MotoGP: Valencia

Nekem viszont három meghatározó élményem van vele kapcsolatban: amikor tizenhat évesen rugdalja a Derbit sóderágyban, a csapat pedig fogja a fejét, hogy ilyet nem szabad, majd amikor kettőötvenben a kerítésbe kapaszkodva néztem tátott szájjal Brünnben, és úgy motorozott mint két isten, majd 2015-ben, miután megnyerte a világbajnoki címet, egyedül sétált másnap a valenciai teszten a boxutcában, és a kutya sem törődött vele. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor tiszta szívből sajnálni kezdtem. Ezt senki nem érdemli, főleg nem egy ötszörös világbajnok, csak azért, mert a nép akarata ellenére nyert. Lorenzót sokan bántották, még többen kritizálták, de a legfőbb problémája mindenkinek az volt vele, legalábbis úgy vélem, hogy nagy szerepet játszott a Rossi-éra gyengítésében. Ettől függetlenül egy zseniális versenyző volt, függetlenül attól, hogy szimpatikusnak tartottuk, vagy sem. Perfekcionista őrült, aki egy ideig mindenre képes volt a győzelemért, és abban is egyet értek, hogy pályafutását javarészt a Ducatinál elszenvedett bizalomhiány tépázta meg. Melynek végül egy idő előtti visszavonulás lett a vége.

Bár relatív, mit hívunk idő előttinek. Harminckét évesen öt világbajnoki címmel a zsebében sokat bizonyítania már nem kell. Assenben elszenvedett gerincsérülése pedig elég súlyos volt ahhoz, hogy a sorozatos bukások után ne kockáztasson többé. Az eset állítólag nagyban hasonlított Wayne Rainey-éhez, és az talán nem véletlen a sors részéről sem, hogy lágy stílusa miatt Lorenzót legtöbbször Rainey-hez hasonlították. Állítólag elég lett volna egy minimális ütéssel nagyobb, hogy végleg kerekesszékbe kerüljön, de szerencséje volt. Ezen a ponton érezte azt: itt a vége, de mire hazaért, még egyszer újra nekilódult.

Mentálisan viszont elfáradt, és minden bizonnyal borzongott, ami nem csoda. Hogy a visszavonuláshoz miért volt szükség Ezpeletára, nem tudni, és mindentől függetlenül érdekesnek tartom, miként avatkozhat bele egy jogtulajdonos hasonló helyzetekbe, és miért kell külön kiemelni a versenyzőnek, hogy mennyire köszöni karrierjét a Dornának. Ez sajnos eléggé sportpolitika szagú volt az egészben, de tegyük félre, mert mindent összegezve aligha hallottunk még intelligensebb és józanabb beszédet. Jorge Lorenzo felnőtt korára roppant intelligens versenyző lett, és e téren is más irányba terelte a sportot.

Külön érdekesség talán, hogy a hivatalos sajtóeseményt követően a BT Sport újságírójának, Suzi Perrynek is adott egy interjút, melyben még őszintébben vallott a döntés körülményeiről. Mielőtt végleg meghozta, feltette magának a kérdést: vajon mi változna, ha nem öt, hanem hat-, esetleg hétszeres világbajnokként vonulna vissza? A saját magának adott válasz pedig az volt: semmi. Valljuk be, ez is eléggé őszinte, és nagyjából fedi a valóságot.

A legmeghatóbb és emberibb megjelenés pedig a közösségi médián keresztül érkezett, ahol Max Biaggi posztolt egy képet, és támogatásáról biztosította barátját, majd nem sokkal később a kép alá kommentelt Biaggi barátja, az egykori GP menő, Jamie Robinson, aki megkérte az olaszt, vigyázzon Lorenzóra, és támogassa őt mindenben, mert pontosan tudja, lelkileg mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a versenyzők egy visszavonulást követően, és sokszor úgy érzik, megszűnt körülöttük minden. Mindenestre köszönünk mindent Jorge Lorenzo, és bízunk benne, hogy látunk még valahol.

Viszont amiről mindenképp szót kell ejtenünk, az a pálya állapota, pontosabban fogalmazva az aszfalt hőmérséklete, ami reggelente hét fok körüli volt, tekintve, hogy a szezon három héttel később ér véget, mint amikor először Valenciába érkezett a mezőny. Más kérdés, hogy lassan a nyitány is három héttel korábbra tehető, ami persze érthető, ha Ezpeleta mester huszonkét futamos szezonokat szeretne, viszont talán érdemes lenne tartalékolni valamennyit a versenyzőkből is, mert ha így folytatja, csak veszélybe sodorja őket. Csodálatos lehet Valenciában eltölteni a finálét, de az időjárás ellen sajnos tenni nem sok mindent lehet, így talán el kellene gondolkodni a versenynaptár optimalizálásán.

