A Monarchia utolsó lehelete

Szlovénia Dunántúlnyi területű ország. Úticélunk ezúttal nem a nagyvárosok és kulturális látnivalók voltak, hanem az eldugott kanyargós utak, a hegyek és a Júliai Alpok, egyszóval olyan helyek, ahová motorral jó menni.

Budapestről kényelmes tempóban, pontosan négy óra alatt érkeztünk Letenyén keresztül a horvát-szlovén határra. Csáktornya (Cakovec) után a következő falu - Nedelisce - központjában jobbra tértünk és pár kilométer után már Szlovéniában voltunk. Az ország első látásra Ausztriára hasonlít leginkább, az ablakokban mindenütt muskátli, a kertek és a házak gondozottak, az utak kitűnő állapotúak.

Először Ptuj kisvároskában álltunk meg rövid ebédszünetre. Ptuj a felduzzasztott Dráva partján fekszik ódon belvárossal és várral. Az ablakokban mindenütt virág, az épületek és a közterületetek tiszták, jó volt leülni és megpihenni itt. Ptujból Celje felé igyekeztünk a számunkra kissé unalmas autópálya szakaszokat ahol lehetett kikerülni. Ezért Slovenska Bistricánál a helyi úton maradtunk és szép kis falvakon keresztül motorozva (két traffipaxot megúszva) Celjébe érkeztünk.

A várost azért ejtettük útba, mert Tamás barátom rokonai élnek itt, és egy rövid látogatás erejéig megismerhettük a szlovén vendéglátást is. Helyi jellegzetesség a Stajerska - hja egykor ez is Stájerország volt - ami egy nagy tányéron táralt füstölt hússzeletek voltak, bőséges sajtkörítéssel és kenyérrel, kettőnknek is bőven elég lett volna. Az adagokkal csak úgy lehet megbirkózni, hogy egy falat kenyérhez egy óriási szelet húst és sajtot harap az ember.

A rövid és kimerítő látogatás után továbbindultunk, hogy szállást keressünk magunknak. A túra előtt elhatároztuk, hogy a szabad motorozás érdekében ott alszunk, ahol az este ér bennünket. Sötétedéskor letértünk a főútról és addig mentünk felfelé a hegyekbe, amíg sátorhelyet nem találtunk. A helybeliek készségesek voltak, mikor engedélyt kértünk a gazdától.

Másnap reggel gyönyörű hegyoldalban ébredtünk és indultunk tovább. A túrán a 7-8-9 ritmust általában betartottuk: 7 órakor kelés, 8 órakor reggeli, 9-kor indulás. Rövid szakasz után Ljubljana előtt északnak fordultunk, Kamnik, majd ?kofja Loka felé.

Skofja Loka gyönyörű kisváros várral, belvárossal, házakkal, virágokkal. Ha keletről jövünk, egy volt benzinkútnál turista információt és prospektusokat lehet szerezni. Innen aztán bevetettük magunkat a hegyek közé és Zelezniki felé indultunk.

Remek kis utakon egyre feljebb motoroztunk. Egy jéghideg patakban gyorsan megfürödtünk, aztán tovább indultunk Bohinska Bistrica felé.

A harmadrendű utak is jó állapotban vannak, csak az lepheti meg a gyanútlan motorost, ha az aszfaltburkolat váratlanul eltűnik és az út murvaútban folytatódik, annak ellenére, hogy a fényvisszaverő karók és az irányjelző táblák változatlanul megvannak. Enduróink (XT600 és Transalp) az ilyen utakon remekül érzik magukat, de lehet, hogy chopperrel vagy országúti motorral kevésbé élvezetes ez.

Bled előtt elkanyarodunk nyugatra és Zg. Radovna felé motoroztunk tovább a murván. Innen már látható a Júliai Alpok legmagasabb csúcsa a 2864 méter magas Triglav. Mojstranánál kis út vezet egészen be a csúcs alá. A kristálytiszta hegyi patak mellett vezető, inkább csak endurósoknak ajánlható út fantasztikus völgykatlanban végződik, amelyet három oldalról 2300-2800 méter magas csúcsok vesznek körül.

Az út egyébként más különlegességekkel is szolgál: 25%-os emelkedővel és egy méregdrága turistaházzal a végén. A 20 dkg kolbász kenyérrel és mustárral 1100 Ft-ba került, de már igen éhesek voltunk és a híres és laktató szlovén specialitás a Jota leves (Vpavska jota) estére már elfogyott. Ezt egyébként másnap bepótoltuk, motorosoknak ideális táplálék: nagy adag sűrű káposztaleves babbal, kolbásszal, ára általában 400 SIT (460 Ft).

Estére egy elhagyott kulcsosház mellett vertünk sátrat, ahonnan a panoráma másnap reggel felejthetetlen volt. Kranjska Gora és Tarvisio érintésével kis kitérőt tettünk, hogy a Predil hágóra felmehessünk. Az 1156 méteres hágóért az első világháborúban komoly harcot vívott az olasz és a Monarchia (KUK) hadserege, több hatalmas erődítmény van két oldalán.

A hágó után nem messze balra mutat a nyíl a Mangrt (Mangart) hágó felé. Ez egy egészen fantasztikus hegyi út, már az első világháború után épült. Rögtön a lekanyarodás után elképesztő hegyomlás nyomai láthatók, az utat és hidat kőlavina vitte el, de ez ne riasszon el senkit. Feljebb a keskeny úton, a sötét alagutakon és hajtűkanyarokon keresztül egyre fantasztikusabb panoráma tárult szemünk elé. Zavaró, hogy nem lehet gyönyörködni és motorozni egyidőben, mert korlát nincs.

