A Yamaha fekete napja volt

MotoGP: Valencia I.

2020.11.11. 14:11

A legnagyobb gyártók úgy hullanak szét, mint egy rosszul felépített kártyavár, tabuk dőlnek le, karrierek kerülnek veszélybe. Lassan azt kívánom, legyen vége 2020-nak.

Mindig eljön az a pillanat, amikor illik hátrébb lépni, és nem a sűrűjében kapirgálni. Az idei MotoGP szezon pedig pontosan ilyen. Régóta gondolkodom, Marc Márquez távollétében vajon ki lehet az a személy, ha úgy tetszik, ki lehet 2020 legnagyobb rocksztárja a Grand Prix királykategóriájában, aki a világbajnoki címet megérdemli, és végül arra jutottam: Davide Brivio. Lassan persze kijelenthetjük, hogy Joan Mir legalább ennyire patent, sőt, bámulatos versenyző. Talán emlékeznek arra a néhány, tizenvalahány évvel ezelőtti történetre, amikor megkérdezték Brad Pittől, kinek a bőrébe bújna legszívesebben, ő pedig Valentino Rossit említette. Azt hiszem, ha a szívünk legmélyére nézünk, most sokan lennénk Davide Brivio helyében.

Az olasz szakember valami egészen más kategóriát képvisel, mint a legtöbb MotoGP menedzser, és ezzel mindenki tisztában van, aki némileg ismeri. Egyértelműen fogalmazva, nem az a tipikus olasz. Helyette sokkal inkább visszafogott, csendes, korrekt, egyenes, takarékoskodó, egyszerűségre törekvő és végtelenül zseniális. Talán kevesen feltételezték róla, hogy képes lehet minderre, és sokan nem értették azokat a húzásokat sem, amikor harsány versenyzőket cserélt le ifjoncokra, szem előtt tartva, hogy nem kész versenyzőket szeretne, hanem sokkal inkább olyanokat, akiket ő épít fel, és tanít meg a profi versenyzői létre.

Ennek eredményeként a Suzuki csapat leginkább úgy néz ki, mint a legeminensebb hallgatókból verbuválódott egyetemi munkacsoport, akik a legdörzsöltebb mérnököket is képesek leigázni, mert hitük, szakmai tudásuk, és alázatuk végtelen, bebizonyítva ezzel, hogy a pénz nem minden.

Szemben a KTM, a Yamaha és a Honda végtelenített bankszámláival, a Suzuki büdzséje hozzájuk képest igencsak szűkös, és Brivio ennek elköltésében végtelenül megbízható. Ha jól megnézzük, a Suzuki mindig is a Vabi-szabi (tökéletesség a tökéletlenségben) elvét követte, mind az utcai, mind a versenymotorok gyártása terén, és sok esetben ez igencsak kifizetődő volt. Nem a legerősebb, nem a leggyorsabb, nem a legkönnyebb, nem is a legszebb, összességében mégis a legjobb. Ez a gyár hitvallása. Persze első hallásra joggal kérdezhetik, miért emelem a gyár fényét, miközben a versenysportban nagy csúcsokat mégsem döntögettek, de ezzel a kijelentéssel vitába szállnék. A gyár három legnagyobb erőssége a kiegyensúlyozottság, a megbízhatóság, és a tartósság.

Ezek az előnyök pedig már a múltban is fellelhetők voltak. Hiszen nem szabad megfeledkeznünk a Bol d'Or versenyek során elért sikerekről, és azokról a rendkívül szerény, háttérben megbújó szakemberekről, mint például a két lábon járó legenda, Dominique Méliand. A francia szakember negyven év alatt tizenöt világbajnoki címet nyert a gyárnak az Endurance VB-n, de ide sorolhatjuk a Suzuki tesztpilótáját, Sylvian Guintolit is, aki úgy fejleszti a MotoGP motort, hogy hétközben olyan eszement angol pályák nyíltnapjain motorozik saját, utcai GSX-R-ével, mint a Mallory Park. Ezek után pedig talán már önök is elhiszik, hogy a Suzukinál nagyjából erről szól minden, alázatról, szerénységről, visszafogottságról, spórolásról, és eszméletlen munkáról. És ezek a jelzők nem csak a MotoGP programra, hanem a gyár összes versenyprogramjára vonatkoznak.