Hiszen szép ez, amíg nincs nagyobb gond, viszont a Moto3-asok bukása hajmeresztő volt, majd jött a piros zászló, Foggia állapotáról pedig egészen estig nem nyilatkoztak. Szerencsére megúszta agyrázkódással, de járhatott volna sokkal rosszabbul is. A helyzet ugyanez volt a MotoGP-re is, és bár soha nem derül, hogy a bukottak maguktól is elszálltak volna, vagy sem, de az esések mennyiségéből mégis inkább arra következtetek, hogy az aszfalt hőmérséklete ehhez nagyban hozzásegített. A legparásabb pillanat talán az volt, amikor Petrucci elesett, őt követte Zarco, majd érkezett az újonc Lecuona – aki beugróként felült Oliveira motorjára, és bukásáig szenzációsan ment, készülve így a jövő szezonra – akinek motorja gyakorlatilag telibeverte a sóderágyban baktató franciát. Zarcónak eszméletlen szerencséje volt, és később lábra állt, de járhatott volna úgy is, mint nemrég Tito Rabat, aki hasonló esetből kifolyólag hónapokig lábadozott.

De rajtuk kívül bukott még Crutchlow, Morbidelli, és az utolsó körben Iannone is, ami szintén igencsak rontotta a statisztikát. Egyedül talán Lorenzo örülhetett, aki így a pontszerző tizenharmadik helyen zárhatta a versenyt.

A legbizarrabb esést mégis Pecco Bagnaiától láttuk szombaton, amikor a boxutcából kihajtva, a szervizút végén tisztázatlan körülmények között (stoppieval akart vagánykodni? Fékhiba?) átesett a kormányon, egy csuklótörés lett a vége, így a futamot is kihagyta.

Rossi ismét pocsék futamot tudhatott maga mögött, nyolcadik lett, ami azért külön szívfájdító, mert csak két ponttal maradt le honfitársa, Petrucci mögött. Apropó Petrucci. Nemrég jelent meg egy zseniális interjú Mat Oxley-tól, Davide Tardozzival, amelyben a ducatis olasz szakember egyértelműen úgy véli, hogy Petrucci problémáit nem a súlya, hanem mentális problémái okozzák, melyekre bővebben nem tért ki, valamint azt is elmondta, a vb cím titka továbbra is a V4-es motor, annak ellenére is, hogy a sornégy lágyabb.

A nyilatkozatból ezen felül arra lehet még következtetni, hogy a gyár első számú választása Petrucci helyére Jack Miller lenne, és már az idén is próbáltak megadni neki minden támogatást, amikor úgy látták, kellően megkomolyodott.

A futamot egyébként ismét Marc Márquez nyerte, amelyen talán már csodálkozni sem kell, és sikerével behúzta a Repsol Honda a csapatvilágbajnoki címet is. A második Quartararo lett, a harmadik pedig Miller, megelőzve Doviziosót. A gyári yamahás Viñales ugyan csak hatodik lett, de ez pont elég volt neki az összetettbéli harmadik helyhez.

Márquez elképesztő teljesítményén túl a legérdekesebb talán az volt, amikor a közvetítésben kielemezték, hogy a pálya leglátványosabb, tizenhármas kanyarjába miként érkezett az akkor még futamot vezető Quartararo, nyakán Márquezzel. Mindkettejük motorja keresztben csúszott, beleértve az első kereket is, a dőlésszög is hajszál pontosan megegyezett, ötven fok volt mindkettőjüknél, viszont míg a spanyol 190-nel, a francia csak 184-gyel érkezett. Bámulatos volt látni ahogy a nyolcszoros világbajnok kegyelmet nem ismerő vadállatként üldözi a franciát. Akit egyébként sokan kritizálni kezdtek a futam előtt, és szombati menőnek jellemezték, de valljuk be, hat pole pozíció és hét dobogó egy újonctól valami egészen bődületes teljesítmény, úgy, hogy a mezőnyben van Marc Márquez, és tiszta szívből remélem, sikerül neki megszerezni jövőre első futamgyőzelmét.

