A Suzukinál csoda, a Ducatinál tragédia van

MotoGP: Catalunya

2020.09.28. 11:35

Nem lett hetedik nyertes a nyolcadik futamon, és megannyi hullámvölgyet követően ismét a francia Quartararo vezeti a világbajnokságot. Ehhez persze kellett Dovizioso kiesése is, ugyanakkor Joan Mir és a Suzuki megállíthatatlan.

Fabio Quartararo talán pityergett a dobogón a tegnapi Katalán nagydíjon aratott győzelmét követően, és ezen cseppet sem csodálkozunk. Mert ha valaki, a francia bizony kapott kritikát bőven az elmúlt néhány hónapban.

Az ígéretes jerezi kezdést, amely egy duplagyőzelmet jelentett, erős visszaesés követte, a francia valójában nem találta önmagát, és teljesítménye is elmaradt az elvárttól. De hát mit várhatnánk el egy huszonegy éves kölyöktől, aki mindössze élete első győzelmét tűzte ki célul 2020-ra, nem azt, hogy világbajnok legyen. A sors viszont úgy hozta, hogy Márquez sérülését követően őt tekintették a cím legfőbb várományosának, miközben azt nem vette figyelembe senki, hogy a Yamaha azon túl, hogy nem a rajtrács legjobb motorja, és technikai gondokkal küszködik, még különböző fejlesztéseket is sóznak a francia nyakába, illetve hirtelen azt is elvárták tőle, vegye fel a kesztyűt, és készüljön fel a világbajnoki címért folytatott végső csatára.

Quartararónak pedig nem volt semmi baja, mindössze kellett ahhoz némi idő, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Még a múlt heti verseny után Sebestyén Peti, a Supersport VB-n menő versenyzőnk hívta fel erre a figyelmem. Egy telefonos beszélgetés során kifejtette, elege van abból, hogy mindenki tudja, a francia miért omlott össze, miközben valójában fogalmuk sincs a motorversenyzés hátteréről, és az egész zűrzavarról Quartararo látszatra gyengébb teljesítménye mögött. Peti azt is megosztotta velem, a katalán pályán elképesztően nehéz volt hátsó tapadást találni, mert az iszonyat hosszú kanyarok kegyetlen sebességet is követelnek, és folyamatosan kísérletezni kell, hogy inkább tapadást, vagy egy csúsztatható seggű motort kreáljanak. A diskurzusból már sejteni lehetett, hogy a hétvégi MotoGP futam legnagyobb fejfájását szintén a tapadás és annak hiánya fogja okozni, és a hűvös levegő, valamint a mindössze huszonegy-huszonkét fokos aszfalthőmérséklet erre még két lapáttal rá is tett.

A versenyzők szinte egész hétvégén panaszkodtak, és minden bizonnyal a még így is extra tapadást nyújtó hátsó gumik még bizonytalanabb első tapadásbéli gondokhoz vezettek, amelyek különösen a balkanyarokat sújtották. A nyolc jobbkanyarral és hat balkanyarral bíró pályán már az edzések során jelezték, hogy a hirtelen irányváltást követő kettes balosban szinte a jószerencsén múlik minden. A franciát azonban ez sem hátráltatta, és zseniális magabiztossággal, eszméletlen előzési manőverekkel tarkítva átvette a vezetést, és uralta a futamot a leintésig. Persze mondhatjuk, hogy számára félig hazai volt a pálya, hisz a spanyol bajnokságban nevelkedett, de igaz ez mindenkire, és nem most volt már az sem, úgyhogy inkább engedjük el. Quartararo egyébként egész hétvégén erősnek, és nagyon nyugodtnak, motiváltnak tűnt, a szombati edzés után pedig azzal lopta be magát a rajongók szívébe, amikor megjelent róla egy kép, ahogy az egyik fordulóban nemcsak a könyöke, hanem válla is az aszfaltot súrolja.

