Felvidéki kanyargások

2005.01.13. 10:58

Miután telente sokat járunk síelni a Felvidékre, úgy gondoltuk, kipróbáljuk az utakat nyáron is. Elsősorban hegyi kanyarokat és hágókat kerestünk. Kutakodásunkat siker koronázta: motoros álomutat találtunk Besztercebánya közelében!

A téli síelések után nagyon vártuk, hogy mikor mehetünk két keréken is a hegyekbe. Zólyom, Besztercebánya, Selmecbánya és Körmöcbánya Budapestről akár egy nap alatt is kényelmesen bemotorozható. Mi több napra indultunk, szállást előre nem foglaltunk, élelmiszert nem vittünk, és mivel a benzin is olcsóbb a határátlépés után Ipolyságnál (Sahy) rögtön tankoltuk. Tankolni egyébként mindenütt lehet kártyával, így még kedvezőbb is.

Ipolyság után északnak indultunk a 66-os úton Zólyom felé - igazi ROUTE66! A téli sítúrákról jól ismert úton a motorok szinte maguktól vették a kanyarokat, nem is álltunk meg csak Korponán (Krupina), amely ma kisváros, de a középkorban Buda után kapta egyenrangú városi jogát! Ezért később a többi magyar város is a korponai jogokat akarta magáénak.

Ahogy beérünk a hegyek közé Dobronya (Dobrá Niva) után kis várrom áll jobbra az út mellett, enduróval egészen a falakig fel lehet menni. Állítólag itt írták alá a Werbőczy féle Tripartiumot, amely a jobbágyok elvándorlását tiltotta évszázadokon át.

Zólyom (Zvolen) táblája után balra közvetlenül kitűnő étterem van, ezt nyugodtan ajánljuk mindenkinek. Az étterem mellett pedig motoros szerviz található, ami hasznos lehet, de ne feledjük, még csak 150 km-re vagyunk Budapesttől! Sajnos a Balassy-féle zólyomi vár nem tartogat különleges meglepetéseket, továbbmenve Beszterce felé inkább a szilácsi (Sliač) fürdő ajánlható a megfáradt vándoroknak. Beszterce belvárosa és főtere viszont nagyon szép. A főtér nyugat felé lejt, ezért főként a délutáni órákban érdemes arra sétálgatni. Mi azonban keletnek motoroztunk tovább, arra visz a 66-os út.

A Garam völgyében haladhatunk széles, jó minőségű úton egészen Zólyombrézóig (Podbrezová). Balról az Alacsony Tátra 2000 méteres gerince tűnik fel. Zólyombrézón az a ronda vasgyár, ami az út közvetlen közelében van, már az 1490-es évek óta működik. Innen balra fordultunk Sebesér (Bystra) faluba. A közeli sípályáknak köszönhetően bőven találunk itt szállást, egy éjszakára 300 SK-ért. Ez az ár általában egész Szlovákiára érvényes. Mi este még lemotoroztunk a sípályán, és Vámos (Myto pod Dumbierom) határában található olcsó családi étteremben vacsoráztunk sztrapacskát és pisztrángot.

Reggel az első osztályú helyi péksüteményekből óriási reggelit készítettünk, majd a környéken néztünk körbe. Jó motoros utak visznek Tále-Dolny, Lehota-Horny és Lehota között, az utóbbi földút. A háttérben a Chopok és a Gyömbér csúcsa láthatók.

Az erdőben motorozva rengeteg partizán emlékművel találkozhatunk, talán nem is volt annyi partizán, mint emlékmű. Mindenesetre az egyik Tále mellett nagyon megnyerte tetszésünket.

További jól motorozható, 11 km-es út vezet fel Bystráról a Chopok déli oldalába, a Srdiečko szállodáig, amit idén újra megnyitottak. Innen 120 SK-ért felvonóval vagy gyalog lehet felmenni 1500 méteren fekvő Kosodrevina szállóba, ez Szlovákia legmagasabban fekvő hotelje. Konyhája és ételadagja több, völgyben lévő társát megszégyeníti, ráadásul ugyanazon az áron. Máshol nagy nyári meleg van, itt jól esik 25 fokos napsütésben ülni.

A völgybe visszaérve keletnek indultunk az Ördöglakodalma (Čertovica) felé, ez a Felvidék legmagasabb hágója. Az út nagyon jó minőségű, nem beszélve a kanyarokról. A hágón 1232 méteren ittunk egy jó török kávét (turečka káva). Az út mellett és a hágón sok alkalmi árus kínál finom erdei áfonyát és málnát. Érdemes venni tőlük, de jól meg kell mosni a portékát. Továbbindultunk a nagyon szép erdőségben Liptószentmiklós felé. Az Alacsony Tátrát északról a Vág folyó határolja, széles völgyben haladhatunk a gerinccel párhuzamosan. A műútról érdemes letérni egy-egy kitérőre, igazán szép vidék!

A deményfalvi (Demänovska dolina) völgyet és barlangjait Liptószentmiklóssal együtt kihagytuk, és Németlipcsénél (Partizanska Lupca) befelé indultunk az erdőbe. Az út folyamatosan emelkedik, a növényzet és a környezet egyre vadabb lesz. Aki kíváncsi a világvégére, itt megtalálhatja: 12 km után balra kell lekanyarodni az erdőbe Magurka (1050m) felé. Néhány km után elénk tűnik egy egykor jobb napokat megélt üdülőtelep az Alacsony Tátra északi oldalában. Itt vége az útnak, egy kis templomon kívül más sincs is itt: ez a világvége. A bolt néha kinyit két órára. Annyi pozitívum azért van Magurkában, amikor Magyarországon 38 fok felett van az idő, akkor itt nincs melegebb 25 foknál.