A közvetítés másik nagy újdonsága a versenyzőkre telepített pulzusfigyelő szenzor, amely először egyébként még 2001-ben jelent meg, amikor Rossi és Biaggi szívverését hasonlították össze, aztán egy időre kiment a divatból. Most viszont már a televízió képernyőjén is látható, és érdekes adatokat tudhatunk meg belőle. Így például azt is, hogy míg Jack Miller szívverése bőven száznyolcvan felett jár motorozás közben, addig Viñales hozzá képest hidegvérrel megy a maga százhúszas pulzusával.

A technikai részletekről sok esetben kevés szót ejtünk, de a motorok felépítése és azok pontos technikai részletei olyannyira nem ismertek, hogy találgatásokba bocsátkozni félinformációk alapján nem lenne szerencsés. Az alapdolgokat persze tudjuk, viszont eddig nagy kérdés lehetett például az is: Quartararo teljesítménye vajon azért maradt el Viñales-től, mert nem kapta meg a karbon lengővillát? Jelen verseny után ez a kérdés persze ismét irreleváns, és gyakran tapasztalom sajnos azt is, hogy sokáig, mondjuk négy-öt versenyen keresztül még egy adott csapat, és maga a versenyző is próbál bizonyos technikai nehézségekre fogni egy gyengébb teljesítményt, de látva Petrucci és a Ducati esetét, eljön az a pont, amikor simán a pilótára hárítják a felelősséget. Persze nem feltételezem, hogy a motorjával minden rendben, mégis megmagyarázhatatlan dolgok ezek.

Pont annyira, mint a szezon elején kirobbanó vita a Ducati lengővillára szerelt speciális légterelőjéről. Akkor mi egy leszorító erőt képező alkatrészre gyanakodtunk, míg a többi hazai lap szinte tojással dobált bennünket, amiért nem hittük el az olaszok állítását, hogy az bizony az abroncs hűtésére szolgál. Most, a maláj versenyen a KTM-en jelent meg hasonló légterelő elem, ahol Pol Espargaro egyértelműen tagadta, hogy a gumi hűtését szolgálná, sőt, úgy nyilatkozott, hogy a leszorító erő miatt került a motorra. Most akkor kérem döntsék el önök, hol az igazság egy hasonló helyzetben. Főleg egy olyan esetben, amikor eltelik a teljes szezon szinte anélkül, hogy egy titkos elem pontos feladatára fény derülne.

Jelen pillanatban a legnagyobb kérdés viszont továbbra is az, hogy a valenciai teszten vajon ki ülhet majd Jorge Lorenzo Hondájára. A találgatások nem szűnnek, vasárnap továbbra is Cal Crutchlow, Johann Zarco, és Alex Márquez tűnt esélyesnek, de közben szóba jött már a másik LCR versenyző, Takaaki Nakagami neve is, sőt, olyan hátborzongató pletykák jelentek meg, amelyeket már leírni is alig merek. Például, hogy Zarco csak az Avintia Ducatinál kaphatna helyet, amit saját bevallása szerint visszautasítana, de akár még Miller motorjára is felülhetne, ha a gyár kirúgná Petruccit, és az ausztrál megkapná a gyári ülést, aki viszont erről még mit sem hallott, vagy például, hogy Cal Crutchlow is visszavonul, csak még nem jelentette be.

A cikk megírásának pillanatában egyébként úgy tűnik, Alex Márquez kapja Lorenzo motorját, Zarco pedig mehet Alex helyére a Moto2-be, a Ducatinál pedig marad minden eredeti felállásban.

Lorenzót egyébként megkérdezték, mihez fog kezdeni felszabadult idejével, melyre úgy reagált: „végre lesz időm mindenre, annyit ehetek, amennyit akarok, alhatok sokat, találkozhatok a barátaimmal, és utazhatok anélkül, hogy erről bárkinek beszámolóval tartoznék.”

Ha még ezek után sem értik, miért döntött a visszavonulás mellett, nézzék meg a videót, melyen az cikk elején megidézett Wayne Rainey, huszonhat év után újra motorra ül Szuzukában, a legendás Kenny Roberts, és egykori versenyzőtársa, Eddie Lawson mellett.

MotoGP Valencia 2019
Végeredmény
1.	Marc Márquez	SPA	Repsol Honda
2.	Fabio Quartararo	FRA	Petronas Yamaha SRT
3.	Jack Miller	AUS	Pramac Racing
4.	Andrea Dovizioso	ITA	Ducati Team
5.	Alex Rins	SPA	Team Suzuki Ecstar
6.	Maverick Viñales	SPA	Monster Energy Yamaha MotoGP
7.	Joan Mir	SPA	Team Suzuki Ecstar
8.	Valentino Rossi	ITA	Monster Energy Yamaha MotoGP