A Trógerfighter már nagy motoron

2004.05.06. 10:33

Első alkalommal láthatta a közönség nagymotorral Mókust, aki a Pura Vida motorosklub nagykanizsai Moto-Rock Show nevű rendezvényéhez kapcsolódó utcai bemutatókon mutatta be a Honda CBR 600-ból épített streetfighterét.

A Moto-Rock Show április 23-án egy éjszakai kaszkadőr-műsorral kezdődött. Mókus két autó között gyújtott lángfüggönyön ugrott át a már ismert Simsonnal, ezután következett a Honda streetfighter show. A szűkre méretezett pályán óvatosan kezelte Mókus a Hondát, de a sikere így is nagy volt.

Sajnos egy baleset megzavarta a műsort, mert Mókus sikerén felbuzdulva egy helyi motorkereskedő is megpróbálkozott az ugrással. Egyet engedélyeztek neki a rendezők, amikor a saját terepmotorjával begurult a pályára. A taps viszont feltüzelte a motorost, és nem akarta abbahagyni. A negyedik ugrása túl hosszúra sikerült, túlrepült a rámpán és szerencsétlenül pont az első kerekével ért hamarabb földet. Hatalmasat bukott és nyílt lábszártöréssel vitte a mentő kórházba.

Másnap nyílt meg a Pura Vida klub motorkiállítása. Délután a főtérre vezető utcát lezárták, és ismét Mókusé volt a főszerep. Először természetesen a Simson és a végletekig lepusztult Pannónia jött. Magabiztosan mutatta be mindazt, amit eddig már ismertünk tőle. A műsora láttán a hozzáértők elmondhatták, hogy ezen már valóban nincs mit tökéletesíteni, itt volt az ideje egy nagymotor beszerzésének. A félórás trógerfájter után végre elővette és nappali fényben is megcsodálhattuk a Honda streetfightert.

Mókus stílusa nem sokat változott a Hondán. Ugyanolyan mókamester maradt, jól mennek az egykerekezések, a téli gyakorlások alatt kitapasztalta a CBR súlypontját. De egyelőre nem erőlteti túl magát, csak azokat a trükköket mutatja be nyilvánosan, amit teljes biztonsággal végre bír hajtani. A hosszú stoppie egyelőre még nem megy, de most még rövidet sem láthatott senki, mert a lezárt út burkolata nagyon rossz volt, ráadásul a hideg, eső utáni időben a gumik sem tapadtak rendesen.

Mókus tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy 2004-ben csak gyakorolni fog, a nagymotorral kiegészíti a Mókus Show műsorát, de versenyzésre idén még nem gondol.