A harminchét pont előnnyel vezető Joan Mirnek ezek után más dolga nem maradt, minthogy a következő versenyen egy biztonságos motorozással célba érjen, és előnye ne olvadjon huszonöt pont alá. Elvégre a múlt heti győzelmét követően a világbajnoki címre vonatkozó esélyeit is legitimálta, hiszen ettől a pillanattól kezdve nem kritizálhatja senki, amiatt, mert győzelem nélkül hódítaná el esetleg a trófeát. A gyár potenciáljával mára természetesen mindenki maximálisan tisztában van, és gyanítom, Valentino Rossi hosszútávú célja továbbra is az - miután féltestvére, Luca Marini jövőre az Esponsorama Ducati színeiben versenyezhet, biztosítva ezzel a Márquez család után egy újabb testvérpárost a királykategóriában – hogy 2022-től esetlegesen saját csapattal álljon a kategória rajtrácsára a Suzuki színeiben, elvégre nem hiszem, hogy az olasz minden hátsó szándék nélkül méltatta ennyire egykori menedzsere munkáját.

A gondolat tovább teljesedhetne, hogy Marini stílusa, figyelembe véve az elmúlt néhány évet, tökéletesen passzolna a motorhoz. Bár arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Brivio mintha szándékosan spanyol ifjakkal telítené a csapatot, olasz versenyzőt még nem igazolt le Iannonén kívül, akit végül hamar kirúgott, feltételezhetően a stílusa miatt. Ha jobban belegondolunk, az egész projekt még Maverick Viñales-szel kezdődött, aki végül a Yamahához szerződött a mindent elsöprő siker reményében, de mára ezt minden bizonnyal többszörösen megbánta.

A kérdés továbbra is az, vajon sikerülhet-e a Suzukinak többszörös évfordulóján – hatvan éve vannak a versenysportban, Kenny Roberts jr. Pedig pont húsz éve nyert világbajnoki címet a királykategóriában - megszerezni a világbajnoki címet? Viszont azt gondolom, a kérdések egyre inkább eltűnnek, ha Joan Mir személyét figyelembe vesszük.

Az érem másik oldala pedig egyértelműen a Yamaha és a Ducati. Mindkét gyárnak soha nem volt még ekkora esélye, hogy bajnok legyen a Márquez éra alatt, de valahogy mégis azt érzem, úgy pukkadtak ki az idei évben, mint a magyar ellenzéki politika időről időre. Álmok, tervek, áttörési kísérletek, verhetetlennek hitt személyek, de a végeredmény valamiért több, mint csalódást keltő. Valentino Rossi a koronavírus és a megannyi sorozatos bukás után visszatért a pályára, de motorhiba miatt a futamot befejezni nem tudta, az egész katasztrófának pedig tulajdonképpen az lett a vége, hogy a legjobb yamahás Morbidelli lett, a tizenegyedik helyen. Egyértelműen sporttörténeti mélypont a gyár számára, miután két héttel ezelőtt még világbajnoki álmokat szövögettek.

