Márquez visszatért és tarolt

MotoGP: Aragóniai Nagydíj - 2022.

2022.09.19. 13:19

Ugyanakkor a Ducati világbajnok a konstruktőrök között. Az olaszok megdolgoztak a bajnoki címért, a mezőny harmadát ők látják el motorral. Részben Quartararo drámája miatt Bagnaia is elérhető közelségben a tabellaelsőségért, de vajon sikerül neki a végső megdicsőülés?

Nemrég egy megható és elgondolkodtató mondat ütötte meg a fülemet: „Felesleges szél abba a vitorlába, amelynek hajója nem tudja, merre tart.” Talán ez a gondolat járt azoknak a csapatfőnököknek az elméjében, akik a MotoGP-t elhagyni kényszerülő újoncokat kiebrudalják, hogy aztán új zsákmány után nézzenek. Erős és velős gondolatok, már-már a korrektség határait súrolva, tudom jól, mégis úgy vélem, bűnösök között cinkos, aki néma, így képtelen lennék szótlanul elmenni a jelenség mellett.

Remy Gardner, a regnáló Moto2-es világbajnok, jelenleg MotoGP-ben szereplő ausztrál versenyző esete pedig pont ilyen. Az ausztrált egy év után meneszti a KTM, erről már írtunk korábban, csak az állásfoglalás maradt el. Hasonlóan zárult Iker Lecuona története is, és csak remélem, hogy a jövő kissé kegyesebb lesz a Moto2-ből érkezett újoncok számára akkor is, ha épp szükségük van némi tanulásra és fejlődésre, ezekhez pedig kivétel nélkül idő kell.

Mert jelenleg úgy tűnik, a királykategória bizonyos csapatainál erre nincs lehetőség, a bizonyítási idő erősen korlátozott. Pedig hogy lett volna nekünk Alex Barrosunk, Nakanó Sinyánk, vagy Alex Hoffmanunk egy hasonló mentalitással? Gyaníthatóan sehogy. Ehhez pedig vegyük még hozzá, hogy a jelenlegi MotoGP sokkal inkább szól az ezredekről, század milliméterekről és laikus számára észrevehetetlen különbségekről, mint akkor, így minden bizonnyal a tanulási folyamat is hosszabb. Ezeket figyelembe véve dicséretes a Honda döntése, miszerint Takaaki Nakagami újabb lehetőséget kap, és az LCR színeiben jövőre is bizonyíthat, mert ha maradandót ugyan nem is alkotott, az irányt talán lesz ideje megismerni és elsajátítani.

Arról a kényszerről pedig már szót sem ejtettünk, amely a feltörekvő versenyzőkre nehezedik, amikor adott esetben átlagon felüli tehetséggel bírnak egy kisebb kategóriában. A MotoGP-be való igazolás kényszere pedig kérdésektől mentes, immáron. Pedig volt idő, amikor egyáltalán nem volt elvárás, hogy egy adott versenyző a királykategóriába érkezzen. Gondoljunk csak bele, ha anno Fausto Gresini nem érhet el hasonló sikereket a kisebb kategóriákban, vagy Lucio Checchinello kényszerből a királykategória martalékává vált volna, ma nem arról beszélünk, hogy Enea Bastianini futamot nyer a Gresini csapatnak, és arról sem, hogy az LCR a Honda egyik legfontosabb, gyakorlatban is futó kísérleti laboratóriuma, amelyek nélkül ma egészen más lenne a motorsport királykategóriája.

Valójában belegondolni sem merek, mi lett volna Noboru Uedával, a kilencvenes évek vagabund japánjával, ha kényszerből a negyed liter helyett ötszázasra ültetik, amely fenevaddal dűlőre jutni aligha lehetett. Mára neve minden bizonnyal a feledés része lenne, egy végeredményben boldog karrier helyett. És ne feledjük el azt sem, hogy manapság talán már a sorozat második legtöbb világbajnoki címmel bíró versenyzője – szám szerint tizenhárom –, Angel Nieto legendája sem létezne, hiszen a spanyol ezeket 80 és 125 köbcentiben gyűjtötte.

A fentiekkel leginkább arra a megszűnni nem akaró nyomásgyakorlásra próbálok reflektálni, amely véleményem szerint teljesen felesleges, miszerint vannak versenyzők, akik a kisebb kategóriára teremtettek, és karrierjüket csak rombolja, ha felsőbb kategóriákba kényszerítik őket. Természetesen megértem, hogy ez a hozzáállás az utánpótlás fejlődését és folyamatos áramlását gátolná, sokak szerint. De ha jobban belegondolunk, feltehetjük a kérdést: valóban így van ez?

