Ha így megy tovább, woodoo papok és jósnők veszik át a mérnökök helyét a MotoGP-ben

 

 

Abban még a legszakértőbb szakértők is egyet értenek, hogy szorosabb, mint valaha. Pedig sokkal hűvösebb volt az elmúlt hétvégén, mint az ilyenkor megszokott. Emiatt voltak esések bőven, és a versenyzők is panaszkodtak, hogy a sóderágyban levő kövek méretüket tekintve inkább hasonlítottak folyami terméskőre, mintsem sóderre.

Tizenhét másodperc azért is bődületes, mert ha Valentino Rossi szemszögéből vizsgáljuk a dolgokat, megállapíthatjuk, hogy ő tényleg semmit nem csinált rosszul, pont annyi idő alatt teljesítette a versenyt, mint tavaly. Az akkor elég volt egy harmadik helyre, most viszont csak egy tizenhetedikre. Rossi egyébként elkeseredetten bevallotta a verseny utáni interjúban, bizony már nem vicces a helyzet.

A kiélezett küzdelem jelen esetben a gumiknak köszönhető, és annak, hogy teljes mértékben kiszámíthatatlan, azok miként dolgoznak egy adott gyártó adott motorján egy adott versenyző alatt. Sőt, bizonyos főmérnökök úgy vélik, hogy a Michelin fejlesztései miatt gyakran még az előző évi adatokkal sem tudnak dolgozni, és az sem kizárt, hogy péntektől vasárnapig feje tetejére áll minden. Bizonyos szempontból jó dolog ez, hiszen bármennyire is állítani szeretnénk, hogy vannak versenyzők, akiknek lejt a pálya, azt is tudjuk, hogy ez nem igaz. Valójában az adott versenyző improvizációs képességein múlik minden. Bár tény, hogy négy verseny után azért már látható, vannak csapatok, akik összeszedték magukat, és vannak, akik leszakadtak, és egyelőre a sötétben tapogatóznak a tavalyi évhez képest.

Ide tartozik jelen esetben a Honda és a KTM, nekik valahogy nem sikerül adaptálni a motorokat a 2021-es abroncsszettekhez, és nagyon úgy tűnik, szenvednek. Bár Taka Nakagami tegnap legjobb hondásként negyedik lett, sokan ezt annak szeretnék betudni, hogy esetleg a tavalyi vázzal ment. Ha őszinte akarok lenni, a Hondák tavaly sem domborítottak, így összességében nagyszerű eredménnyel zárt a japán. Hogy a Honda és KTM gyengélkedése mennyire kivetíthető egymásra, és arra, hogy a fejlesztéseik sok esetben párhuzamosan, egymás szakembereit átcsábítva történnek, persze nem tudjuk a választ, de a problémáik gyakran igencsak hasonlónak tűnnek.

Marc Márquez szemszögéből vizsgálva, a tegnapi verseny ugyan nem sikerült bődületesen, de a győztestől már csak tíz másodpercre volt lemaradva, míg két hete még tizenháromra. Az sem kizárt, hogy a spanyolt hátráltatták az edzésen elszenvedett bukásai, és azokból sajnos akadt néhány. Szombat délelőtt a szabadedzésen Márquez nagy tempónál bukott, a motor majdnem eltalálta, ő pedig a bukótér melletti légzsákba csapódott. Aki látta, összerezzent. Sokan nem tudták eldönteni, hogy a jerezi pálya átka húzza, ismét a határokat feszegeti, vagy csak egyszerűen ott volt a tudatalattijában a tavalyi bukás ugyanezen a pályán, amely karrierjét kettészakította. A választ még most sem tudjuk, de kívülről úgy tűnt, Márquez dühös, és egyelőre próbálja megérteni a dolgokat. A bukások abban mindenképp megerősíthették, hogy a sérült karja bírja a strapát, és a gyógyulás mezejére lépett, de ha jobban belegondolunk, nem egyedi eset, ami történik. A Honda tavalyi fejlesztéseit nem tudta testközelből figyelni, és nélküle indultak valamilyen irányba, amelyhez jelenleg alkalmazkodnia kell. A japán gyár egyébként sem arról híres, hogy motorjai kezesbáránykét működnének, így a spanyolnak most egyszerre nem két házi feladatot kell elvégeznie, hanem hetek alatt kell bepótolni egy évnyi tananyagot, hogy felvegye a fonalat.