A Ducatira ez szintén igaz, bár a nemrég még címre esélyes Dovizioso legalább nyolcadik lett. Az olasz emellett azt is bejelentette, hogy a tervek szerint jövőre egy év alkotói szabadságra megy, és semmit nem kíván csinálni. Persze reméli, hogy mielőbb visszatérhet a királykategóriába, mégis azt gondolom, hasonló nagy újrakezdést a modern motorsportban eddig egyedül Kimi Raikkönentől láttunk, miután a raliból visszatért a Formula 1-be. Persze ne feledjük, hogy a finn előtte is kiemelkedő tagja volt a mezőnynek, világbajnoki címet is szerzett, Dovizioso pedig sajnos mindig csak a remény sugarát jelentette. Bár hittem, hogy esetleg átnyargal a motokrossz világbajnokságra szórakozásból – ebben elvileg kiemelkedően jó, és nem vallana szégyent akár a legfelsőbb szinten sem – és újult erővel visszatér, de sajnos erre is egyre kevesebb az esély.

Félretéve a Ducati elveszített világbajnoki címét, a Yamaha azon túl, hogy lassan a hullámvasút legmegfelelőbb ábrázolási formája, még egy csalási botrányba is belekeveredett, melynek tisztázása napokba telt. Ez pedig nem vetett jó fényt sem a gyártóra, sem a versenyzőkre. A pontos információkra egész hétvégén várni kellett, de hétfőre szerencsére már részletek is megjelentek. Mivel részben még mindig sötétben tapogatódzunk, bizonyos elemeknél csak a sajtóban megjelentekre hivatkozhatunk. A lényeg, hogy az első versenyen a Yamaha más szelepeket használt, mint a többi futamon, azért, mert a gyár tavalyi beszállítója az idei évre elvileg kiszállt a bizniszből, és nem kívánt tovább szelepeket gyártani a japánoknak. Emiatt ők egy másik beszállító szelepeivel kezdték meg az idei szezont, de már az első futamon kiderült - a sorozatos motorhibáknak köszönhetően – hogy az új beszállító alkatrészei nem megfelelőek, ezért a gyár kikönyörögte a tavalyi beszállítótól, hogy készítsen számára mégis néhány szelepet, hogy az idei szezont teljesíteni tudja.

A szabályzat ezzel szemben kimondja, hogy kizárólag egy beszállító alkatrészeit használhatja egy gyár a szezonban, ezt pedig a Yamaha megsértette. Mivel részben tisztában voltak a szabálysértéssel, engedményt kértek ez ügyben a szövetségtő, és a technikai részlegtől, viszont a többi gyártó felkapta a fejét, és ismerni akarta a pontos részleteket. A Yamaha ebbe nem kívánt jobban belemenni, ezért visszavonta a kérelmét, viszont a műszaki gárda már nem hunyt szemet a dolgok felett, és bekérték az alkatrészeket. A független szakértő szerint semmilyen előnye nem származott a gyárnak a tavalyi gyártó által legyártott szelepekből, legfeljebb annyi, hogy nem robbantak fel a blokkok, viszont a vizsgálat azt is kimutatta, hogy az anyagok tekintetében megfigyelhető volt minimális eltérés, ezért megbüntették a gyártót, és levontak tőlük pontokat, a versenyzők egyéni pontjait viszont nem bántották.

Többen érdeklődtek azután, hogy miért ennyire kevés pontot vontak le a szabálysértés végett, de a válasz itt is pofonegyszerű. Azért, mert a szövetség a szezon első futamán használt szelepeket tekintette módosítottnak, a többit nem, ezért a többi versenyhez nem nyúltak. Bár igaz, hogy Morbidelli használta az új szelepes blokkot a Red Bull Ringen. A helyzetet viszont tovább bonyolítja, hogy a gyártók szövetsége megállapodott abban, 2021-ben további fejlesztések nem lehetnek, tekintettel a koronavírusra a költségkímélés szempontjából, viszont azt is mindenki tudja, hogy a Yamahának ismét szelepekre lesz szüksége, mert ezekkel képtelen jövőre versenyezni. Így ha a szövetség azt akarja, hogy legyenek Yamahák 2021-ben, engednie kell a módosítási kérelmet.