A másik, fejtörést okozó tényező pedig az a gyors fluktuáció, amely jelenleg a sorozatot sújtja. Vagy csak én követem túl régóta, és úgy érzem, vannak, akiknek több, másoknak aránytalanul sok, néhányuknak meg bántóan korlátozott lehetőséget adnak. Ez a mentalitás pedig pont azt a szemléletet, egyensúlyt felborító hozzáállást erősíti, ami egyébként is jellemző a jelenre. Miszerint minden lecserélhető, mindenki pótolható, futószalagon termeljük az egyedet, és a versenyzők pedig oly módon a fogyasztói társadalom tárgyává válnak, mint egy kétévente lecserélendő mobiltelefon. Emiatt pedig huszonéves fiatalok álmai hullanak darabokra, és nem egyszer életek mennek tönkre. Nem érzem, hogy ennek helyessége, a folyamat mechanikája miként legitimálható.

Persze vannak szerencsések, akik a vérkeringés részét képezik, és vagy egyáltalán nem kell új csapatot keresniük, vagy a sorozatban maradhatnak, még akkor is, ha jelenleg csak középszerű teljesítményt mutatnak, mert a körülöttük lévő védőháló tudja jól, a komoly eredményhez időre van szükség. Ezek közé sorolhatjuk Alex Márquezt, aki bátyja révén többé-kevésbé egyelőre még biztos lábakon áll, valamint a VR46-legénységet, hiszen lehet Frankie Morbidelli bármennyire gyenge, a Yamahának még csak eszébe sem jutott, hogy esetleg idő előtt szerződést bontana vele, vagy akár Pecco Bagnaia, akinél pontosan tudták, időre lesz szüksége ahhoz, hogy összeérjen a Ducatival. És lám, mennyire jól tették, hogy bizalmat szavaztak neki.

Nyilvánvaló, hogy a fenti kérdés megoldódni nem fog, mégis úgy érzem, alkalomadtán érdemes néha feszegetni.

Ha pedig a tegnapi versenyre kíváncsiak, és arra, milyen gondolatok keringenek bennem, egyértelműen azt felelem: vegyesek. Marc Márquez visszatérése már önmagában is csodának számított és örömtelinek, a versenyen kialakult kaotikus állapotok viszont jócskán reflektorfénybe helyezték. Sokan úgy hitték, kisujjból rázza a legjobb hondás szerepet, de végül nem így történt, a Q2-ből kimaradt, így a japán Takaaki Nakagami volt az egyetlen, aki az első tizenkettőben a gyártót képviselte. A japán boldogan várta a hétvégét, friss szerződéshosszabbítással a zsebében, és talán annak is örült, hogy megelőzte Márquezt. A spanyol multibajnok az edzésen egyébként szenzációs formát mutatott, ami a motorozást illeti, menthetetlennek hitt helyzetet hozott vissza a sírból, majd nem sokkal később bukott, egyszemélyes cirkuszt szolgáltatva a közönségnek. Egyszóval Márquezről szólt minden, aki ugyanakkor jelezte, ez egy rehabilitációs verseny, és némileg attól is tart, miként tudja majd fájdalmait kordában tartani.

De hát azt is meg kell szoknunk, mást jelent Márqueznek, és a földi halandóknak is a rehabilitáció fogalma. Amikor az első kanyar után már a hatodik hely környékén motorozott, sokan felszisszentek, amikor végül a harmadikat is elhagyta, a legtöbben már csak üvöltöttek. A nyolcszoros világbajnok motorjának hátulja ficánkolt egyet, a francia Fabio Quartararo pedig annyira közel volt, hogy kikerülni azt nem tudta, így százhetvennel rongyolt a Honda hátuljába.

A francia épp a futam előtt nyilatkozta, kezd elege lenni motorjának gyengélkedéséből, így ha kell, sokkal agresszívebben fog fellépni az előzések során. Sokat sajnos nem kellett várnia, a bukás borzalmas volt, és csoda, hogy a lábán hagyta el a helyszínt. Márquez ugyan folytatta a futamot, de amikor aktiválta a magasságállítót, az úgy maradt – Quartararo motorjának egyik alkatrésze beragadt –, a motor balra tört, és összeakadt márkatársával, Nakagamival. A japán nagy sebességnél zuhant a földre, és szinte csodával határos módon kerülték ki ellenfelei. Neki már nem volt ekkora szerencséje, egy kéztöréssel zárta a hétvégét. Ami ezután történt, szinte csak a papírforma volt, és nagyjából annyi maradt nekünk, rajongóknak, hogy megvárjuk, melyik Ducati nyeri a futamot. Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy a gyártó már tegnap megszerezte a konstruktőri világbajnoki címet, és az első tíz közé mindössze egyetlen Apriliának, egy KTM-nek és egy Suzukinak sikerült beékelődnie.

