Gyilkos Dakar

2006.01.10. 17:02

A Dakar-rendezők szomorú bejelentést tettek hétfőn délután: a Nouakchott és Kiffa közötti szakaszon életét vesztette az ausztrál Andy Caldecott. Az esés a kilencedik, összesen 599 km hosszú szakasz 250. kilométerénél történt. A mentőhelikopter 24 perc múlva a helyszínen volt, ám az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A hírek szerint a motoros a nyakát törte el. A Dakar-mezőnyön kívül felesége és négyéves kislánya gyászolja. Andy Caldecott a Dakar 23. versenyző áldozata.

Bár az autók és a kamionok viadala változatlanul folytatódik, a motorosok ma gyásznapot tartanak. A pilóták reggel összegyűltek a rajtnál, és rövid gyászszünet után versenyen kívül teljesítik az 10. szakaszt. Olyan hírek is felreppentek, hogy a motorosok versenye végleg abba marad.

Andy Caldecott

Az ausztrál motorversenyző 41 éves volt, ez volt a harmadik Dakarja. Az elmúlt három évében a legfontosabb eseménynek életében a Dakar számított. 2004-ben indult először, majd 2005-ben az összetettben a hatodik helyen végzett. Őszi balesete után szeptemberben úgy döntött visszavonul a versenyzéstől. Két hónappal később a Resol KTM felkereste (egy héttel karácsony előtt), hogy a lesérült Jordi Duran helyett lenne-e kedve a csapatban versenyezni.

Andy ennél szebb karácsonyi ajándékot el sem tudott volna képzelni. A szükséges iratokat sikerült megszerezni mire Lisszabonba ért, a korábbi motoros bajnok, Nani Roma kölcsönözte neki a versenyfelszerelést. Az első hét simán zajlott, a harmadik napon az ausztrál versenyző szakaszgyőzelmet ért el, és összetettben a tizedik helyen állt. Hétfőn azonban az álom rémálommá vált, január 9-én, amikor lassú tempónál bukott, és ez az életébe került. Balesete hátborzongatóan hasonló körülmények között zajlott, mint 363 nappal korábban a kétszeres Dakar-győztes Fabrizio Meoni végzetes balesete, ráadásul nem messze attól a helytől a Kiffába vezető úton.

Ugyanezen a végzetes napon Isidre Esteve Pujol szintén nagyon súlyos balesetet szenvedett. Az eset arra késztette a KTM-et, hogy abbahagyja a Dakart. Az sem kizárt, hogy az osztrák márka egy ideig nem indul a Dakaron, mivel Heinz Kinigadner, a KTM csapat igazgatója kijelentette, hogy innentől kezdve nem tekintik sporteseménynek a Dakar-ralit. A KTM vezetése a csapatokra, illetve a versenyzőkre hagyja a döntést, hogy a versenyt befejezik, vagy tovább folytatják.

Tavaly két pilóta vesztette életét a Dakaron, Juan Manuel Perez és a már említett Fabrizio Meoni, míg a Fáraó-ralin a volt háromszoros Dakar-első pilótájuk, Richard Sainct szenvedett halálos balesetet. A sajnálatos események hatására az elmúlt időszakban a KTM a verseny szervezőivel együtt olyan szabálymódosítást dolgozott ki, mely biztonságosabbá teszi a versenyzést.

Szabálymódosítások a 2006-os Dakaron

Egyebek között 150 km/órában határozták meg a motorosok maximális sebességét és a motorosokat nyakvédőkkel látják el. Ezeket a nyakvédőket a szervezőktől kérhetik a motorosok. Fejlesztésüket több motorkerékpárgyár együttesen végezte. Ezeken kívül a tank stopok közötti szakaszokat 350-ről 250 kilométerre csökkentették. Korábban a versenyző reggel teli tankkal indult el, és a motort a megnövelt tömeggel együtt szokhatta meg. Ahogy az üzemanyag fokozatosan elfogyott, és a pilóta elérte a következő tankállomást, a motorkerékpár csaknem ötven kilogrammal könnyebb lett. Ez azt jelenti, hogy a versenyző vezetési stílusa is alkalmazkodott a kisebb tömeghez. A megálló alkalmával a versenyző nemcsak a motortankot tölti föl, hanem eszik és iszik is, és ennek következtében koncentrációja jelentős mértékben csökken. Utána visszaül a motorjára - mely ötven kilogrammal nehezebb - és folytatja a versenyzést.

Az idei Dakaron induló magyar pilótáknak sem kedvezett a szerencse. A Suzuki quaddal induló Greff Róbertet a harmadik szakaszon érte baleset, de ekkor még rengeteg időbüntetése és kisebb sérülése ellenére folytatta a versenyt, amit végül a hatodik etapon adott fel.

Szilveszter Zsoltot , a Szalay Dakar Team romániai motoros tagját az ötödik etapon, reggel érte baleset. A délutáni órákban az addig legsikeresebb magyar motoros, Kátai Péter kulcs- és combcsontját törte el. Mindkettőjüket a Kanári-szigetekre szállították kórházba. Még egy hétig kell a kórházban maradniuk, utána hazaszállítják őket.

A legtöbb Dakart látott motorosunk Szilvási Péter még az előző szakasz teljesítése közben sérült meg, ám az ötödik nap teljesítése után úgy döntött, veszélyes volna továbbmennie, így feladta a versenyt, csak úgy, mint Herman Henrik.

A magyar motorosok közül egyetlen pilóta van még versenyben a kilenc etap után. Varga Ákos tegnap a 41. helyen ért célba, így összetettben a 68. helyen áll. Holnap kiderül, hogy a KTM-es versenyzők folytatják-e a versenyt, ami jelentősen befolyásolhatja a Dakar jövőjét is.