A Yamahák brillíroztak az edzéseken, az élről a két Petronas motor indulhatott, mögöttük pedig sok idő elteltével ismét Rossi fért be az első sorba. Az olasz rajongói körmüket rágva várták, hogy kedvencük elrajtoljon, és megszerezze végre a hőn áhított kétszázadik dobogós helyet, és miután Rossi a harmadik helyről, Morbidelli hibáját követően ismét felzárkózott másodiknak, sokan hatra dőltek, és elkönyvelték az ezüstérmet.

De Valentino Rossi nem lenne kilencszeres világbajnok, ha így gondolta volna, és negyvenegy évesen, bízva a lehetőségben, úgy döntött, a kétszázadik dobogós helyét bizony a legtetején ünnepelné a legszívesebben. Ha egészen őszinték akarunk lenni, ez érthető volt, hiszen a versenyt vezető Quartararo lassulni kezdett előtte, és Rossi egy körön belül, két tizedet javítva már 0,7-re közelítette meg. Annak ellenére, hogy a csapata elküldte a Mapping 2 üzenetet, mely a hátsó abroncs kímélését jelentette, az olasz tempót váltott, és üldözni kezdte az ifjú titánt. Csak aztán jött a fránya kettes kanyar, az ominózus balos, és a Yamaha máris szikrát szórt.

Valentino Rossi zsinórban másodjára bukott, amely tőle kissé szokatlan. Bevallotta, hogy múlt héten nem érezte magát jól, megfázással küszködött, de ezen a hétvégén megvolt a sebessége, és azt gondolta, adott minden egy szép eredményre. Majd azt is hozzátette, Quartararo lassulásakor a győzelem lebegett a szeme előtt. Elismerte, a bajnokságból a bukással kiírta magát, de a tempója megfelelő, hogy a szezon hátralevő versenyein végre jól teljesítsen. Bár a hétvége nem zárult heppienddel a számára, az indulás jó volt, hiszen aláírta a hónapok óta készülő szerződést jövő évre a Petronas csapattal, és megtörtént a hivatalos bejelentés is. A hírekkel ellentétben ez azonban nem kettő, hanem csak egy évre szól, mert a hivatalos álláspont szerint a Petronasnak sincs érvényes szerződése még 2022-re a Yamahával. Rossi teljes gyári támogatással fog versenyezni jövőre, de azt elismerte, nem kizárt, hogy 2022-ben már a saját csapatával indulna a világbajnokságon. Hogy ez mit jelent, még nem tudni, de többen egy újabb változattal álltak elő, amely nem kizárt. Eszerint Rossi csapata lehetne a Suzuki szatellit alakulata, ahol öccse, Luca Marini lenne az egyik versenyző, és ha a legenda úgy kívánja, és érzi magában a tüzet, lehetne akár a másik, és egyesülhetne egykori menedzserével, a hamamatsui gyárat legendás módon élvonalba felzárkóztató Davide Brivióval. Persze ez ismét meredeken hangzik, de legalább lehet találgatni még minimum egy évet.

Rossi petronasos szerződésében a megrögzött rajongók bizonyára sajnálják majd, hogy két legendás ausztrál szerelő, Alex Briggs és Brent Stephens nem tarthatnak az olasszal, miután Razlan Razali csapatfőnök ezt nem támogatta. Ennek okai azért sem tisztázottak, mert Quartararo elvileg a szerelőivel együtt érkezik a gyári csapatba, és a megannyi huzavona is arra enged következtetni, a csapatfőnök és az olasz feltehetőleg nagyon sok mindenben nem értettek egyet, beleértve a szerződés időtartamát, a gyár által felkínált támogatást, és a Rossihoz tartozó márkák jogait illetően, ezt később Lin Jarvis, a Yamaha főnöke is megerősítette. Egy újabb esetleges pont, amiért nem csodálkozna senki, ha az olasz végül mégis a Suzukit választaná a majdani saját, királykategóriás csapatát illetően, ha lesz ilyen.

