek ott is, a törvény nem szűnik meg a belengetett zöld zászlóval.

Bár a MotoGP történetéből nem tudok példát arra, hogy büntetőügy lett volna a pályán történtek miatt, de jégkorongban volt erre precedens: 2000-ben az NHL-ben a Vancouver Canucks és a Boston Bruins meccsén annyira felhergelődtek a játékosok, hogy Marty McSorley kétkézre fogta az ütőjét, és lecsapta vele Donald Brasheart - Brashear hármas szintű agyrázkódást kapott, amely emlékezetkiesést okozott nála, McSorley-t pedig fegyveres támadásban bűnösnek találták - az NHL egy évre felfüggesztette, de valójában soha többé nem lépett pályára.

Crutchlow és Márquez nyilatkozata azért aratott nagy sikert, mert a kettő együtt megoldást jelentene a Fenati-problémára, vagyis hogy van egy versenyző, aki sorozatban követi el az Arany Féregség Díjas húzásokat, ráadásul a büntetések ellenére egyre súlyosabbakat.

Felmerül a kérdés, hogy ennyi görénység után hogyan lehet még mindig versenyzői licensze a 22 éves olasz pilótának? Ez ugyanis az a szint, amit egyszerűen nem szabadna letudni annyival, hogy forrófejű vagy éretlen. A jelenlegi eset után teljesen jogos, hogy a pályán senki nem lehet nyugodt, míg Fenati is ott van.

A FIM-nél talán azért nem tiltják el örökre, mert megvárják, míg Fenati maga zárja be az összes kaput azzal, hogy folyamatos balhéival elriasztja a szponzorokat és a csapatokat. Fenati pedig nagyon jó úton halad afelé, hogy motor és támogató nélkül maradjon: bár 2019-re már megvan a szerződése az MV Agustával és a Forward Racinggel, az MV Agusta vezérigazgatója megígérte, hogy mindent megtesz, hogy felmondják a szerződéseket Fenatival. Erre minden okuk megvan: 2019-ben Fenati csapattársa éppen Stefano Manzi lenne.