A fentiek tükrében nyilvánvaló, hogy az egész csalási hercehurca és meghurcolás új fénybe helyezte a történteket, és kissé hisztérikusnak tűnhetett Álex Márquez azon kirohanása, mely szerint gyalázatos, hogy a yamahás versenyzők tudtak a simlisségről, mégis csalós motorral álltak rajthoz. Ezzel szemben bátyja, Marc azt nyilatkozta, egyértelmű, hogy a versenyzőknek ebből semmilyen előnye nem származott.  A címvédő egyébként bejelentette, hogy kihagyja a 2020-as szezon utolsó két fordulóját, hogy inkább 2021-re koncentrálhasson. A kérdés ezek után csak annyi, hogy egy professzionális csapatban szereplő versenyző mondhat vajon nemet egy utasításra, mely veszélybe sodorná karrierjét, és mindent, amiért addig keményen megdolgozott? Megsúgom nagyon halkan, hogy minden bizonnyal nem. Egyszerűen azért, mert a felszínen természetesen mindenki üdvözölne egy hasonló döntést, kötelességből, a színfalak mögött viszont lojalitásért kiáltanának, és megegyeznének egymás között, hogy egy árulónak bizony senki nem kínálhat szerződést a jövőben. (Viszont van ellenpélda is – a szerk.)

Mindettől függetlenül a Yamahák különösen rossz állapotban vannak, leginkább a blokkok terén. Egy MotoGP motor blokkjának normál élettartama nagyjából 950 mérföld, ezzel szemben Maverick Viñales blokkjában 1400 mérföld volt, amikor bejelentették, hogy vállalva a boxutcás rajtot, inkább felhasználnak még egy motort. Quartararónak pedig hasonló problémákkal kell szembenéznie. Míg az egyik blokkjában már 1600 mérföld van, addig a másikban 690, viszont az utolsó két versenyhétvégén nagyjából újabb hétszáz mérföldet kell motorozniuk a versenyzőknek, így csodával határos lesz, ha a technika egyáltalán kibírja.

Eleinte talán úgy tűnt, 2020 gyerekjáték lesz a versenyzők számára Márquez nélkül, de nem így történt, sőt, ha úgy tetszik, komplikáltabb lett, mint valaha. Ennek okai végtelenek, sokan egyszerűen azt állítják, kizárólag Joan Mir szűz szemlélete tette lehetővé számára, hogy potenciálisan világbajnoki esélyessé lépjen elő, hiszen a kicsit is tapasztaltabb versenyzők nem tudtak mit kezdeni a megváltozott dátumokból fakadó megváltozott időjárási körülményekkel, egyrészt az új gumik miatt, másrészt a félresikerült fejlesztések miatt, harmadrészt pedig a múltban felhalmozott adatok használhatatlanná váltak. Ez viszont nem elvesz, hanem sokkal inkább hozzátesz Mir esetleges sikeréhez, hiszen ezzel is azt bizonyította, ő az egyedüli, aki képes volt alkalmazkodni szinte minden körülményhez, és emellett olyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, amelyre csak a legnagyobbak képesek. Nemrég adott nyilatkozata pedig még tovább fokozta az iránta érzett szimpátiát, amikor arról kérdezték: mekkora nyomást érez a világbajnoki cím miatt?

Elmondta, számára nincs nyomás abban, hogy a munkáját végzi, sőt, a világ egyik legszerencsésebb emberének érzi magát, mert az álmait élheti. A világbajnoki cím esélye felszabadító, nem bénító, valós nyomás pedig azokon a családokon és családfenntartókon van, akik jelen helyzetben elveszítették a munkájukat, nem képesek fizetni a lakbért, és nem tudnak ételt tenni az asztalra. Ez a világ jelenleg legnagyobb problémája, amit ők csinálnak, ehhez képest csak játék.

