2020.12.11. 06:05

Miután néhány terepmotorozó barmot begyűjtöttek a Börzsönyben, újra a közbeszéd homlokterébe került a természetkárosító terepmotorozás. Olyannyira, hogy még a Magyar Narancstól is felhívtak, hogy mondjak már erről a furcsa szubkultúráról pár gondolatot. A legfőbb gondolatom, hogy nem csak a motornak nincs helye az erdőben, hanem a biciklinek, kutyának, embernek sem.

A szabályokat megszegő terepmotorosba jó és helyénvaló belerúgni, pláne ha még nekik áll feljebb, mint ahogyan a felkapott börzsönyi esetben is. Előre megfontolt szándékkal szegtek szabályt, eleve rendszám nélküli motorokkal mentek ki. Nem eltévedtek, ezekkel a zárt pályát el sem hagyhatták volna. Ez nem olyan, mint amikor kirándulás közben véletlenül kiesik a papírzsebkendő a zsebedből, ez az, amikor zsákban viszed ki a sittet az erdőszélre. Nem az történt, hogy hibáztak és elnéztek valamit, hanem eleve semmibe vették az összes szabályt. Teljesen jogos a felháborodás.

Itt minden a helyén történik: épített pálya, direkt erre a célra
Itt minden a helyén történik: épített pálya, direkt erre a célra

Duna-Ipoly Nemzeti Park beszámolóját olvasva egyébként igen határozott déja vu-m volt, aztán be is ugrott, hogy miért. Ugyanaz volt a forgatókönyv, mint amikor a halőrök rabsicot fognak: először megpróbál menekülni, aztán jön az erőszakos fellépés, majd a hazudozás. Úgy tűnik, ez az íve annak, amikor valaki tudatosan jár a tilosban, és lebukik, majd nyilván jön az alkudozás, depresszió és elfogadás, csak a gyászolással ellenben nekik még be kell fizetniük egy tisztességes méretű bírságot.

Motorosnak nincs helye természetvédelmi területen. Úgy általában az erdőkről még nyithatunk vitát, mert például a törvény szerint azok a mesterséges, monokulturális faültetvények is erdőnek számítanak, ahová még a rovarok sem szívesen teszik be a lábukat, nemhogy védett állatok, de szerencsére aki földutakon csavarogna, annak azért van annyi mozgástere, hogy ha az a közútnak vagy forgalom elől nem elzárt magánútnak minősülő földút ilyenen megy keresztül, akkor a közúti forgalomban használható motorjával ott bőven motorozhat. A tereptúrázóknak fontos információk itt például igen szépen össze vannak szedve, hogy hova milyen feltételekkel hajthatnak be, van nyilvános térkép a természetvédelmi és a Natura 2000 területekről, illetve vannak egészen ígéretes kezdeményezések, mint például ez az oldal, ahol komplett útvonalakat kínálnak a szerkesztők.

Akinek pedig ez kevés, azoknak a rendelkezésükre állnak az enduró- és krosszpályák, valamint a közvélekedéssel ellenben azok sincsenek magukra hagyva, akik a hegyes sportendurójukkal tökön-paszulyon keresztül mennének. Rengeteg lehetőség van itthon terepmotorozásra, és ugyan már eladtam az összes endurómat, de amíg rendszeresen jártam ki offroadozni, soha nem éreztem magam üldözött huszitának. Egyszerűen minden hobbinak megvan a maga helye, például punkzenét sem illik tempolomban vagy temetésen bömböltetni.

Enduróbajnokság: legális terepmotoroznak
Enduróbajnokság: legális terepmotoroznak

Szerencsére a többségnek egyértelmű, hogy miért nincs helye terepmotornak a nemzeti parkokban. Az viszont valamiért kevesebbeknek van meg, hogy ugyanazért, amiért a gyalogosnak, a biciklisnek, a lovasnak és a kutyasétáltatónak sincs: a természet nem kíváncsi az emberre. Semmilyen formában, tehát aki tényleg szereti az erdőt (rétet, mocsarat, stb...), azzal teszi érte a legtöbbet, ha nem megy oda.

A környezetvédelmet el lehet azzal jelentékteleníteni arról vitatkozva, hogy az elektromos autó vagy egy takarékos benzines a környezetbarátabb, ilyenkor pont a lényeg sikkad el. A cél az lenne, hogy megvédjük a természetes növényzetet és az őshonos fajokat azzal, hogy lehetőséget biztosítunk számukra az élethez és a szaporodáshoz. Ezt pedig pont azzal tudjuk garantálni, hogy távol tartjuk magunkat tőlük, és nem rondítunk az életterükbe a jelenlétünkkel. Sőt, a kedvtelésből tartott állatainknak sem hagyjuk ezt, mert ők hozzánk hasonlóan nem részei a természetnek, és például a kijárósan tartott cicák a törvényszegő terepmotorosoknál is nagyobb károkat tudnak okozni. A környezetvédelem szempontjából az őshonos ökoszisztéma a fontos, nem a háziállatok jóléte. A háziállat tartása ugyanúgy hobbi, mint a terepmotorozás, felelősen kell csinálni.

A szép táj sajnos nem jár ajándékba minden sporthoz
A szép táj sajnos nem jár ajándékba minden sporthoz

Azt az érvelést pedig képtelen vagyok elfogadni, hogy az erdőben sétálás azért oké, mert kisebb ártalommal jár, mintha ugyanott motorral megyünk keresztül, mert akkor a motoros meg jöhet azzal, hogy az ő keresztülgurulása semmiség a patakok nyílegyenes, kibetonozott mederbe tereléséhez képest, vagy hát ott van a fő debilség, a körbeünnepelt világító bicikliút, amely az éjszaka rajzó, a víztükör polarizált fényét követő, védett dunavirágok számára gyilkos fényszennyezést jelent. A sort a végtelenségig lehet folytatni: mindig találni egy nagyobb bűnöst.

Amúgy nem vagyok pesszimista, most nyilván jön a kirándulók részéről a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió, de el fogunk jutni az elfogadáshoz is - ezt az ívet a terepmotorosok is bejárták, a nyolcvanas években még tapsoltak a Bugac homokdűnéin edző német dakarosoknak, mostanra pedig ott tartunk, hogy a nemzeti parkokban elkapott endurósok - nagyon helyesen - közutálat tárgyát képezik.