Túlélési technikák

2005.04.29. 14:10

A motoros sokkal sérülékenyebb résztvevője a közlekedésnek, mint egy autós. A motorkerékpár nem rendelkezik passzív biztonsági rendszerekkel, mint az autók biztonsági zónája, vagy a mozgási energiát felemésztő gyűrődő karosszéria. Ennek hiányában csak a veszélyek elkerülésével, környezetünk folytonos figyelésével, villámgyors helyzetértékeléssel kerülhetjük el a sérüléssel járó baleseteket.

csik.jpg

Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az autósok figyelmében nem bízhatunk, magunknak kell a motorozást biztonságossá tenni. Bizalmi elv helyett a defenzív vezetésre kell helyezni a hangsúlyt, és úgy közlekedni, mintha mindenki ránk vadászna az úton.

A veszélyhelyzet gyors felismerése és a megfelelő ellenintézkedés sok balesetet megelőzhet. Jó motoros alatt a motor biztonságosabb jármű lehet, mint az autó. Bár a motorokon még mindig nem általános a blokkolásgátló vagy az aktív futómű, ami korrigálja a vezetéstechnikai hibákat, mégis a jobb menetdinamikával rendelkező és sokkal kisebb helyigényű járművel el lehet kerülni olyan baleseteket, amit egy autóval már nem. De ha megtörtént a baleset, a következményei súlyosabbak. Ezért kell mindent megtenni a megelőzés érdekében!

Figyeld az irányjelzőt! Az egyik legveszélyesebb közlekedési helyzet az előzés. A megnövekedett sebesség miatt a látás beszűkül, a szembejövő forgalom figyelése elvonhatja a figyelmünket az előzendő járműről. Ha szemből nem jön semmi, az egyetlen veszélyt maga a megelőzött okozhatja. Minden autó jobb és bal oldalán holt tér van, amit nem lehet belátni a visszapillantó tükrökből. A keskeny motor ebben teljesen eltűnhet az autós szeme elől.

Előzés közben fél szemmel mindig figyeljük a kocsi bal hátsó indexét. Ha megvillan, csak azt jelentheti, hogy az autós nem látta a motorost, és előzni vagy kanyarodni készül. Gondolkodás nélkül, azonnal nyomni kell a kürtöt! Ha előttünk útkereszteződés, elágazás vagy kapubejáró van, ami a kanyarodás célja lehet, a sebességünk és a távolság függvényében dönthetünk az előzés gyors befejezése vagy az intenzív fékezés között.

Keress menekülőutat! A motor előnye a nagyobb menetdinamika és a kis helyigény. Ha veszélyes közlekedési helyzet alakul ki, pillanatok alatt kell dönteni a fékezés vagy az intenzív gyorsulás között. A helyes döntést segítheti, ha már a veszély kialakulása előtt felmérjük a környezetet. Ha például velünk szemben látunk egy autót, ami előz egy egész sort, számíthatunk arra, hogy nem fogja a manővert befejezni az odaérkezésünkig. Ilyenkor már előre fel lehet mérni, hogy elfér-e a három jármű egymás mellett az úton, vagy le kell húzódni (ha van hely rá) az útpadkára. Szélsőséges esetben még az árokba hajtás helyét is kiválaszthatjuk, mert egy frontális ütközésnél bármi jobb lehet!

Ha a motor alkalmas rá, megoldásként alkalmazhatjuk a gyorsulást is. Ha mi előzünk, és váratlan akadály merül fel (a korábban már említett bekanyarodás vagy egy szemből feltűnő jármű), egy intenzív gázadással magunk mögött hagyhatjuk a veszélyessé vált helyszínt. Minden előzést úgy kezdjünk el, hogy előtte felmérjük a lehetőségeinket!

Az okosabb enged! Fontos, hogy minden előzést csak úgy végezzünk, hogy legalább 10 km/h-val nagyobb legyen a sebességünk, mint a lassabb járműé. Sajnos azonban vannak a közlekedésnek olyan résztvevői, akik presztízskérdést csinálnak abból, hogy ők legyenek elöl. Ezeket jobb egy fékezéssel előreengedni, mert ha mellettünk halad, mikor feltűnik egy szembejövő jármű, biztosak lehetünk abban, hogy gondolkodás nélkül le fog szorítani minket az útról, mikor ijedten vissza akar térni saját sávjába.

Keresd a szemkontaktust! Tőled balra, egy utcából autó kanyarodna arra az útra, amin közlekedsz, mindig keresd a jelét, hogy lát téged! Ha az ellenkező irányba néz, és úgy araszol befelé, már fékezz, mert biztos nem vett még észre!

Hagyj helyet magadnak! Soha nem motorozz szorosan az út szélén, mert ezzel arra csábítod a téged előző autót, hogy sávváltás nélkül, kis oldaltávolsággal haladjon el melletted. Sőt, az ellenkező irányból jövő autósok is hajlandók túlbecsülni így a rendelkezésükre álló helyet, és meggondolatlanul előzésbe kezdenek veled szemben. Ha a sáv közepén haladsz, ezzel jelzed, hogy a közlekedés teljes jogú résztvevője vagy, ám mindig marad félrehúzódási lehetőséged, ha ezt mégse vennék észre.