A Suzuki mellett ismét nem mehetünk el szótlanul. Az, hogy Davide Brivio hosszú évek kemény munkájával csodát tett, már nem kérdés, sokkal inkább az, hogy ez a csoda még idén beteljesül-e. A futam előtti interjúk során Simon Crafar kérdezte az olasz csapatmenedzsert, aki teljes nyugalomban, nevetve adott válaszolt, és közölte, bízik a versenyzőiben, és teljesítőképességükben. Joan Mir ezúttal a nyolcadik helyről rajtolt, Alex Rins viszont csak a tizenharmadikról. Brivio elmondta, Rins-nek annyit üzent a futam előtt, csak menjen egy szokásos versenyt, amilyet régen szokott, és akkor nem lesz gond. Mirrel kapcsolatban megjegyezte, ugyan közölték vele, hogy a gumikra figyelnie kell, de az ifjú spanyol annyira nyugodt, okos, és kiegyensúlyozott a versenyek előtt, hogy általában felesleges ilyenekkel traktálni, tudja, mi a feladata, és soha nem kér semmi extrát, általában közli a csapattal, ne aggódjanak, meg fogja oldani a feladatot.

Most sem lett másként, így Mir Rossi bukását követően a hajrában, három körrel a vége előtt megelőzte Morbidellit, annak ellenére, hogy csapata ráüzent, spórolnia kell, mert fogytán az üzemanyag. Ennek ellenére könnyedén kontrollálta az eseményeket, és szerezte meg a második helyet, míg ezúttal Alex Rins is a régi formájában motorozott, és Morbidellit szintén legyűrve csapattársa mögött harmadikként érkezett. Tizenhárom éve volt utoljára két Suzuki a dobogón a királykategóriában, és pont húsz éve, hogy ifjabb Kenny Roberts világbajnok lett. Szép évforduló lenne, és noha Mirnek még továbbra sem jött össze az első győzelem, a pontállásban Quartararo mögött előlépett a második helyre, így ők ketten már némi lépéselőnyben vannak az ismét katasztrofális versenyt maga mögött tudó, kilencedik helyen célba érkező, pocsékul rajtoló Mavercik Viñales előtt.

A KTM-ek becsületét a hétvégén Pol Espargaro menthette volna meg, de bukott, így be kellett érniük Brad Binder tizenegyedik helyével. A hondások közül ezúttal is Nakagami végzett a legjobb helyen, hetedik lett, de azt hiszem a nagy visszatérő Cal Crutchlow előtt meg kell emelni a kalapot, aki tizedik helyen ért célba. A brit versenyző alkarműtétjét követően komplikációk léptek fel, és ki kellett hagynia a misanói versenyeket, így mindenki várta, Catalunyában vajon milyen eredményre lesz képes. A visszatérés ugyan megtörtént, de kissé nehezített körülmények között, mert csapatárban többek koronavírustesztje is pozitív lett, ezért Crutchlow-nak még csütörtökön szintén tesztre kellett mennie, ahol elcsúszott, és bal bokájában részlegesen elszakadtak a szalagok. Így várta a folytatást és a pénteki szabadedzéseket, és ilyen állapotban érkezett célba a top10-ben.

Akiről pedig eddig nem beszéltünk, az a Ducati, természetesen szándékosan. Írhatnám, hogy az olasz márka képviselői, Jack Miller és Pecco Bagnaia viszonylag tűrhető helyeken, ötödikként és hatodikként értek célba, és írhatnám azt is, hogy szegény Danilo Petrucci végre egy értékelhető versenyt tudhat a háta mögött, mert nyolcadik lett. A többit meg elsunnyoghatnám, de ehhez most nincs kedvem.

Míg a francia Johann Zarco a hatodik helyről rajtolt, addig a gyári motoron ülő, versenyre világbajnoki listavezetőként érkező Andrea Dovizioso a tizenhetedikről. Igen, jól olvasták. A rajtot végül Dovizioso zseniálisan abszolválta, és Zarco mögött fordult, úgy a hatodik-hetedik helyen, amikor Petrucci megcsúszott, mögötte Zarco berántotta az első féket, bukott, és magával rántotta Dovizosót. Dominó-effektus, írhatnám, egy szerencsétlen, mégsem teljesen szokatlan versenybaleset.

