MotoGP: Le Mans - 2022.

Fejjel érkezett, úgy csúszott, a motor szikrázott, majd Rins szinte még a csúszásból felugrott, odafutott, motorra pattant és már ismét a pályán volt – bár a futamot befejezni nem tudta – miközben a Suzuki okádta magából a kavicsokat.

Ismerős jelenség volt. Emlékszem, amikor 2017 nyarán, a legendás TB24-en, a kecskeméti gokartaréna célegyenes utáni törésében, az éjjel közepén nyolcvannál belém jöttek, és elkaszálták a kormányom. Ott is bezárt a bazár, és miközben arcon csúsztam, pontosan emlékszem, ahogy szikrákat szórt az SR, miközben azon izgultam, hogy a mögöttem haladók vegyenek észre a sötétben. Eközben éreztem, ahogy a csúszó motorból árad a benzinszag, így felkészültem a lángcsóvára, és az esetleges rohanásra. Amikor véget ért a csúszás, rendeztem gondolataim, felálltam, félrehúztam a motort, és vártam vagy egy percet, mire magamhoz tértem, hogy aztán újra felpattanjak és folytassam a megbízhatósági versenyt.

Remélem, önök is érzik a különbséget. Egyrészt a tempó is összehasonlíthatatlan, másrészt Rins reakció ideje is emberfeletti volt, őszintén nem találtam a szavakat arra, amit láttam. Mert ez a Le Mans-i futam nem volt más, mint egy eszeveszett motorverseny, hús-vér összecsapás a javából, ahol a versenyzők bizonyították, hősök egytől-egyig, elsőtől az utolsó helyig. Mert amit az első három körben műveltek, az túlment mindenen. Ennyi csatát, rotyogó karbont, és test-test elleni küzdelmet rég láttunk, és ha mindehhez hozzáadjuk, hogy tették ezt háromszáz lóerős motorokkal, beteges következtetést vonhatunk le. De hát ez a MotoGP, ezért szeretjük, ezért imádjuk és követjük.

A Suzuki végső álmai végül akkor foszlottak szerte, amikor tizenhárom körrel a vége előtt Joan Mir is bukott, miközben a dobogóért csatázott. Sok mindent hozzáfűzni nem lehet, és bár tudják, iróniáért nem megyek a szomszédba, most mégis én legyek az utolsó, aki a kékek kettőse közül bárkit kritizálni mer. Ilyen nyomással, azt követően, hogy a csapat váratlan bejelentése alapján munkanélkülivé váltak, nem lehet higgadtan versenyezni. Azt érzem, okoskodás helyett kizárólag az empátia, amire szükség lehet.

Hiszen hiába tűnik első hallásra csodás ötletnek Joan Mir Repsol Hondánál történő szerződtetése, arra már 2020 világbajnoka is utalt, legszívesebben a Suzukival hosszabbított volna a jövőbe tekintve. És nincs ezzel másként csapattársa, Alex Rins sem, aki még nagyobb biztonságban érezte magát, miután felreppentek a hondás pletykák Mirrel kapcsolatban. Rins nem teketóriázott, és már néhány versennyel korábban jelezte, a Suzukival tervezné a jövőképet, amennyiben erre a gyár is rábólint.

Ezzel szemben a valóság szinte minden tekintetben kényszerpálya, bár Mir egyetlen mentsége talán az lehet, ha főmérnökével, Frankie Carchedivel együtt fogadják be valahová.

Ezen a ponton pedig már érezhetjük azt is, miként gyűrűzött be a teljes sorozatba a Suzuki kiválási kísérlete - egyelőre csak kísérlet, mivel a Dornával hivatalosan eddig nem tárgyaltak.