Tervezett ütközés! Ha már elkerülhetetlen, akkor törekedni kell a minél enyhébb következményekre! Sajnos ez sok esetben a puszta túlélésre irányul, az ilyenkor szerzett (akár súlyos mértékű) sérülés még mindig megfelelő ár lehet egy életveszélyes helyzet megúszásáért. A frontális ütközést elkerülhetjük, ha lehajtunk az útról. De mi van akkor, ha oldalról fogjuk eltalálni az elénk került autót? Ha még van lehetőség az irány korrigálására, akkor a kocsi alacsonyabb részeit kell megcélozni. A motorháztetőnél vagy csomagtartónál ütköző motor ledobja a vezetőjét, és az átrepülve az autó felett élve megúszhatja a balesetet. Sőt, ha szerencséje van, a teste és a végtagjai nem akadnak bele a motor kormányába vagy más kiálló alkatrészébe, és kisebb karcolásokkal is megúszható így a szerencsétlen találkozás.

Fényt! Amikor bevezették a motorok nappal is kötelező tompított fény-használatát, harminc százalékkal csökkent a motoros-autós balesetek száma. Még így is előfordulhat, hogy a szembejövő autó nem veszi észre a nap felől közelítő motorost. Ilyenkor azonnal kapcsold fel a reflektort! Az erősebb fény már a legrosszabb háttérből is kiválik, és jobb belátásra bírja az autóst.

Létezik a jelenség, amikor a motorkerékpár egy szem fényét a szembejövő úgy értelmezi, hogy az egy távol lévő autó lámpái. Ez ellen segít a Magyarországon nem engedélyezett, de a hatóságok által elnézett, irányjelzőbe épített helyzetjelző. A lámpa két oldalán világító sárga fény már messziről jelzi a motorkerékpár térbeli helyzetét, és kizárja a tévedést. Nem véletlen, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a világítás ilyen bekötése az elfogadott.

Állatokkal ne kötözködj! Most nem a humán-állatokról van szó, mert az emberi butasággal szemben sokszor semmit sem lehet tenni. De Kelet-Európa útjait járva még előfordulhat, hogy egy tehén- vagy birkacsordával találkozunk az úton. A hátulról értük utol a csordát, inkább várjunk, amíg elkanyarodnak előlünk! Ha szembe jönnek, akkor jobb lehúzódni, és megvárni, amíg elhaladnak mellettünk. Szerencsés, ha fel bírunk menni a járdára, de faluhelyen még az is megoldható, hogy valami természetes akadály, árok mögé húzódunk. A birkák nem annyira veszélyesek, nem borítják fel az álló motorost, legfeljebb a nadrág lesz olyan büdös, hogy hetekig fintorog a közelében mindenki. A teheneket már jobb messzire elkerülni. Ha már elfoglaltuk helyünket az út szélén, akkor álló motorral várjuk meg, hogy elsétáljanak mellettünk. Máskülönben a motor morgásától megijedhetnek.

Magyarországon 2004-ben 10 százalékkal nőtt a motoros balesetek száma 2003-hoz képest. E szomorú statisztika növekedésében nagy szerepet játszik, hogy egyre több az utakon a rutintalan, kezdő motoros, akik azt hiszik, hogy az "A" kategóriás jogosítvánnyal együtt a tudást is megszerezték hozzá. Sajnos a motorozás ebből a szempontból igen hasonlít a repüléshez: gyakorlat nélkül nem sokat ér a papír. A passzív biztonság hiánya miatt a motorkerékpár-vezetés közben folyamatos helyzetelemzést és környezettanulmányt kell végezni, hogy megelőzzük a balesetet. Hasonlóan a légi közlekedéshez: egy légi balesetet túlélési esélye nagyon kicsi, mégis az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód a repülés, mert a pilóták értik a dolgukat.

Helló Richard!
Örülök a cikkednek, remélem, sokáig fronton marad. Egy kis bővítést megérne még a téma, vagy egy folytatást.

A legveszélyesebbnek látszó helyzeteket szerencsére mindenki megússza, mint pl a robogósok a városi helyezkedést, vagy a vadabbak az egykerekezést. Talán azért, mert előkésített kritikus helyzetekről van szó.

Szerintem is elsősorban a láthatóság a legfontosabb önvédelem védelem. Éjszaka nagyon fontos a hátsó helyzetlámpa. Nálunk (a legtöbb vason) csak 1 van, úgyhogy sokkal sűrűbben kell ellenőrizni, mint autónál. A világítótesttel szerelt hátsó doboz igen jó. A rikító sisak vagy dzseki szintén jól jön. A nappali láthatósághoz pedig a több lámpa tapasztalatom szerint bejön. Sok mocin nem áll jól persze, de szerintem minden gépre több világítást kellene szorítani.

A legtöbben még nem hajtottak le az útról vészhelyzet miatt. Szerencsére. De én a vezetés technikai oktatás részévé tenném az útmenti tárgyak keménységének témáját. Értem ez alatt, hogy az útszéli műanyag oszlopokat nyugodtan ki lehet csapni. A kresztáblákat is, bár ott kifordulhat a beton alap, de nem annyira gáz, mint direktben befigyelni egy meredek árokba. A bokrok szintén jól jöhetnek, amikor szemben előz egy kamion. Sokkal veszélyesebb az, ha épp at út szélén akarsz maradni és padkázol, aztán az első kerék elakad visszamenetkor a magas padkán: akkor kiborulsz a forgalom elé.

A moci elfektetésének a technikáját nem nagyon lehet írásban oktatni és én kétlem is, hogy van olyan helyzet, amikor hasznos. Kivéve, amikor teljesen keresztbe áll egy kamion... A különböző felépítésű autók hátralátási holtterével valahogy alig valaki van tisztában. Ilyen is hogy maradhat ki a hivatalos oktatásból? Az utasnak is érdemes néhány szót arról mondani indulás előtt arról, hogy ne akarjon egyensúlyozni. Pl az nagyon rossz utas, aki szintén motoros.

Üdv:
Poki