Valamikor réges-rég, még 1998-ban elég paprikás volt a hangulat a kettőötvenes kategóriában. A világbajnoki cím Harada Tecuja, és Loris Capirossi között dőlhetett el, leginkább azért, mert az újonc Valentino Rossi a szezon első felében túl sokat bukott. Mindhárman Apriliával mentek, és az olaszok feje főhetett, mert a szezon utolsó harmadában Rossi zsinórban nyerte a versenyeket. Ugyan a világbajnoki tabellán rohamosan zárkózott, és az argentin zárófutamra is úgy érkezett, hogy előtte zsinórban hármat nyert, matematikai esélye a végső győzelemre nem lehetett. Az Aprilia tudta jól, Argentínában sem lesz másként, és tudták azt is, egy jó ritmusban motorozó versenyző szériáját megszakítani nem lehet, ezért a vezetőség feltette kezeit és mindössze annyi instrukcióval látták el: a futamot csak akkor nyerheti meg, ha egy körön belül megelőzi mindkét márkatársát, és többé nem zavarja őket. Rossi betartotta a szabályt, megelőzte mindkettőt, és megnyerte a futamot. A világbajnoki cím végül az asztal mellett dőlt el, miután Capirossi kilökte Haradát, de az már egy másik téma lenne.

És ha ebből indulunk ki, talán nem véletlen Bastianini tegnapi győzelme. Hiszen, ha valaki, a Ducati vezetői is pontosan tudják, milyen megakasztani egy jó formát mutató versenyző bombasorozatát. Egy Bastianini-féle nagymacskát pedig sorozatban kiherélni nem lehet, úgy tűnik, tegnap legalábbis erre jutott a Ducati vezetősége. Az olasz Misanóhoz hasonlóan lekövette jövő évi csapattársát, Bagnaiát, majd a végén robbantott, és tudta, a gyári motoron ülő honfitársának nem lesz ideje és lehetősége visszatámadni. Ismét azt láthattuk, hogy Bastianini egy hajszállal gyorsabb volt a gyári versenyzőnél, de most nem volt senki és semmi, akitől félnie kellett volna. Sokat elárult a futam utáni pihenőszobában elhangzott párbeszéd Aleix Espargaró és Bastianini között, amikor a spanyol megkérdezte az olaszt: „Most akkor nem volt csapatutasítás?”, Bastianini pedig hangosan nevetett és megrázta a fejét. Bastianini a futam után a rend kedvéért azt is elmondta, jobban figyelt az abroncsokra mint Misanóban, és igyekezett távol maradni Bagnaiától, hogy ne melegedjenek túl a gumik. Ennek köszönhette, hogy az utolsó körökben ennyire gyors tudott lenni.

A futam végén némi értetlenkedés is látszott a gyári csapat részéről, amikor a leintés után Paolo Ciabatti azonnal a meglepett Davide Tardozzihoz lépett, és nyugtatni kezdte. A futam után Ciabatti vezető elmondta, amikor a riporter a csapatutasításról kérdezte: eddig a márka-világbajnokság volt a cél, most viszont az egyénire fognak koncentrálni, és a vasárnap esete ugyan Bastianini győzelméről fog szólni, hétfőn viszont átgondolják az egészet, milyen stratégiával menjenek Japánba.

Bastianini mindenesetre mestermunkát végzett, és mint ketrecből kiszabadult oroszlán a véres húsra, markolt rá a trófeára. A vezetőség minden bizonnyal pedig csak imádkozik a Vatikánban, hogy a szezon végén ne a vasárnap elveszített öt pont hiányozzon az üdvösséghez gyári versenyzőjüknek.

Quartararo szerencsétlen bukásából Espargaró is profitálni tudott, és úgy tűnik, a misanói teszt sokat segített neki, hiszen erőre kapott, és ismét a dobogóra állhatott. Állítása szerint a győzelem is meglehetett volna egy aprólékosan felépített hétvégi munkával, de a pénteki a bukások során annyi pályán eltöltött időt és önbizalmat veszített, hogy nem épült fel a teljes csomag. A hétvége legnagyobb meglepetése pedig egyértelműen Brad Binder volt, aki csodával határos módon, minden bizonnyal szintén a misanói tesztnek köszönhetően, ismét két lábra állította a KTM-et, és bejött negyediknek úgy, hogy Espargaró csak a futam utolsó szakaszában előzte vissza. Előtte viszont könnyedén tartotta a lépést az elejével. És tudjuk, ha Brad Binder egyszer felébred, számíthatunk még egyéb csodákra is a bajnokság véghajrájában.

Jövő héten Motegi, már csak négyet kell aludni.

MotoGP Aragón 2022
Végeredmény
1. Enea Bastianini ITA Gresini Racing MotoGP
2. Francesco Bagnaia ITA Ducati Lenovo Team
3. Aleix Espargaro SPA Aprilia Racing
4. Brad Binder RSA Red Bull KTM Factory Racing
5. Jack Miller AUS Ducati Lenovo Team
6. Jorge Martin SPA Prima Pramac Racing
7. Luca Marini ITA Mooney VR46 Racing Team
8. Johann Zarco FRA Prima Pramac Racing