Említsük csak példának Fabio Quartararót. A regnáló francia világbajnoknak eddig legalább volt valami a kezében a Yamahával szemben, amikor a gyártól erősebb blokkot kért. Hiszen ha gyengének érezte a teljesítményt, azonnal jelezte a sajtó felé, hogy a Honda hivatalosan is megkereste. Így viszont, hogy a Repsol egyértelműen Mir mellett voksol, Quartarónak még akkor sem marad a kezében semmi, ha alapesetben esze ágában nem lenne átigazolni. A Yamahára pedig hiába nehezedik a nyomás, hogy a címvédőnek címvédésre alkalmas motort adjanak, végeredményben pontosan tudja, hogy Quartarónak a valóságban nincs hová mennie. Ennek eredményeképp hazája nagydíján mindössze egy negyedik helyre futotta, amely némi szerencsével hullott az ölébe a sorozatos bukások végett. Persze a versenyen állva kell maradni, tudjuk. A Yamaha vesszőfutása egyébként töretlen, a másik gyári motorral Morbidelli egyetlen pontot szerzett. Ezek után kételkedve hallgatom az olasz azon interjúját, amelyben azt fejtegeti, hogy jövőre biztos szerződése van a gyárral. Mert ebben a sportban biztos pont sajnos nincs, illetve egyetlen: a változás.

A Yamaha egyébként erősebb blokk helyett egy karbon lengővillát hozott Quartararónak, aki lemondott ennek használatáról, mert feltételezhetően túl merevvé vált volna tőle a motor, rontva annak fordulékonyságán.

A legnagyobb talány talán továbbra is az Aprilia. Az olasz gyár minden téren jelen van, és úgy tűnik, ott is marad, zsinórban szállítja a dobogókat. A kiegyensúlyozott teljesítmény pont elég ahhoz, hogy Aleix Espargaro a tabella második fokán legyen Quartararo mögött. Ezek után pedig kár találgatni, hogy esélyesek-e a végső győzelemre, mert hét verseny után ez egy teljesen egyértelmű igen. A szezon persze hosszú, és kegyetlen, nagy csatákat várunk még, de Espargaro kibillenthetetlennek tűnik, olyannyira, hogy tegnap például pont a címvédő bajnokkal csatázott a harmadik helyért, és sikerült maga mögött tartania. Bravúros teljesítmény ismét, és eddig úgy tűnik, nincs, ami belerondíthatna ebbe a selymes állapotba. Erre csak egy valaki lehet képes, a saját csapata, aki hetek óta nem hajlandó vele szerződést hosszabbítani, vélhetően a gyár iránt megnövekedett kereslet miatt.

Láthatják viszont jól, a Suzuki példájából okulva, mi történik egy versenyzővel, ha kihúzzák a lába alól a talajt, a spanyol pedig már többször jelezte, mentálisan egyre nehezebb számára, hogy a gyár nem hajlandó rátenni a szignóját a szerződéstervezetre. Nem távozna, nincs miért, pontosan tudja, hogy a mezőny egyik legjobb motorján ül, mégis mostohának érzi magát emiatt. Menedzsere, Albert Valera minden bizonnyal a kivárásra játszik, és okulva korábbi védence, Jorge Lorenzo esetéből – amikor a mallorcai előbb írt alá a Hondával, minthogy a Ducatival rendeződött volna a kapcsolata – a végsőkig elmegy, hogy Espargaro a csapatnál maradjon. Hiszen ritka együtt állás, amikor a kémia ennyire működik motor és motoros között. Mert ha szem előtt tartjuk a valóságot, láthatjuk, ezek az eredmények kizárólag Espargaróval működnek, csapattársa, Maverick Viñales ezzel szemben csak tizedik volt, miközben a motorra panaszkodik, és azt kéri a gyártól, alakítsák azt a stílusához. Ezek után pedig eléggé képlékeny, hogy még ki tudná hasonló szinten terelgetni. Bár a pletykák szerint Alex Rins is jó eséllyel pályázhat jövőre az egyik ülésre, akinek stílusa Espargaróhoz hasonlóan kissé ósulis.