De nem is erre szeretnék reflektálni, hanem Dovizioso tizenhetedik rajthelyére. Úgy tűnik, néhány hét alatt elfelejtett motorozni, és még egyik főnöke, Paolo Ciabatti is úgy beszélt róla rajt előtt, mintha versenyzője teljes mértékben dilettáns lenne. Ebből pedig arra következtetek, a Ducati megsértődött, és inkább eldobja magától a világbajnoki címet, minthogy azt Andrea Dovizioso megszerezze. Sajnálatraméltó gondolkodás egy olyan csapattól, amelynek a vezetőit már talán réges-rég el kellett volna távolítani a motorsport környezetéből. Mert az, hogy nem sikerül megegyezni egy versenyzővel a következő szezonra, még nem jelenti azt, hogy sárba kell tiporni, hiszen attól még közösen is nyerhettek volna világbajnoki címet. De valamiért mégis úgy érzem, a Ducati mentalitásába a gáláns gesztusok nem férnek bele, így volt régen is, és most sincs másként.

Mert mit mondhatnék egy vezetőre, aki a gyár versenymotorjait egytől egyig a nevére íratja, és ha nyíltan nem is, nem hivatalosan mindenki tudja, hogy a csapatban mindig vannak egyenlők, és még egyenlőbbek. A négy főből álló vezetés pedig rég nincs jóban egymással, rossznyelvek szerint gyakran egymás ellen dolgoznak. A nézeteltérések pedig minden bizonnyal idén csúcsosodtak, amikor kettészakadt egy Lorenzót támogató, és Lorenzót ellenzők táborra. Nem titok, a technikai guru, Gigi Dall'Igna sajnálatos módon odáig van érte, és ha rajta múlott volna, minden bizonnyal visszahozza. Ebben a kérdésben viszont alul maradt a vezetőséggel szemben, emiatt viszont sokan szabotázstól féltek. Andrea Dovizioso és Dall'Igna kapcsolata viszont nem különösebben szoros, és valójában azt sem tudjuk, Dovizioso szerződését végül ki ásta alá ily mértékben. Ezzel szemben Domenicali minden bizonnyal Napoleon szindrómában szenved régóta, és bár sokak szerint nagy szakértője a motorsportnak, a történelem alapján úgy tűnik, ez maradéktalanul mégsem igaz, és hangulatingadozása komoly károkat okoz.

A Doviziosót mindig is támogató, szenvedélyektől teli Davide Tardozzi a versenyzéshez ugyan ért, a végső döntésekbe sok beleszólása nincs, ezért sokan inkább udvari bohócként tartják számon, mert a Domenicalit helyszínen képviselő férfi minden bizonnyal az inkább hűvös és mértéktartó Paolo Ciabatti. Bárhogy is dönt a Ducati vezetősége, egyvalamit tudniuk kell, Andrea Dovizoso megalázásával egy vissza nem térő lehetőséget szalasztanak el, és hiába próbálnak az olasz hagyományoknak megfelelően egy keresztapa struktúrájú csapatot üzemeltetni, előbb válnak bohóccá, mint mindenki által rettegett csapattá. Pedig a múltjuk alapján ezt a címet aká

r meg is érdemelnék, de a jelenjüket olyan módszeresen szúrják el időről időre, hogy a rajongók lassan feladják. A legjobb példa talán a Formula 1-ben darabokra hulló Ferrari csapat esete, akik szintén hasonló utat jártak be, és félő, ha a Corse nem kap magához rövid időn belül, a végeredmény ugyanaz lesz.

MotoGP Catalunya 2020
Végeredmény
1. Fabio Quartararo FRA Petronas Yamaha SRT
2. Joan Mir SPA Team Suzuki Ecstar
3. Alex Rins SPA Team Suzuki Ecstar
4. Franco Morbidelli ITA Petronas Yamaha SRT
5. Jack Miller AUS Pramac Racing
6. Francesco Bagnaia ITA Pramac Racing
7. Takaaki Nakagami JPN LCR Honda Idemitsu
8. Danilo Petrucci ITA Ducati Racing

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.