A legmegrendítőbb hír kedden délután érkezett, amely arról számolt be, hogy Andrea Iannonét eltiltotta a doppingszövetség a versenyzéstől négy évre, amely ezzel gyakorlatilag az olasz karrierjének a végét jelenti. Anélkül, hogy sportpolitikát kiáltanék, és megkérdőjelezném az egészet, leginkább a döntés súlyosságának miértjeit, idézném inkább egykori riválisának, Toni Eliasnak a szavait, aki a közösségi médiában támogatásáról biztosította az olaszt, és elmondta, hogy mindannyian hibázhatunk, hisz esendő emberek vagyunk, de egy versenyzőtől elvenni mindazt, amire az életét építette, nem ildomos. Hozzátette, Iannone egy éves eltiltása éppen elegendő lett volna arra, hogy gondolkodjon, és átgondolja az életét, de egy második esély mindenkinek jár, és talán kissé túlzónak érzi a büntetést. Ha szeretnék korrekt maradni, mindössze annyit tudok hozzáfűzni, Toni Elias óriássá nőtt a szememben.

Iannone eltiltásával egyébként tovább bonyolódott a helyzet, hiszen az Aprilia másik ülése nyitottá vált, és vannak hangok, amelyek mégsem Cal Crutchlow-t érzik befutónak, hanem Jorge Lorenzót. Ez persze a brit számára lesújtó lenne, mégis azt érzem, sokaknak elege lett már mindenből, ami eddig fontos volt. Legutóbb Daryl Beattie, az ausztrálok egykori motorversenyzője posztolt a közösségi médiában valamit a szezonról, az első kommentelő pedig Alex Briggs, Rossi egyik szerelőjének felesége volt, aki finoman kifejtette, hogy még soha nem gyűlölte ennyire mindazt, amit a férje munkája jelent, hiszen nyár óta egyáltalán nem látta.

A futam végeredménye:

1 25 36 Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 155.8 41'37.297
2 20 42 Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 155.8 +0.651
3 16 44 Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 155.8 +1.203
4 13 30 Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 155.7 +2.194
5 11 88 Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 155.3 +8.046
6 10 43 Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 155.3 +8.755
7 9 33 Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 155.2 +10.137
8 8 4 Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 155.2 +10.801
9 7 5 Johann ZARCO FRA Esponsorama Racing Ducati 155.1 +11.550
10 6 9 Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 154.8 +16.803
11 5 21 Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 154.7 +17.617
12 4 6 Stefan BRADL GER Repsol Honda Team Honda 154.3 +24.350
13 3 12 Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 154.3 +25.403
14 2 20 Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 153.4 +39.639

A bajnokság állása:

Pos. Rider Bike Nation Points
1 Joan MIR Suzuki SPA 162
2 Fabio QUARTARARO Yamaha FRA 125
3 Alex RINS Suzuki SPA 125
4 Maverick VIÑALES Yamaha SPA 121
5 Franco MORBIDELLI Yamaha ITA 117
6 Andrea DOVIZIOSO Ducati ITA 117
7 Pol ESPARGARO KTM SPA 106
8 Takaaki NAKAGAMI Honda JPN 105
9 Jack MILLER Ducati AUS 92
10 Miguel OLIVEIRA KTM POR 90
11 Danilo PETRUCCI Ducati ITA 77
12 Brad BINDER KTM RSA 76
13 Johann ZARCO Ducati FRA 71
14 Alex MARQUEZ Honda SPA 67
15 Valentino ROSSI Yamaha ITA 58
16 Francesco BAGNAIA Ducati ITA 42
17 Iker LECUONA KTM SPA 27
18 Aleix ESPARGARO Aprilia SPA 27
19 Cal CRUTCHLOW Honda GBR 26
20 Stefan BRADL Honda GER 16
21 Bradley SMITH Aprilia GBR 12
22 Tito RABAT Ducati SPA 10
23 Michele PIRRO Ducati ITA 4
24 Lorenzo SAVADORI    ITA

Források: Mat Oxley – Motorsport Magazine, Mike Devilock