A másik nagy kérdőjel pedig a csapatok és gyártók jövő évi felállása, hiszen a szóbeszéd úgy járja, a Dorna nem szatellit, hanem további gyári motorral, adott esetben gyártóval bővítené a rajtrácsot. Ez három esetben valósulna meg. Vagy, ha a Suzuki, a 2009-ben rögtönzött Hayate (ex-Kawasaki) csapathoz hasonlóan valahogy bent maradna a bajnokságban, minimális gyári támogatással, teljes magánkiszolgálással, fejlesztés nélkül, vagy ha a KTM Gas-Gas, adott esetben Husqvarna néven további motorokat indítana. Viszont elnézve az osztrák gyár idei teljesítményét, nem feltételezem, hogy további két gyári motorra költenék a pénzt, hiszen a tesztelési lehetőségek a létszámnöveléssel nem feltétlenül javulnának, az extra költségekről nem beszélve. Pletyka szintjén természetesen jelen van, hogy az Aprilia bővíti a motorok számát, de esetükben inkább a szatellit alakulat lenne elképzelhető. A Hondára szintén nem jellemző, hogy további gyári motorokat állítson hadba más csapattal, bár talán eddig ők voltak egyedül, akik pont ezzel a felállással nyertek először bajnokságot Rossival még 2001-ben. Végül egy újabb pletyka, mely szerint Valentino Rossi csapata komoly tárgyalásokat folytat a Yamahával, így a Ducatikat a japán márkára cserélnék, itt viszont egyértelműen gyári motorokat csiripelnek.

Mindenesetre ha a KTM bővítene, azt jelentené, hogy több európai gyártó képviselteti magát a rajtrácson, mint japán, erre pedig 1971-ben volt utoljára példa.

A legcsekélyebb esély egyébként arra van, hogy a Ducati bővítse tovább motorjainak számát, mivel a nyolc gép állítólag már így is kritikus a szakma szerint. És itt most megérkeztünk a darázsfészekhez, amelyről hetekig beszélhetnénk. Hiszen a tegnapi verseny olyan fordulatot hozott az olasz gyártó szemszögéből is, amelyre talán nem voltak felkészülve, és abban sem vagyok biztos, hogy szívesen lennék bármelyik csapatvezető helyében. Az edzések alapján egyértelműen úgy tűnt, a gyári motorok ismét versenyben vannak. De a futamon mégis borult a papírforma, annak az Enea Bastianininek köszönhetően, aki Jack Miller helyére pályázik a gyári ülésre. Miután Jorge Martin ismét bukott, ötödször a szezonban, kijelenthetjük, a spanyol esélyei minimálisra csökkentek e tekintetben, még akkor is, ha Jorge Lorenzo azt állította néhány hete, előszerződést kötöttek vele. Martinnak leginkább talán sportpszichológusra lenne szüksége és nyugalomra, nem úgy Bastianininek, aki úgy kerülte ki a gyári motorokat, mintha az élet csak egyetlen délutánról szólna.

Sokáig úgy hittem, erősen megkérdőjelezhető, amit művel, hisz Miller lelépése még érthető, Pecco Bagnaia alázása csapatjáték szempontjából már kevésbé. Egy valami viszont egészen biztos volt, Bastianini kristálytisztán előzött, Bagnaia pedig a saját magára helyezett nyomást nem bírta el, fejben szétesett, és bukott. Drámai jelenetek voltak, de a hibáért csak önmagát okolhatta. Persze nem tudjuk, Domenicali elnök mekkora nyomást helyez hétfő reggel a versenyzőkre - a városi legendák szerinti személyes hívásokkal és számonkérésekkel igyekszik a parazsat piszkálni - de Pecco Bagnaia, meglátva maga előtt a babakék motort, egészen biztosan úgy érezte, ha nem cselekszik, hétfő reggel az ajtaja előtt lófej várja. És talán leginkább ez az, amelyben Fabio Quartaro a legnagyobbat fejlődött az elmúlt évben. Hiszen vannak pillanatok, amikor nem válsz puhapöccsé, amiért a negyedik helyen érsz célba, egyszerűen csak a jövőre koncentrálsz. Persze ezek a srácok motorversenyzők, a dicsőségre és a győzelemre hajtanak, Pecco Bagnaia ezzel a hibával viszont pont azt bizonyította, van még dolga. Ezzel szemben Bastianini pedig kizárólag azt tette, amit egy leendő bajnoktól elvár a csapata, hidegvérrel előzött, és végrehajtotta a feladatot.

