VMax a felismerhetetlenségig

2008.10.26. 01:30

Négy éve van meg, azóta folyamatosan készül. Egyfelől most már majdnem kész, a pesszimista megközelítés szerint viszont kéne neki még legalább négy év, hogy tényleg összeálljon.

Nem vagyok a memória bajnoka, úgyhogy csak az első fotók properties-menüjéből tudom, mikor is vettem a VMaxot: 2004 áprilisában. A hondások szóltak, hogy tudnak egy szép beszámítottat egy komáromi Honda-kereskedésben. Megnéztük: szépnek csak feltételesen nevezhető, viszont nagyon gyári. Első körben még csak úgy utcai, erdőkerülő szettben próbáltam ki, és hát a vezetési élmény az tetszett.

Kifizettem, elhoztam, illetve előtte lehántottuk róla az Agressor-matricákat (az vajon valami ruha), a mackós matricákat (világbéke), meg az egyéb matricákat. A szélvédő még legalább egy évig rajta maradt, amit eléggé szégyellek, de hát ez van. A matricákon kívül tele volt még vadriasztó sípokkal is, amiket ugyancsak nehézkesen távolítottam el, elvégre biztonsági extra, vagy mi. És autóval is eléggé fosok a vadaktól, hiszen már egy őz is képes kinyírni az autóban ülőket, motorral még nagyobb gáz bármilyen állat. Ezért is igyekszem alkonyattájt már nem motorozni, mert akkor indulnak a vadak.

Mekkora egy szar volt így gyárilag! Kanyar? Fékezés? Máriaanyám! Borzalmasan rossz volt mindene, kivéve a motorja. Egy kis hangot azért szerettem volna hozzá, elmentem Sima Béla hegesztőművészhez, kezdjen valamit a pufóval, ő viszont inkább Zsoltit ajánlotta, akinek nem tudja a vezetéknevét, de VMaxokkal foglalkozik.

A hang után a tuning a fékkel kezdődött: Brembo fém csövekkel, így már állóig lehetett fékezni a kereket, bár ennél a jellegzetes, halszálkás Metzeler guminál azóta találtam sok tapadósabbat. Folytattuk a lábtartóval: a térdem fél óra után megfájdult a hagyományos szögtől, úgyhogy kitaláltam, legyen chopper. Zsolti meg már csinált ilyet, így hamarosan fotel-testtartásban motorozhattam. Aztán lassan lejött a szélvédő.

Kényelmes lett tehát, és a fékhatás erősen feljavult, kanyarban és nyomvályúkba érve viszont továbbra is életveszélyes maradt. Zsoltinál egyszer megláttam a szekrény tetején egy 6-6 imbuszcsavarral rögzített kormánykiflit, és azonnal bejelentettem igényemet, mint Oroszország a kontinentális talapzatban található olajra. Zsolti valahonnan szerzett egy vastagabb első villát. Meg egy szélesebb kormányt. Most látom csak, hogy az eredeti első futóművön a vadriasztók helyén sokáig egy foszforeszkáló Szűz Mária volt, amit Zsolti gyűlölt, és elszabotálta az áthelyezését az új sárhányóra.

Az események felgyorsultak: a kerekeknek távozniuk kell, mert ezek 1985-ös fazonúak, azóta a gumigyártás sokkal sportosabb, motorozhatóbb profilokat fejlesztett, az ilyen gumik viszont nem mennek fel erre a kerékre. Zsoltinál felbukkant a káoszban egy 17 colos Performance Machines első kerék, a hozzá való hátsó már házilag készült. Zsolti előre felkészített, hogy ezen a ponton már alaposabban hozzá kell nyúlni a dizájnhoz, mert ez így egyre szarabbul fog kinézni. A motorozhatóság javul, de a régi faridom például béna lesz rajta. Én az eredeti VMax dizájnt majdnem tökéletesnek tartom, ragaszkodtam volna a régi faridomhoz, de ahogy összerakosgattuk, láttam, hogy hiába: Zsoltinak igaza van.

A faridom tehát ment a káoszba, és egy valamilyen Gileráról koppintott műanyagozvány találtatott alkalmasnak arra, hogy a formaterv ne zilálódjon szét. A műanyag festetlen, fehér volt, az én VMaxom pedig eredetileg egy Black Max-különkiadás, úgyhogy Zsolti fújt rá egy kis matt feketét, hogy meglássuk, milyen lesz. Nem is volt rossz. 2005-öt már ezzel a felállással húztam ki. A faridomban nem sikerült tökéletesre az indexburák tömítése, és napsütésben nem is látszott valami jól, de végre tökéletesen lehetett rajta motorozni.

Szépen felment a Grossglocknerre, megjártuk a Dolomitokat, érintettünk egy Winklern nevű német kisvárost, közben ahogy nézem, el is felejtettem említeni, hogy Zsolti természetesen az eredeti, palacsintasütő-indexeket is lecserélte. Hátul ugye az integrált, közepesen tömített indexre, elöl kis gonosz csúcsosakra. Érintettük még Bresciát, Mussolini kedvenc szónokló helyével, majd egy kis Szlovéniát követően Ausztriában elkapott az eső, a VMax pedig Várpalotán megállt. Szerencsére a zuhogó esőben csak 400 métert kellett tolnom a Yamaha szervizig, ahol csodálkoztak, hiszen a VMax nem beázós, és két óra átfogó szerelés után kiderült, hogy nem is ázott be, csak a tank szellőzője dugult be a sok esős dzsuva miatt.