Hogy Jerez a Yamaha terepe, ezt már megannyiszor hallottuk, de azt sem lett volna szabad elfelejtenünk, hogy tavaly épp ez volt az a pálya, ahol Pecco Bagnaia esetleges futamgyőzelmét egy technikai hiba ásta alá. Ezek után meglepődni azért lehet a tegnapi végeredmény láttán, de leesni a székről nem. Ha Fabio Quartararo alkarja kibírja, valószínűleg más lenne a végeredmény, de a modern motorversenyzés is jól mutatja, igenis szükség van a versenyzőre, és előfordulhat bármi, függetlenül attól, hogy megpróbálunk mindent a gumikra fogni. Hasonló problémából fakadó visszaesést egyébként még nem láttunk, ha jól emlékszem, a francia vezető helyről csúszott a tizenharmadikra, és a futam után is teljesen maga alatt volt, tanácstalan arccal nyilatkozott, és bevallotta, fogalma sincs, mitévő legyen. 2019-ben volt már műtétje ebből kifolyólag, és sokáig úgy tűnt, a panaszok megszűntek. Elárulta, egyszerűen képtelen volt bármit is tenni, örült, hogy a motoron tudott maradni. Ezek azok a pillanatok, amikor rádöbbenhetünk, élsportolóként mennyi buktatóval találhatják szembe magukat ezek a huszonéves ifjak, és valójában nem kell állandóan a csúcson teljesíteniük, de ha épp abban a negyven percben történik velük valami, amely a vasárnapi verseny idejére esik, vége mindennek, az álmok szertefoszlanak.

 

A tegnapi futam egyébként remekül példázta, a modern MotoGP-ben egy pillanat alatt juthatunk mennyből a pokolba, és fordítva. Ez utóbbi történt az elmúlt hetekben agyonkritizált Jack Millerrel, akit néhány hete még potenciális őrültként tartottak nyilván a Mirrel történt incidensét követően. Miller azon a versenyen egyébként ugyanúgy arm pumptól szenvedett, amelyet megműttetett a portugál nagydíj előtt, és most úgy tűnik, a döntés alaposan megtérült. Az ausztrál 2016-ban, Assenben szerezte élete első MotoGP győzelmét, azóta pedig azért dolgozott, hogy ezt megismételje. Nehéz szavakba foglalni, mi az, ami Millert megkülönbözteti a mezőnytől, de az elszántsága, őszintesége, és vad hozzáállása mindenképp.

 

Olyan versenyző, akit vagy szeretni lehet, vagy pedig utálni, de azt hiszem, a szimpatizánsok száma magasabb. Mániákusan dolgozott, és voltak pillanatok, különösen 2019-ben, amikor úgy tűnt, karrierje akár véget is érhet, de a befektetett munka meghozta a gyümölcsét, és megkapta azt, amire az életben talán a legjobban vágyott, a gyári Ducati ülést. Az első néhány versenyen viszont inkább szenvedett, mint brillírozott, miközben csapatársa, Bagnaia szállította a dobogókat, így a kételkedők hangja ismét felerősödött. De Jerezben megmutatta, nem véletlenül szavazták meg neki a bizalmat, és nem véletlenül ülhetett gyári motorra.

Miller sírt, és a futam utáni interjúban elmondta, a szüleit nagyon hiányolja, akik mindent megtettek azért, hogy ő most itt legyen, és külön megköszönte még valakinek, hogy mindvégig mellette állt, és segítette. Ő pedig Cal Crutchlow felesége, Lucy. Sokan talán tudják, hogy a Crutchlow család Millert szinte gyermekükként kezelte, és támogatják a mai napig, a kapcsolatuk nagyon szoros. Miller elmondta, hogy Mrs. Crutchlow a verseny előtt felhívta, és a következő szavakkal bombázta: „Nagyon jó vagy baszki, és tudom, hogy meg tudod csinálni.” Majd hozzátette azt is – „A végén mindannyian emberek vagyunk, tele kételyekkel, kérdésekkel, és bizony előfordul, hogy ezek erősebbek, mintsem az önbizalom.” Azt hiszem ezekért az emberi megnyilvánulásaiért és őszinteségéért lehet rajongani Jack Millerért. Davide Tardozzi euforikus örömét látva Miklós barátom, akitől nagyobb ducatistát nem ismerek, csak egyetlen videót küldött, amely mindent elmond az érzésekről, testvériességről, és szenvedélyről.

Mivel a második helyen Pecco Bagnaia végzett, Jerez Yamaha státuszát Franco Morbidelli mentette, aki a 2019-es motorral csodákat művel. A hétvége során egyébként épp Morbidelli volt a húzó téma az újságírók körében, hiszen az olasz egy interjúban keservesen nyilatkozott arról, miért érzi magát mellőzöttnek. Egy kétéves technikával kell helyt állnia a mezőnyben, a gyár pedig a szerződés tekintetében nem frissítette a motorját, noha menedzsmentje, a VR46 is megkereste már ezügyben a Yamahát. Lin Jarvis ugyan tett némi ígéretet, hogy minden tőle telhetőt megtesz, de jelenleg elég szűkösek a lehetőségek. Miközben a futam előtt arra is fényt derült, hogy Valentino Rossi önálló MotoGP csapatának főszponzora a szaúdi állami olajvállalat az Aramco lesz, aki egyébként stratégiai együttműködést folytat a Petronassal. Ennek megfelelően Morbidelli igazolhat jövőre akár Rossihoz is, bár az még továbbra is kérdés, hogy a csapatnak mely gyártóval sikerül majd megállapodni.

Talán már felesleges azt írnom, hogy a hétvége meglepetése, így inkább csak azt, hogy az Aprilia fejlődése továbbra is kecsegtető. Aleix Espargaro a hatodik helyen ért célba, öt másodperc hátrányban, amellyel továbbra is mutatja, valami tényleg történt az olaszok háza táján.