Az út a zárt üdülőfalu - Zelezné - mellett Lúzsnyába (Liptovská Lú?na) vezet, közvetlenül a hegylánc északi oldala alatt. Szép és nyugodt környezetet talál, aki erre motorozik. L.Lúzna igen hosszú falujából Oszadába (Liptovská Osada) és az 59-es útra kijutva délnek, azaz balra fordultunk (BB-Rózsahegy). Néhány kilométer után ismét balra lefordulva az erdőben a koritnicai-források találhatók, érdemes vizet venni itt.

Továbbhaladva az 59-es úton Dóvalba (Donovaly) érkeztünk, a hó teljesen elolvadt mostanára. Tábla üdvözöl: 'Bikers Welcome'. Itt is éjszakáztunk.

Másnap reggel megkerestük az 1830-as években épített régi hágót. Az utat magyar mérnök tervezte és még ma is megvan. A ?tureczi hágón (1010 m) vezet keresztül, megtalálni úgy lehet, hogy az 59-es úton dél felől a ?tureczi hotelnél kell balra lekanyarodni (Horsky hotel pod ?turcom), ha elértük Motičky falut, akkor túljöttünk. Észak felől a hotel nehezen vehető észre, mert egy szikla tövében található. Sorompó nincs, külön nem tiltja semmi a behajtást (a térkép az igen), így be is hajtottunk. Jó állapotú murvaúton, sok kanyaron keresztül lehet igen vadregényes helyen hajtani. Erdei munkásokkal találkoztunk, de nem szóltak semmit.

Észak felé Liptovská Revucába jutottunk. Kedves nyugodt és szép környék van erre, általános feltűnést keltettünk itt motorjainkkal. Innen az út visszavezet Liptovská Osadáig, ahol északnak fordultuk, Rózsahegy felé. Innen a Vág folyását követve Túrócszentmártonig (Martin) mentünk, de e lőtte lefordultunk balra, hogy megnézzük Szklabina (Sklabiňa) várát. A várat most újítják fel, de látogatható. Igen szép környezetben áll, csak kissé romos állapotú.

Szállásunknak a Martini hegyen lévő sí hotelt választottuk, rajtunk kívül nem is igen voltak akkor az épületben. A szállás félpanzióval 520 SK-ba került. Egy gyors hidegfront viszont 8 fokra hűtötte fenn a hőmérsékletet, így az esti hegyi motorozást Becherovka és Borovicka kúra követett. Majd a szokásos káposztaleves (kapustova polievka) és az elmaradhatatlan rántott sajt (vyprazeni syr). Reggel, miután kimásztunk a néptelen szálló ablakán szép időben indultunk tovább délre, kis - harmadrendű - utakon. Ami pozitívum az itthon tapasztaltakkal szemben, hogy ezek az utak is jó minőségűek: simák és szélesek. Jármű alig jár erre, igazi motoros feeling a kéklő hegyek mentén.

Kíváncsi vagy a Felvidékre?

Ami ezután következett, az legmerészebb álmunkat is felülmúlta: a Turcianske Teplice és Besztercebánya közötti út. Eddig sok jó és szép úton motoroztunk itt is és Magyarországon is, az összes hegyi műutat bejártuk. Hogy fogalmad legyen róla milyen ez az út, képzeld el, a Mátrán átvezető utat háromszor egymás után sűrítve lefektetve. Kanyarhegyek tökéletes minőségben! Szuper aszfalt, az út széles, plusz van szegélyfestés! A Grossglockner Hochalpenstrasse kategória! Ahogy láttuk, a helybéliek többször is oda-vissza végigmennek, az út egyszerűen felejthetetlen. Magyar motorost nem láttunk arra, jó szívvel ajánlhatjuk mindenkinek, egy igazi ROUTE66 útvonal, Budapesttől 180 km-re! Egynapos túrán is bejárható Bp-Zólyom-BB-Teplice-Körmöcbánya-Zólyom-Bp útvonalon.

Mi is végigmentünk mindkét irányból, aztán Körmöcbányának fordultunk. Nagyon szép a főtér és az óváros. Európa leggazdagabb bányavárosa volt egykor, most csak a pénzverde és több múzeum jelzi egykori nagyságát. A bányamúzeumot érdemes megnézni, Szent Istvántól kezdve összes királyunk pénze megtalálható itt.

Körmöcbányától az út lefelé visz a Garam völgyéig, innen végig motoroztunk a díjmentesen igénybe vehető (bez uhrady) autópályán is. A Garamot követve Párkánynál léptük át a határt.

Tudnivalók:
Előre tankolni, élelmiszert vinni nem érdemes, mert jó minőségű és olcsóbb is, mint itthon. A kártyát elfogadó helyeken (pl. TESCO Besztercebánya) még kedvezőbbek az árak. A benzin 15-25 Ft-tal olcsóbb literenként.

Szállás: egyre több helyen lehet magánházaknál aludni, átszámítva 2000 Ft-ért. A síközpontok mellett mindig találunk szállást. Ilyenkor "ubitovanie", vagy "zimmer" felirattal hívják fel magukra a figyelmet. Az egykori orosz tudás jó lehet, mert sok a közös szó.

Étkezés: az út mellett nagyon sok és jó minőségű Motorest (étterem) található, amit mi ajánlunk: Zólyom Budapest felőli végén a várostáblánál és a Besztercebánya 66-os út Brezno felé a Shell kút melletti Hot-Pot önkiszolgáló gyorsétterem. A Kosodrevina étterem csak gyalog vagy lifttel közelíthető meg a Chopokon. Rózsahegytől Donovaly felé az 59-es út jobb oldalán; ha érdekel még írj emailt. Az autópálya nem fizetős, ha "bez uhrady" tábla van az elején.