A legnagyobb kérdés talán az, a gyár engedélyezné-e valaha, hogy nem a gyári motor szerez világbajnoki címet, hanem egy szatellit alakulat. És azt hiszem, ha valamin, a hétfői értekezleten ezen nagyon el kell gondolkodniuk. Miután jelenleg Enea Bastianini az egyetlen, aki három futamot nyert idén, erre rajta kívül még senki sem volt képes.

A másik gyári motoron vitézkedő Jack Miller viszont jól teljesített, és annak ellenére is tartotta második helyét, hogy a versenyre két lágy keverékű gumit választott. Ez tőle azért is szokatlan, mert eddig rendkívüli módon híres volt az abroncsok korai rombolásáról, ezért joggal feltételezhetjük, hogy vagy önmaga lépett szinten, vagy az elektronikai finomhangolás sikerült, amely a jövőre nézve pozitív lehet. Apropó jövő. Millerrel kapcsolatban egyre több pletyka lát napvilágot, mely szerint jövőre egy gyári KTM-en folytatja, amely azért is meglepő, mert néhány éve pont ez volt az a gyártó, aki elől menekült az ausztrál. Ugyanakkor tudjuk, menedzsere, Aki Ajo az osztrákoknál szerezhetne számára a legkönnyebben gyári menedéket, valamint nekik dolgozik egykori Pramacos főnöke, Francesco Guidotti is, aki azóta is jó kapcsolatot ápol Millerrel. Ez a forgatókönyv elsősorban talán akkor érvényesülne, ha az olasz gyár mégis úgy döntene, a kiöregedő rókák helyett a fiatalokra fekteti a hangsúlyt.

És talán ez a századik legnagyobb kérdés, amit a Suzuki kilépése eredményez. Mely szerint a gyártók arra is összpontosítanak, hogy az átszerveződésben megtartsák azokat, akik eddig stabil résztvevői voltak a bajnokságnak, vagy inkább engedik, hogy a szél és körülmények repítsék őket, miközben a feltörekvő versenyzőkre figyelnek. És megértem, hogy a változás jó dolog, ugyanakkor úgy vélem, a stabilitásra, és a tiszteletre is szükség van, hogy az egyensúly megmaradjon.

Marc Márquez csendben érkezett a hatodik helyen, építkezik, és fejleszt, Nakagami egy jövőt biztosítandó hetedik helyen – bár kétlem, hogy ez alapján döntene a Honda – Brad Binder legjobb KTM-esként pedig a nyolcadikként ért célba. Két hét múlva Mugello, az Aprilia tesztpályája, a végsebességek és a leszorítóerők csatája, a kiesős és trükkösen gyors kanyarok mekkája, ahol minden bizonnyal fény derül a noaeli szörny valódi végsebességére, miközben Pecco Bagnaia hazai pályán szépíthet. Csak hát Bastianini szintén otthon lesz.

MotoGP Le Mans 2022
Végeredmény
1.	Enea Bastianini	ITA	Gresini Racing MotoGP
2.	Jack Miller	AUS	Ducati Lenovo Team
3.	Aleix Espargaro	SPA	Aprilia Racing
4.	Fabio Quartararo	FRA	Monster Energy Yamaha MotoGP
5.	Johann Zarco	FRA	Pramac Racing
6.	Marc Márquez	SPA	Repsol Honda Team
7.	Takaaki Nakagami	JPN	LCR Honda Idemitsu
8.	Brad Binder	RSA	Red Bull KTM Factory Racing