Fenn 700 SIT-t vagy 3 EURO-t kell fizetni a legfelső szakaszért, de a panoráma miatt megéri. Ha szerencsés az ember, akkor nem alagútban találkozik a birkanyájjal, amelyet az úton reggel fel, este lehajtanak. A hágó 2055 méteres magasságával a Júliai Alpok legmagasabban elérhető pontja, a legnagyobb emelkedő 18%-os.

Dél felé motoroztunk tovább, Bovec irányában. Az út mellett rengeteg szálláslehetőség van, aki erre jár, biztosan talál megfelelőt. Bovectől az Isonzó (Soca) valószínűtlenül kék vize tűnik fel az út mellett. Kilométerenként vannak a raftingolást hirdető vállalkozók, egy menet kb. 10 000 Ft-ba kerül. Az első világháborúban komoly harcok voltak itt, több mint egymillió katona esett el. Frontot megélt dédapám nem sokat mesélt a háborúról, csak annyit, hogy az Isonzó akkor vörös volt...

Bovectől délre egy hatalmas vízesés van, 140 méteres magasságból esik a víz alá. A fantasztikus látvány, és egy hideg-fürdő után Zagánál jobbra fordultunk az olasz határ Uccea felé. Közvetlenül a szlovén határállomás előtt vezet fel egy kis erdei út az 1600 méter magas Stolra. A sorompó nem volt lecsukva, gyerünk! Az utat az olasz hadsereg építette csapatai ellátására. Az északi oldalon jól járható kemény kőburkolat van, élmény feljutni (40-50 km/h). A déli oldalon viszont mély az ágyazat, a Transalppal már nehéz volt lejutni. A kilátás fentről csodálatos az Isonzó völgyére. A legnagyobb emelkedő 12%-os. Délről Sedlo falu után kell felfelé térni, táblával jelezik a Stolt.

Az olasz határ mellett éjszakáztunk egy erdőszélen. A határ mellett az építési stílus már olaszos, ez a házakon és a templomokon is látszik. Breginjből az utat gyönyörű fasor szegélyezi. Ez vezet Kobaridba, ahová aztán reggel egy gyors kávéra beugrottunk. A városkát már a háború második napján elfoglalták az olaszok, az itt létesített Kobarski Muzej állandó kiállítása az itt harcolt katonáknak és az elesetteknek állít emléket. Ottjártunkkor külön magyar kiállítás is volt, az Isonzó front magyar katonáinak emlékére. A belépődíj 800 SIT, úgy éreztük kötelességünk bemenni. További látnivaló Kobaridban a Napóleon híd az Isonzó felett és az elesetteknek emelt kálvária és templom.

Szerettünk volna a Krn 2244 méteres hegyére felmotorozni, megnézni az erőd-maradványokat, de a felhők miatt ezt nem tettük, inkább fürödtünk az Isonzó jéghideg vizében. Tolmin után visszafordultunk északnak, és a folyó völgyében visszatértünk a hegyek közé. Bovectől most kelet felé fordultunk a Vrsic hágó felé. Soča faluban remek kemping van. Trenta faluban egészen páratlan a kilátás a Triglavra és a többi mészkőcsúcsra, pedig a hágó csak itt kezdődik.

Az 1611 méteren átvezető hágót osztrák-magyar hadmérnökök tervezték az Isonzó hadszíntér ellátásához. Vonalvezetése észak-déli, kanyarjai fantasztikusak, 50 db hajtűkanyarból lehet kigyorsítani egymás után, a számozás az északi oldalon indul. Meglepődtünk, amikor délen először megláttunk az 50-es táblát. A déli oldalon az aszfalt első osztályú, északon a kanyarokban még macskaköves a burkolat. A legnagyobb emelkedés 20 %-os. A hágó után lefelé egy kanyarban orosz kápolnára bukkantunk, az utat orosz hadifoglyokkal építtették 1915-16-ban, nagy emberáldozatok árán.

A hágó után Szlovénia egyik legnagyobb üdülőhelyére Kranjska Gorába érkeztünk és pihentünk néhány napot. A városka kedvelt idegenfogalmi központ, az árak is ennek megfelelőek: apartmanszoba 20-25 EURO/fő. Megkóstoltuk a gibanicát, Szlovénia híres süteményét is, lényegében az itthon is kapható flódnihoz hasonló mákos, almás, túrós süti. Viszont 700 SIT-t (800 Ft) egy szeletért túlzásnak éreztük még itt is.

Hazafelé útba ejtettük az általánosan ismert bledi tavakat, amelyek tényleg gyönyörűek, csak a túl sok turista nem volt marasztaló hatással ránk. Viszont a 2 km-re lévő Vintgar szakadék dübörgő vízeséseivel és a falba erősített járdájával tényleg élmény a belépődíj ellenére is.

Vasárnap lévén Bled felé 10 km-es autósor gyűlt fel, szerencsére Ljubljana irányából. Hazafelé rövid szakaszon az autópályát választottuk, itt a kapus megoldás működik, 600 SIT-t fizettünk kb. 50 km-es szakaszért. Akinek ez sok lenne, az lehajthat a kapu előtti kijáratnál. Az esti balatoni dugót azonban mi sem kerülhettük el. Induláskor jó átgondolni, hogy mikor érkezzünk haza, mert 18 km-es autósort előztünk Fonyódtól Szárszóig.